Egy detroiti parkban kellett szexelnie két huszonéves lánynak. Különben az őrmester letartóztatta volna őket. Így csak megalázta.

Szexuális aktusra kényszerített két párt egy detroiti rendőrőrmester. Egy éjszakai igazoltatás alkalmával a rendőr annak fejében engedte el a párokat, ha végignézheti, hogyan szexelnek egymással. A város egyik parkjában elkövetett visszaélő kukkolásról az áldozatok számoltak be - adja hírül a Free Press.

A huszas éveik elején járó fiatalok a Chandler Parkban egy Ford Explorerben ültek és söröztek, amikor szombat hajnali négy óra felé egy rendőrautó kanyarodott melléjük. Az egyenruhás kijelentette, hogy bevihetné őket, amiért este 10 után tartózkodnak a parkban. Miután személyi adataikat lekérdezte, észrevette, hogy a társaság egy tagja büntetett előéletű. Így még közelebb kerültek a letartóztatáshoz.

A fiatalok könyörgésére, hogy legyen elnézőbb, a rendőr közölte feltételeit. A 22 és 25 éves lányok először hezitáltak, majd 15 perces orális aktusba fogtak partnereikkel. A rendőr az egész jelenetet végignézte. Mikor az egyik lány kikéredzkedett pisilni, a rendőr rávilágított a lámpával és végignézte szükségletei kielégítését. "Sírtam egész végig, de úgy éreztem, nincs más választásom" - közölte az egyik áldozat.

Mielőtt visszaadta volna papírjaikat, az őrmester még megnézte a lányok melleit, majd a "Nem minden rendőr rossz rendőr" kijelentéssel távozott. Ezután a pár egy közeli rendőrőrsre hajtott és bejelentette az esetet.

A 39 éves őrmester, aki nem válaszol a sajtó kérdéseire, 12 éve van a testületnél, és eddig nem érkezett vele kapcsolatos panasz.