A csütörtök esti haknikörút második állomásaként a Gas őszi-téli kollekciójának bemutatójára is eljutott Majka és nője, Horváth Éva, valamint a Jóban rosszban szereplői. Édes pezsgő, ötven fok és hordható modellek Lágymányoson.

Nyolcra mentünk, mert nekünk azt mondták, nyolckor kezdődik a Gas divatbemutató, és a világért se akartunk volna lecsúszni róla. Hát nem csúsztunk le, mivel ki lett adva az ukáz, hogy addig nem kezdődik semmiféle divatbemutató, amíg vannak teli pezsgőspoharak. Azok meg akadnak úgy fél tízig.

Mindegy. Addig is lehet Gas ruhákat próbálni, ráadásul 20 százalék kedvezménnyel, az amúgy is kedvezményes árból. Ez csak kevés celebet hoz lázba, az amúgy is kevés celebből, inkább a nasspultnál ácsorognak és falatozzák a sajtot, meg az olajbogyót.

A Daróczi úti betonon

Nézze meg képeinket!

Na de ne rohanjunk ennyire előre. A Daróczi úton, Lágymányos peremterületén mini olajoshordók lángolnak, mintha nem lenne anélkül is épp elég meleg. Az érkező celebek arcán látszik, hogy a Nike divatbemutatóról jönnek, elsősorban azért, mert csak nehezen akaródzik bemenniük a terembe, ahol a régi Gas cuccokhoz lehet olcsón hozzájutni.

Szívesebben blázolnak a hajdani textilgyár épülete előtt kis csoportulásokban. Van egy Jóban-Rosszban klikkesedés, ennek vezéregyénisége Szorcsik Viktória, de Várdai Anikó is stabilan áll a körben. Később ők mutatták a legnagyobb érdeklődést a bemutatott kollekció iránt, de amióta megírtam, hogy hamisan énekeltek, nem állnak velem szóba, így nem tudom meg soha, mi lehetett a véleményük a ruhákról.

Elsősorban tévékettősök várják a Gas bemutatóját, odabent az egyik sarokban például Váczi Gergő műsorvezető áll a barátaival, látszólag neki is ízlik a sajt meg a stangli. Még mindig rengeteg pezsgő van, mert valamilyen rejtélyes okból édeset hoztak, így gyorsan bedobunk néhányat, pedig utáljuk, de hát mindent a partiért.

Édes pezsgőt mindenkinek

Ekkor befut Sebeők János, farmerben, legalábbis állítása szerint, mert amúgy inkább farmerszínű vászonnadrágnak tűnik, ami rajta van. Ez végre a lézengő fotósokat is érdekelni kezdi, különösen, amikor ruhát kezd próbálni. Majka és Debreczeni Zita is megérkezik, előbbinek pedig nem is húsz, hanem ötven százalék kedvezménye van, vesz is egy rakás ruhát ízibe. Aztán végre kiürülnek a poharak.

Marco Bolognese, a Gas Magyarország ügyvezető igazgatója elmondja, hogy ez az outlet három évig készült, ami csak azért van, mert az olaszok olyan körülményesek, mindig változtatnak valamin. Persze tény, hogy szép tágas, de a minimál dizájn jegyeiben készült, azt meg különösen nem értjük, miért van egy óriásposzter a budai Várról a falon, és az miért fejezi ki a Gas-életérzést.

A divatbemutató persze nem itt lesz, hanem át kell mennünk a Police bolton keresztül (az a Gas mellett van amúgy) fel egy terembe, és ott. Nagy kő esik le a szívemről, mikor ez kiderül. Azt is megtudjuk, hogy a Gas most újrapozícionál, hogy ne csak a farmerjeiről ismerjék, hiszen csinál egy csomó minden mást is. Bologneséék amúgy arra törekednek, hogy ne legyen különbség outlet és nem outlet között, de ezt pontosan nem értem, hogyan is gondolják.

Ingyen szauna

Aztán felvonulunk az említett terembe, ahol csekély a világítás, és nincs is igazi kifutó, van viszont vagy hetven fok. Fridel Fruzsina és férje kábé ekkor távoznak. A többiek tikkadtan próbálnak a négyféle koktél egyikéhez hozzájutni, ezért sokan lekésik a bemutató elejét, de nem nagyon bánják.

Pedig nagyon izgalmas, én végig azon rettegek, hogy az őszi, téli cuccokba öltöztetett, átlag húszkilós modellek el ne ájuljanak a melegtől. Körbenézve a társaságon, itt van a szokásos celebtömeg, csak Noszály Sasát hiányolom, nem is értem, ő hol akadhatott el.

A ruhák amúgy tényleg jók, bár szokványosak, no de ez nem is egy haute couture bemutató, ezeket a cuccokat feltehetően emberek fogják hordani, itt a földön, hétköznaponként. Majka és Debreczeni hosszasan smárolnak, míg a fiús lányok és a lányos fiúk végiggrasszálnak, bemutatva a kollekciót, de jól áll nekik. A show vége felé egy trombitás is kiáll játszani az alapzenére, őt is körüljárják a modellek. A srác különben nem volt rossz ötlet, elég jól fújja, meg jóképű is, csak biztos nagyon melege van.

Sebeők a kozmopolita

A bemutató után már nincs sok időm lerohanni hírességeinket, mivel azok egy emberként menekülnek ki az utcára levegőt venni, de Sebeők Jánost azért sikerül elcsípni és megkérdezni, hogy ő mégis mit keres itt.

Klikk a képre!

"Engem azok az erők érdekelnek, amik a világot működtetik. Azt ugye tudjuk, hogy a pénz mozgatja a dolgokat, a kérdés csak az, mi mozgatja a pénzt? Általában turkálókban vásárolok, nem szoktam outletekben trikókat venni hétezerért, de érdekel a szellemisége. Ezeket az istállókat is a művészi gondolat jellemzi, ilyenkor egy egységes innovációból részesül mindenki. Az embereknek a gondolatot, az ötletet kell megfizetniük."

Hozzáteszi, hogy a bermuda és a póló nem az ő világa, és bár ma este hibrid imidzzsel érkezett, azért az ő stílusa inkább a retro. Na nem a márka, hanem az oldschool dolgok. "A ruházkodásommal az arculatomat akarom megjeleníteni, ebbe nem fér bele a farmer. Inkább egy elegáns kalap, a mellény és a szövetnadrág."

Megkésett szerelmesek

Megkísérlem az utcán összeszedni a maradék celebeket, de nem sok sikerrel. Befut Horváth Éva, őt azonban maximum a Nike bemutatóról tudnám kérdezni, mint ahogy a Jóban Rosszban késve érkezett tagjait is, akik még megisznak egy koktélt, mielőtt lelépnek. Majka és Debreczeni is rohanna, de Debreczenit még elkapom, melyik divatbemutató tetszett jobban, erről állítólag elfogultsági okokból nem nyilatkozik, azt viszont elárulja, nagyon szereti a Gast.

"Néhány éve csináltam egy katalógust a Gasnak, nagyon jók a cuccaik" - zárja rövidre. Ő nem vásárolt, csak Majka, aki állítása szerint azért szereti a Gast, mert ötven százalék kedvezménye van a cégnél. A szerelmesek mellesleg Görögországba készülnek nyaralni. Aztán elviharzanak ők is.

Mélabúsan még megiszom néhány koktélt Galamb Eszterrel, aki tolmácsként és főszervezőként vesz részt a rendezvényen és megengedi, hogy bent is dohányozzunk. Tőle tudom, hogy nem az van, hogy az olaszok nem hisznek a légkondicionáló szükségességében, csak éppen pont ma reggelre romlott el. Hát ez aztán a pech.

Ha úgy érzi, ez, a 21.00-22.10 között zajló esemény nem elégítette ki teljesen a hírességek kalandjaira kiélezett kíváncsiságát, olvassa el a Nike divatbemutatójáról szóló riportunkat is, amelyből kiderül, hogyan kezdődött Horváth Éva, Majka, Debreczeni Zita, Fridel Fruzsina, és Létay Dóra estéje 19.00 és 20.50 között.