A szexualitás számtalan ünnepe közül most az orgazmus élvezetére szóltanak fel, mi pedig nem mondunk ellent.

Az idei évben augusztus 8-a az orgazmus kilencedik nemzetközi ünnepe. Legalábbis az egyik. Mivel az orgazmus napja még nem honosult meg annyira hazánkban, mint a szintén jövevény Valentin nap, így nem tudtuk eldönteni az egymással versengő International Orgasm day és a Global Orgasm ünnepek közül melyiket tartsuk sajátunknak. Végül úgy döntöttünk, hogy ha Péter és Pál névnapokból lehet egy tucat, akkor nem lehet baj, ha augusztus 8-án és december 22-én is ünnepelünk. Végül is, elélvezni jó.

21. századi trapéznadrág

Az orgazmus, definíciója szerint, a nemi aktus tetőpontja; a szexuális stimuláció által kiváltott fizikai vagy pszichológiai örömérzet. De az orgazmus ünnepe nem kizárólag az extázisról és az élvezetekről szól, hanem ennél sokkal mélyebb gondolatok által ihletett. Ahogy a grufti életérzés ma emo néven él tovább, úgy az orgazmus ünnepe a "Szeretkezz, ne háborúzz!" hippi jelmondat új generációja. Még előadás is van róla.

Az élvező arcok Kánaánja

Az orgazmus egyébként már csak szépsége miatt is megér egy ünnepnapot, legalábbis a Beautiful Agony nevű honlap készítői szerint biztosan. Az ő elképzelésük az, hogy az éppen élvező arc a legerotikusabb dolog a világon, hiszen így válnak az emberek ténylegesen meztelenné. Ezért is gyűjtöttek össze több száz elélvező arckifejezést.

A szex ünnepei

Az orgazmus ünnepével még korántsem érnek véget a szexközpontú mulatságok. Ott van először is a március 3-án megrendezésre kerülő nemzetközi hárman az ágyban nap, amikor a párok legálisan is feldobhatják szerelmi életüket egy harmadik fél bevonásával. Hogy ki és milyen alapon választ, az megegyezés kérdése. Nem sokkal később, március 14-én Steak and Blowjob day-t ünnepelhetjük, amely az egy hónappal korábbi Valentin nap reakciójaként jött létre. Ha a csajok kapnak csokit, virágot és elvárják a nyálas szerelmi vallomásokat, a pasik is hadd kapják meg azt, amit igazán szeretnek: húst és szopást. A nők azonban nem hagyták magukat. A Cake and Cunnilingus Day, amely egy hónappal később, április 14-én tartandó, megmutatja, hogy mi kell a nőknek valójában: süti és nyalás. Végül a maszturbálásra egy egész hónapot szán a világ, és úgy tűnik, önök sem ágálnak ellene.

Hogy melyik ünnepet vallja majd magáénak, azt önre bízzuk, de ha úgy dönt, hogy megtartja az orgazmus napját, mi kellemes szórakozást kívánunk.