Keiichi Iwasaki csak pár napig tartózkodott Budapesten, de sikerült kifaggatnunk a világkörüli útjáról. Japánból indult el hat évvel ezelőtt, és az első évben ugyan stoppolt, de azóta folyamatosan kerékpározik. Egyrészt, mert nincs pénze másra, másrészt így legalább megismerkedik egy csomó emberrel. Kábé napi ötszáz forintból él, amit egyszerű bűvésztrükkökkel keres. Azt tervezi, hogy végigteker Afrikán, majd átevez Dél-Amerikába is.
Nem fáradt még el?
Nem, egyáltalán nem. Azért keltem útra, mert egyszerűen látni akartam a világot még harmincéves korom előtt. Huszonnyolc évesen indultam, mert minél öregebb az ember, annál nehezebb visszailleszkedni és újra munkát találni. Kezdetben csak másfél dollár volt a zsebemben. Persze az emberek általában sok pénzzel kelnek útra, mert az a normális. Volt ugyan némi félretett pénzem, de nem vittem magammal bankkártyát - úgy túl egyszerű lett volna. Kevesebb pénz, nagyobb kihívás.
Direkt nehezítette meg a saját dolgát?Légkondicionáló-technikusként nagyon keményen dolgoztam. Minden nap csak dolgoztam, aludtam, dolgoztam, aludtam. De közben volt egy álmom, hogy beutazzam a világot. Az viszont, hogy spórolt pénzzel utazgassak, olyan konvencionálisnak tűnt, én valami mást akartam. Tudom, hogy őrülten hangzik.
Hogyan indult a túra?Az első egy évet Japánban töltöttem, először a saját országomat akartam megnézni. Nem volt semmi pénzem, ezért az utcán aludtam, és az különböztetett meg a hajléktalanoktól, hogy volt útlevelem. Azzal kerestem, hogy pénzért sorba álltam az interneten baseball-meccs jegyeket venni, mivel a japánok imádják a sportot. Így aztán lett 60 dollárom, amiből vettem egy gitárt, és egy év alatt 360 dollárt gyűjtöttem össze az utcazenéléssel. Ezután Dél-Koreába hajóztam át, majd Kínába, és ott vettem egy biciklit. Ez itt egyébként a harmadik bringám, mert az elsőt ellopták Hongkongban egy könyvtár elől. A második meg tönkrement Thaiföldön.
És miért váltott stoppolásról biciklire?Mert ha az ember stoppol, állandóan másokra kell hagyatkoznia. Gyakran 3-4 órát is kell várnia, hogy felvegyék. Úgyhogy az olyan panaszkodóknak, mint én, sokkal egyszerűbb, mert akkor szállok fel a bringára, amikor akarok. Először egyébként elég nehéz volt hozzászokni a hosszú távokhoz, de kábé két hét alatt megszoktam. Hongkongból Vietnámba, majd Kambodzsába mentem, ez volt a kedvencem, mert annyira melegszívűek ott az emberek. Majd Thaiföld, Malajzia és Szingapúr következett, összesen úgy egy év alatt.
Mi volt a legmeghatározóbb élménye eddig? És rossz tapasztalata?
A Mount Everest csúcsának megmászása hatalmas öröm volt. Előtte fél évig edzettem egy nepáli táborban, majd meg is másztam egy hatezer méteres csúcsot, az Island Peaket. Ezután következett az Everest, egy nemzetközi expedícióval. Általában egyébként repülővel jutnak el az emberek az alaptáborig, de én biciklivel mentem oda is. Rossz élmények? Ellopták a gitáromat, meg kétszer meg is támadtak. Indiában két fickó valami robbanóanyagot tartott a kezében, és pénzt követelt. Gondoltam, ezek tök hülyék, hiszen ők is felrobbannak velem együtt. Adtam nekik húsz dollárt.
Mennyi pénzt költ naponta?
Magyarországon úgy két eurót. Nyugat-Európában talán három eurót fogok? Nem tudom még. Nem sokat költök, általában kempingezek, van nálam sátor. És bűvészkedem az utcán, régen ez volt a hobbim. Most is a Nyugati pályaudvarnál mutattam a trükkjeimet, fél óra alatt 400 forintot kerestem. Ez elég egyszeri ennivalóra. Most egy hostelben alszom, egy japán támogatóm fizeti. De sok couchsurfing honlap van, ahol ingyen szállást talál magának az ember.
Volt része útközben romantikában?Nepálban megismerkedtem egy japán lánnyal, akiről kiderült, hogy ugyanabba a középiskolába járt, ahová én. Azt gondoltuk, hogy ez a sors keze, és össze kell házasodnunk. De a szülei nem engedték meg, hogy egy munkanélküli, világutazó bringáshoz menjen feleségül. Igazából két lehetőség áll mindig nyitva előttem: visszamenni Japánba megnősülni, vagy tovább utazni. Mindig az utóbbi mellett döntök.
Hová megy még ezután?Szlovéniába, majd Ausztriába megyek, aztán Spanyolországba és Afrikába. Dél-Afrikából meg át akarok evezni Dél-Amerikába. Négy év van még hátra a programból, aztán írok az útról egy könyvet. Meg akarom mutatni, hogy szerintem milyen a világ.