Két nappal a Rákellenes Világnap előtt mellrákos betegek hozzátartozóinak szánt könyv jelent meg, amit saját tapasztalatból és megkérdezett szakemberek véleménye alapján írt egy amerikai újságíró.

Szombaton tartják a Rákellenes Világnapot, amelyhez kapcsolódóan "Mellrákos a feleségem" címmel jelentetett meg könyvet a Reader's Digest Kiadó. Ahogy már mi is többször beszámoltunk róla, az emlőrák a nőket leginkább veszélyeztető daganatféleség és egyúttal a leggyakoribb halálokok egyike a 40 és 59 év közöttiek körében.

Személyes indíttatásból írt könyv

"Egy olyan közösség tagja lettem 2001 szeptemberében, ahová valójában nem is akartam tartozni" - írja a könyv elején Marc Silver, a szerző, aki foglalkozását tekintve újságíró. Feleségénél, Marshánál három éve állapítottak meg emlőrákot, és miután megműtötték, kemoterápiával, valamint besugárzással kezelték. Mára visszanyerte egészségét.

A szerző személyes indíttatásból írta a könyvet, melyben szociális munkások, pszichológusok és pszichiáterek szólalnak meg és rajtuk kívül az érintettek - betegek és hozzátartozóik - mondják el tapasztalataikat.

A könyv egy része orvosi útmutató, egyfajta gyorstanfolyam férjek számára, a másik részben Silver gyakorlati tanácsokkal látja el sorstársait, mivel úgy gondolja, a legtöbb férfi teljesen járatlan a gondoskodó férj szerepkörében. A szerző a könyvben levonja a végkövetkeztetést, mely szerint nincs általános útmutatás arra nézve, hogyan támogathatják a férfiak emlőrákban szenvedő feleségüket.

Önostor

A magyar kiadást dr. Riskó Ágnes, klinikai szakpszichológus, az Országos Onkológiai Intézet munkatársa lektorálta. Szerinte hazánk lakosságának általános egészségi állapota és kockázatfokozó életmódja (a töményszesz-, sör-, illetve borfogyasztás elterjedtsége, a dohányzás, az egészségtelen táplálkozás és a mozgásszegény életmód) továbbra is kedvezőtlen, ami remek táptalajt nyújt különféle betegségek kialakulásához.

A magyarok továbbá nem veszik komolyan a megelőzést, mivel abból indulnak ki, hogy "másnak lehet rákja, de nekem nem". A pszichológus szerint - a korábban kifejtetteken kívül - azért van szükség egy olyan könyvre, mely a hozzátartozókkal is foglalkozik, mert tapasztalatai szerint a családtagok 40-60 százalékban szintén megbetegednek, igaz kevésbé súlyos betegségekben. Ő egyébként a sajtótájékoztatón hiánypótlónak nevezte a könyvet.

Marc Silver: Mellrákos a feleségem
Ára 2990 forint
Minden eladott könyv tíz százalékát "Az Egészség Hídja" című programnak ajánlja fel a kiadó.