Kommentek

  • 2009.11.13 09:42:59Taknyosmakikaki

    Nem semmi agy mosott emberek vannak akik lassan 8 év szoci uralkodás után is O.V.-tól félnek, ezt nagyon jól belenevelte a választóiba ez a posztkommunista politikai elit de persze viktorka sem kiscserkész nem azt mondom.
    És figyeljétek meg a bértollnokok már elkezdték Fletó kimosdatását.

  • 2009.11.13 09:48:02playgorro

    Kisstílű pancserok, birkák, úgy csináltok, mintha ez az egy politikus hazudna.
    "Fantasztikusan látszik a testkommunikációján, hogy folyamatosan HAZUDIK" "Ahogy odaadja az igazolványát a bírónak, már abból látszik, hogy hazudik"
    meg hasonlókat írtok, álszent banda, hazudik mind, szerencsétlen hülyék!!!

  • 2009.11.13 09:49:49elég.volt

    Mindegy, hogy Feri vagy Viktor. Egy örök vesztes, szánalmas nyomorúsághalmaz ez az ország. És az is marad. Csak a nézőpont változik. Lúzerország, lúzerparlament, lúzernép.

  • 2009.11.13 09:52:54az igazi Sipi

    viktorka ugyanugy a posztkommunista elit tagja, mint ferike, vazze..:-DDDDD

    a belugyminiszter vejenek - stumpf - felugyeletevel es kadarek tamogatasaval letrehozott politikai szervezet a fidesz, akiknek az lett volna a dolguk, hogy kadarek utan atvegyek es tovabbvigyek a szocializmust..
    ezert is kuldtek ki orbant oxfordba tanulni kadarek soroson keresztul

    nem veletlenul valogattak ossze besugok, partitkarok gyerekeit, jo kadereket a celra..:-)

  • 2009.11.13 09:54:51tlac

    és 5.00 és 10.00 között mi van?
    Amúgy mindent az államtitkárokra ken. Jövő héten az MSzP legújabb miniszterelnök-jelöltje (nevezzük listavezetőnek), a volt államtitkár lép fel, Mesterházi. Már ízleli a beszédét, ropogtatja a szavakat. "És itt sisteregjen a gyűlölet!" Milyenre vegyük a figurát?

  • 2009.11.13 09:57:39Levi

    B+... nem jutok szóhoz.. röhej, hogy mennyire hülyének nézi a bíróságot... elmagyarázza a minisztérium működését... "Kizártnak tartom a listák létét" LOL!!!

  • 2009.11.13 10:05:39tlac

    "Nem emlékszem".

  • 2009.11.13 10:12:38Werwolf

    az igazi sipi,

    te borzaszto okosnak kepzeled magad.
    az a fajta tipusos "bolcs" vagy, aki "atlat a szitan" es most elmondtad nekunk hulyeknek, hogy a "hatterben" mi van, mert te tudod...:))
    szerencsetlen...:))

  • 2009.11.13 10:13:35hakos2

    Remélem, hogy hamarosan már ő ül a vádlottak padján, miután a parlament MSZP-s képviselőtársaival együtt kiadta őt a bíróságnak.

  • 2009.11.13 10:24:32Szikcsova Tibor

    Én nem nagyon értem a bíró kérdéssorát. Ez Zuschlag pere. A kérdés az, hogy kapott-e állami pénzt és, ha igen, azt mire költötte. Azaz arra-e, amire kapta. Vagy azzal védekezik, hogy az akkori miniszter mondta neki, hogy tegye zsebre vagy használja nem célkötötten? Ez új lenne.

  • 2009.11.13 10:27:29fraulein praxa

    magatoknak köszönhetitek ezt a sok tolvajt. ti szavazzátok be őket a parlamentbe ciklusról ciklusra. valaki megnézett már egy parlamenti közvetítést? megszámolta, hány arc ül bent már 8-12, 16 éve?
    az most tökmindegy, hogy milyen frakcióban, csak az arcokat nézzétek.
    ti főztétek magatoknak, voltatok annyira hülyék (tisztelet a nagyon kevés kivételnek), hogy erre a négy-öt, egyébként tök egyforma pártra szavazgattok immár 20 éve. megérdemlitek őket.

  • 2009.11.13 10:28:31az igazi Sipi

    Wer(e)wolf


    nem mindenki lehet olyan okos mint te, hogy keptelen az eletet elni ha nincs egy messiasa, aki megmondja, mit egyen, mikor egyen, mikor szarjon, kit dugjon, mikor dugjon, miert dugjon, mi a jo es mi a rossz...;-))

  • 2009.11.13 10:32:35Werwolf

    az igazi sipi,

    nem tudom, miert teszel extra "e"-t a nickembe.
    nem tudom azt se, honnan veszed azt a soksok hulyeseget, amit osszehordasz (legutobb eppen velem kapcsolatban, mikor szerencsere nem is ismersz), de mindegy is.
    csinaljad, ha jol esik, mindegy.

  • 2009.11.13 10:35:40Karlitosz

    GYF: - De bíró úr, nem sok az az öt év?
    Bíró: - Azt mondtam kötél!

    Gyurcsány Veres Draskovics, ti fogtok lógni először, aztán majd a többi.

  • 2009.11.13 10:39:03az igazi Sipi

    Wer(e)wolf

    pontosan azt teszem..
    ami nekem tetszik es nincs az a felcsuti bukott focista, vagy papai lejart kisztitkar, aki ennek az ellenkezojerol meggyoz, mert en vagyok a kenyerado kisgazdaja mindkettotnek..;-)

  • 2009.11.13 10:46:26Amo

    Bármilyen ellenszenv nélkül, az ember alapvetően látja a jeleit annak ha valaki egyre idegesebb, zavartabb és nem tud mit kezdeni a szituációval. Anno Gyurcsány mindig egy konkrétan válaszoló ember volt, nem igen hebegett-habogott. Itt viszont ahogy jönnek a kérdések, egyre inkább csak a nem tudom már, nem vagyok benne biztos, már nem emléxem, mert nem ez volt a fontos akkor. A végére szerintem már a nevét is alig tudta. Vagyis, a folyamatos helybejárás, a sok pislogás, a kisfiús (én nem tudom ki volt aki lehúzta a wc-be az aranyhalat) nézés és dadogás, meg a sok ÖÖÖÖÖ, után egyértelműen az jön le, hogy elég sok a kitaláció, és az improvizálás, (szinte végig gondolkodott mindenen) főleg a vége felé amikor az "ÖÖÖÖÖ"-k annyira megnőttek mint gyümölcsös nevű volt miniszterünknél egy átlagos napon. Sajnos ezt nem lehet arra fogni, hogy lámpaláz, mert eddig egyáltalán nem így viselkedett (mindig úgy beszélt mint aki tudja a tutit, és majd elmondja neked). Ergo vagy hazudott, vagy tényleg semmiről nem tud (az első eset alapvetően elítélendő, a második esetében pedig arról tanúskodna, hogy piszok egy hatalmas idióta, aki már a kezdetektől fogva alkalmatlan volt. Ebben az esetben pedig még inkább felelős, mivel olyat vállalt amit nem tud teljesíteni, ergo megint hazug, csak más oldalról nézve).

  • 2009.11.13 10:51:07Gaga77

    Elég valószínű, hogy hazudik. De ki nem? Szerintem aki azt gondolja, hogy a politika lehet bárhol a világon hazugságtól mentes az az igazi hülye. A hazugság már kiskorban kialakul az emberben, mindenkiben. Tény, hogy ha a kisgyerek azt hazudja a szüleinek, hogy nem, ő nem nézte a minimaxot akkor az nem olyan horderejű dolog mint amikor egy politikus hazudik pénzek eltűntetéséről. Ez egy színjáték a bíróság előtt, mindenki tudja, hogy ezek a dolgok hogy mennek, de ezt hogy lehet szerintetek lekommunikálni úgy, hogy az emberek akik majd ezt megnézik ne tudjanak belekötni. Nem tudnak fedhetetlenek maradni sem itt, sem a világ bármely orszában, csak itt az a baj, hogy a gazdaság nem tudja kitermelni a pénzeket és szarul élünk. Még mindig jobban szerettem GyF-et mint majd fogom OV-t mert Ferenc nem akart király lenni és voltak ötletei. Ja és próbáljatok már meg leállni ezekkel, hogy hazudik, meg kell ölni, fel kell akasztani. Így nem lesz sosem jobb nekünk believe me...

  • 2009.11.13 10:52:07Travis_bykle

    Hát kár, hogy csak tanú volt. Remélem lesz még vádlott is...

  • 2009.11.13 10:53:55Gaga77

    A másik meg, hogy én is voltam nemrégiben bíróságon tanúként, elég feszült az a helyzet. Nekem is egy 5 évvel ezelőtti ügyre kellett volna visszaemlékeznem és olyanokat kérdeztek, hogy mit mondtam a telefonban PONTOSAN! Az ember ha belemegy abba, hogy igen emlékszik akkor utána megkérdezik, hogy és ott elhangzott az a mondat, hogy blablabla. Egy ilyenbe ha belemegy az ember a bíróságon akkor saját magát szopatja meg. Jobb azt mondani, hogy nem emlékszem ilyenkor.

  • 2009.11.13 10:57:38Werwolf

    gaga77,

    az tok jo, hogy te annyira tolerans szeplelek vagy, hogy az az aprosag sem zavar, hogy az mszmp es fercsibohoc ugy mellesleg az orszagot is elkurta. (emlekeztetoul: nalunk mar valsag volt, mikor a vilagban meg tapsvihar. A magyar hiany mar az egekben volt a valsag elott es az allamadossag mar az elejen, a vaslag elott is elszallt.)
    Orban pedig szerinted kiraly akar(t) lenni.
    Nem erzed nevetsegesnek, szalonkeptelennek magad, mikor ilyen ostobasagot leirsz???

  • 2009.11.13 11:04:07janosbacsi

    Mennyi pszichológus gyűlt össze, nahát :D.

    Ennek a sok ostobának, akik lámpavasakat és bitót emlegetnek, no őket kéne az ország egy elkerített részére bezsúfolni és úgy 20 év múlva rájuk nézni, hogy a fene nagy eszükkel mire vitték a saját kis parcellájukban.

  • 2009.11.13 11:06:00janosbacsi

    Akik pedig itt jártatják a pofájukat Gyurcsány kapcsán, legyenek szívesek pontba szedve leírni pontosan mik is a feltételezett bűnei az úrnak. Köszönöm, majd mazsolázunk.

  • 2009.11.13 11:06:24Gaga77

    Werwolf: Majd akkor fogok neked érdemben erre válaszolni, ha hajlandó vagy olyan mondatokat leírni amit nem valaki más adott a szádba. De ha jól esik üvöltözni ezeket a baromságokat amiket a királyod megtanított neked akkor let's do it. :)

  • 2009.11.13 11:07:09Travis_bykle

    Bíró: Arra nem emlékszik, hogy Buena Vista nevű () étteremben hármasban Arató Gergő, Zuschlag hármasban beszélgettek és leosztották a lóvét?
    Fletó: Nézze minden tízmillióra nem emlékszem,ez már úgy ment,olyan volt,mint amikor a titkárnőmnek levelet diktáltam. A milliárd felettiekre talán emlékszem, de amiatt meg még hál' Isten nem hívtak be.....
    Most már tudom, hol van a bruttó fizetésemből levont sok járulék.
    Húskampót a májába tépjétek szét a büdös gyáva hazug testét!!! Csúnya világ lesz itt még gyerekek!!!

  • 2009.11.13 11:07:39kano

    Egyre inkább hánynom kell ettől az országtól. Gyurcsányostól, Orbánostól, Szdsz-estől és főleg "Keresztény" Demokratástól együtt. Azt hiszik egyesek, hogy a kedves Viktor kevésbé lopott mint a mostaniak? Csak 1-2 dolog Simicska, Orbán apuka bányái, stb. Az a probléma, hogy van olyan politikus aki még valakinek itt be tud mesélni valamit.

  • 2009.11.13 11:07:55Gaga77

    janosbacsi: csak 1 baj van, erre kb lassan egy egész országnyi terület szükséges..

  • 2009.11.13 11:10:31OmegA404

    Két ennyire ellenszenves rohadékot. Korunk hősei.

  • 2009.11.13 11:14:40sopran

    Kérem, mutassák be, hol villan össze Gyurcsány és Zuschlag tekintete! A közölt videón ugyanis nincs ilyen momentum. Akkor pedig a címben foglalt állítás (és vele a célzatos utalás) igazolására egy hamisítványt, egy összemontírozott állóképet használnak fel.
    Minek ez? Tisztességes ez?

  • 2009.11.13 11:16:35Cooper82

    Gaga77
    Miért, azt hogy OV király akar lenni neked nem úgy adta a szádba a kommunista mszp, mi???

  • 2009.11.13 11:17:49boO.

    János Bá', csak nem csurrant-cseppent valamicske az ellopott közpénzekből, hogy ennyire vehemensen szárnyai alá vette Fletócit?

  • 2009.11.13 11:17:50Karlitosz

    janosbacsi gaga77 és társai, jobban jártok ha ti takarodtok el egy elzárt területre, ugyanis egyre többen vagyunk akik lámpavasat emlegetünk. és hogy mire vittük volna a magatok fajta idióták nélkül, azt majd meglátjátok az elkövetkező 30 évben amikor végre miénk lesz a hatalom, 60 év óta először.

  • 2009.11.13 11:20:17Gaga77

    Cooper82: De, lehet.

  • 2009.11.13 11:22:00nyakörv

    Szerintetek Zuslág szerint tudott valamiről? Figyeljáétek meg a tekintetét 0:16-0:18 :))))))))))))))))))))))))))))

  • 2009.11.13 11:23:04Cooper82

    Ezt nem értem én se, hogy ezután a 7, de már lassan 8 év után még van aki támogatja meg védi őket?!?! Hol van ezeknek az eszük??? 4 év alatt nem sok mindent lehet tenni az országgal, és ez a baj, hogy a 90-es évektől 4 évente mindig más kormány volt és amit az egyik elkezdett, azt a másik visszacsinálta.
    Az MSZP volt az első, ami kétszer egymás után bizalmat kapott és nézzetek körül mi van ma az országban!! Aki ezt nem veszi észre, az valószínű ugyanúgy részese, de legalább haszonélvezője volt az ország kirablásának és szétzüllesztésének!

  • 2009.11.13 11:23:09nyakörv

    Jánosbácsi, jánosbácsi keljen fel, keljen fel!

  • 2009.11.13 11:27:14Cooper82

    Eleve olyan emberrel hogyan lehet szimpatizálni, aki miniszterelnökként azt mondta, hogy akinek nem tetszik a helyzet, az elmehet ebből az országból??
    És nem csak ez az egy ilyen megnyilvánulása volt ennek a szarházinak...

  • 2009.11.13 11:27:37elemes2

    érdekes helyzet.

    bizonyos szempontból azonban szomorú, a következmény-nélküliség rombolja a társadalmi tőkét.

  • 2009.11.13 11:29:06Gaga77

    Cooper82: Azt is figyeld meg milyen volt a szélirány ebben a 4-8 évben. Semmit nem tudott csinálni ez a kormány mert még a saját szövetségeseivel sem tudtak érdemben megállapodni. A fidesz meg ott szopatta a kormányt ahol érte. Ilyen körülmények között senki nem tudna kormányozni. Én a fidesznek ezt hoznám fel mint legnagyobb felelőssége az elmúlt 8 évben, hogy nem volt képes hagyni kormányozni az mszp-szdsz-t hanem ölte őket. És ezzel nem is az a baj, hogy ellenfelek, hanem ez is egy nagyon fontos tényező szerintem abban, hogy az ország itt tart. Az mszp meg béna, hogy ezt a helyzetet nem tudta kezelni szvsz. Mi lett a végeredmény? Egy olyan ország ahol mindenki utálja egymást és mindenkit csak a gyűlelet az ami itt összetartja még az embereket. Ez a szar dolog...

  • 2009.11.13 11:31:24Travis_bykle

    Kár, hogy nem láthattuk fleto igazolványát. Biztos bolgár papírok voltak. Sajnos 2010 májusában a Markó utca áporodott levegője helyett a bolgár nagykövetség védelmét fogja már élvezni, és Klárikával kéz a kézben mosolyogva fogja majd nézni a magyar tévéhíradót.

  • 2009.11.13 11:32:04Karlitosz

    az mszmp és utódpártja 60 évig tulajdonképpen kétszer négy évnyi szünet mellett végigvitte az országot a csődbe és nyomorba. 4 év jutott az öreg történészek pártjának akik kényszerpályán mozogtak és sok mindent elrontottak. 4 év jutott a fidesznek, akik elkezdtek valami építeni, de utána megint visszatért ez a sz@rházi banda, és itt az eredménye. többmillió nyomorgó ember, bűnözés, oktatás, egészségügy romokban, ezek meg milliárdokat raboltak össze.
    épp itt az ideje a lámpavasra húzásnak.

  • 2009.11.13 11:34:20Mariusz

    "Zuschlag-Mekkora tetü vagy te feri! gyf-Ugye megértesz janikám!"

    Nekem ez a komment a nyerő. Mindent elmond.
    Egyébiránt tudni lehetett mi lesz a kihallgatáson, nem nagy szám, az elmúlt 7 év után ez már csak annyi fletónak mint lecsapni egy legyet.

    Őszintén nagyon szeretném egyszer még látni, ahogy fletó tárgyalásán ott ül gergényi, veres, hiller, kóka, szálasi, az orosz maffia képviselői, kolompár, demszky (a névsorral dunát lehetne rekeszteni), és az életfogytiglani enyhítéséért szónokol helmeczy.

    Lesz ilyen?

    Ez a zuschlag csak egy kis taknyos, aki volt elég szerencsétlen ahhoz hogy ráverjék ezt a kis balhét, és ezzel a sztorival szépen ellegyen a magyar média.

  • 2009.11.13 11:34:24Gaga77

    Karlitosz: Neked súlyos problémáid vannak. Javasolnám, hogy menj el pszihiátriára..

  • 2009.11.13 11:36:26boO.

    Azt neked kell ladyGaga.

  • 2009.11.13 11:38:29boO.

    És tanulj meg írni: pszichiátria.

  • 2009.11.13 11:39:31Qtzko Matzko

    Hazugságvizsgálóra, de már azonnal :) Bármi is lesz az ítélet a végén, egy biztos: a böszme és válogatott különítményének karmája igen rosszul áll. Tudjátok egyes természetközeli népek mit csinálnak az olyan emberrel, aki negatív nép / nemzetkarmát állít fel? Először felkérik, hogy önként látogassa meg a sivatag / dzsungel kellős közepét :-) Ha nem megy, akkor segítenek neki odatalálni :D Ott van ideje elgondolkodni azon, hogy egy teljes népet / nemzetet illetett negatív jelzőkkel és nehezítette meg valamennyiük jövőjét!
    Ezt az öszödi beszéddel és utána több alkalommal is elkövette... jogszolgáltatással lehet vitatkozni, a karmával nem :-)
    Ha újjászületik, nagy valószínűséggel "eleve hátrányos helyzetből" kezdheti majd meg az életét. És nem csak ő, hanem a cinkostársai is - kivétel nélkül, mindannyian. És mivel le kell majd dolgozniuk a saját "sarukat", így megtűrt személyek lesznek és ingyen kell majd az országért, a népért és a nemzetért dolgozniuk!
    És ez nem csak a Mutyizók Szánalmas Próbálkozóira vonatkozik...
    Amúgy a videón az ideggyengeség jeleit lehet felfedezni nála; amennyiben ez ténnyé alakul, úgy valamennyi általa korábban javasolt és aláírt rendeletet és törvényt meg kell semmisíteni, hiszen ideggyenge nem tölthet be felelős vezető pozíciót :-) És élete végéig bentlakásos intézménybe kell terelni, gondos kezek és figyelő tekintetek közé.
    És a kérdés a végére: ha ez az egyed volt a legértelmesebb a mutyisták között, akkor milyen a többi?!
    Emberek, ébresztő!

  • 2009.11.13 11:41:49Cooper82

    Gaga77
    Persze, a Fidesznek is van felelőssége ebben, nem is kicsi, mert tényleg ha jó dolgot akarnának is bevezetni, annak is ellene lesznek, mert nem akarnak örökre ellenzékben lenni, nekik is a hatalom a legfontosabb.
    De én most azt mondom, hogy a sok, de legfőkébb a két rossz közül inkább a fideszt támogatom, mert az mszp-nek meg volt az esélye akárhogy is nézzük, mert ők voltak többségben a parlamentben. Az hogy így se tudtak normálisan kormányozni, az meg a másik szutyok pártnak (szdsz) és az mszp hatalmi játszmájának köszönhető legfőképp. A fidesz ebből csak hasznot húzott, és én reménykedem benne, még ha kicsit naívan is, hogy ilyen 8 év tapasztalat után ők már nem merik majd folytatni ezt a fajta politikát és tényleg elindulunk már felfelé a lejtőn, visszafelé!

  • 2009.11.13 11:42:40Travis_bykle

    Az egészről vicc nélkül összegezném a véleményemet:
    A bíróság kb. 60 v. 70 milliós visszaélés miatt nyomoz. Az ügyben vádlottként különböző módon kb. 13 ember érintett. Na, már most ne magyarázza be nekem senki sem ,hogy manapság 13 ember 70 millió forintra (fejenként kb. 5,4 millió ft) Magyarországon egyáltalán rámozdul. Az egész egy balhéelvivős, átlagembert hülyérevevős kirakati per. A qva anyjukat azt.....

  • 2009.11.13 11:43:16AvgDvl

    "Eltávozhat." - hozzá kellett volna tenni, hogy "... most még."

  • 2009.11.13 11:44:12Karlitosz

    tényleg súlyos problémáim vannak, a fizetésem felét levonják és ellopják vagy élősködőknek adják akik miatt sötétedés után hazafelé menet esélyem van rá hogy kiraboljanak vagy leüssenek csak úgy viccből. emellett semmi esélyem lakáshitelre mert nincs többmillióm készpénzben hogy az önrészt ki tudjam fizetni.
    neked és elvtársaidnak lehet hogy ilyen problémáitok nincsenek, de majd lesznek másfélék amikor végre rendet teszünk ebben a szerencsétlen kis jobb sorsra érdemes sokat szenvedett országban.

  • 2009.11.13 11:44:43Gaga77

    Cooper: Én elvből nem támogatom a fideszt, de megértem amit írsz ez is egyfajta logika.

  • 2009.11.13 11:46:11Gaga77

    Karlitosz: Ha végigszántja valami hozzád hasonló idióta az országot és felhúznak mindenkit egy lámpaoszlopra akkor szerinted neked jobb lesz?

  • 2009.11.13 11:49:27Travis_bykle

    Gaga77
    Karlitosznak nem lesz jobb, de legalább a politikusok elgondolkoznak azon, hogy megéri-e lopni, a népet leszarni, ha ilyen következményekre számíthatnak...

  • 2009.11.13 11:56:32Cooper82

    Travis_bykle
    Ez az. Én legalábbis ezt remélem, hogy a másik oldal is levonja a megfelelő következtetéseket és másképp fognak hozzáállni a dolgokhoz.
    Példát kell statuálni! Most vagy soha, csak ehhez nem csak a zuschlagnak kell buknia, meg a hunvaldnak, meg a többinek a teljesség igénye nélkül...

  • 2009.11.13 12:03:42nápolyi maszti

    Ezt komolyan gondolja bárki, hogy Gy.-nek egy étteremben kellett (volna) egyeztetnie Zuchlággal, aki minden buzgólkodása ellenére kurvára kismenő volt. Amit hiányolok a végtelenül hosszúra nyúló perből, az a pénzosztó rendszer működésének feltárása: hogy itt politikai oldaltól függetlenül mindenki falazott (tessék megnézni a pályázatokat jóvá hagyó, Halász János /fidesz/ vezette bizottság olajozott összedolgozását). Nyilván most mindenki Gyurcsány vérét akarja, de ő csak a sokadik ember volt ezen a változó nevű poszton, és valószínűleg ugyanazt csinálta (szerintem még a leginkább tisztességesen), mint az mszp-s, fideszes elődei.

  • 2009.11.13 12:03:58Majd a Budai

    Jaj de kis butusok vagytok, ha azt hiszitek lesz elszamoltatas. Nem volt, nem lesz. Meg lampavas haha. De hat ezert van ez a szinhaz, hogy jol szorakozzon a magyar. Elszamoltatas akkor lesz ha 386 embert kuldtok el az uvegmalac csorompolojere zsokenak. Addig kerem szepen csereszineszek vannak. Tudjatok , mint a szinhazban A heten ez B heten az. Es a vegen egyutt iszik a tarsulat. Tovabbi kellemes szorakozast.

  • 2009.11.13 12:06:40Ludas Manyi

    Most akkor mikor villant össze a tekintetük???
    Már megint átvágott az index...

  • 2009.11.13 12:08:32Majd a Budai

    Egy par nev a multbol akiket jol elszamoltattak: Tocsik Marti, Rejto E. Tibi, Schlecht Csabi, Kulcsar Ati, Princz Gabi, Kael Csabi. Mind jol el lett szamoltatva. Igy lesz ez most is.

  • 2009.11.13 12:14:18Ubastard

    Az Olaszliszkai elítéltekkel egy cellába, csak 1 évre könyörgöm. Persze ez álom...

  • 2009.11.13 12:14:38Rusher4587

    Én azt sajnálom, hogy itt látszólag csak maszoposok és fityeszesek kommentelnek.
    Azt várom, mikor jön egy kívülálló, a 80% vörös/narancs szemüveges csordán kívülről, aki nem a Hír TV/Népszabadság jelszavait skandálja, és akkor mindenki elfelejti a búját-baját és együttes erővel őt kezditek el szarni szapulni, hogy szélsőséges fasisztarasszistatrappista:D
    Legyek én, aki megteszi az első lépést?:)
    Hát jó...

    Alf, Ceausescut a feleségével együtt szitává lőtték, ahogy kellett (meg kéne most is egyesekkel).
    El tudod te ezt képzelni egy puha pöcsű köpönyegforgató fityesz kormány alatt?
    Lesznek még ilyen perek, ahol mindenkihozzonmagávalmégegyembert viktor tekintete találkozik majd zuschlag narancsos változatáéval (pl. Bodó Imiével), legalábbis remélem.
    Pl. azok a perek, ahol majd elbeszélgetünk velük arról, hogy nagynemzeti fideszesek miért is játszottak össze a komcsikkal, hogy izraeli kézbe juttassanak egy jókora területet a Tiszaszigetnél... (a projekt neve lehetne Sukoró II.)
    Meg pl. azok a perek, ahol majd hazaárulás vádja mellett megkérdezzük viktorkát, hogy többek között hogy volt pofája a Trianon-emléknap tervét lesöpörni az asztaláról a földre, miközben a határon túli magyarokat állandóan kampányra használja.
    Hogy volt viktorkának pofája egy buzi-párti nyilatkozat aláírása után egy órával templomban beszédet mondani.
    És még estig sorolhatnám...
    Remélem, elnézitek nekem, hogy most a baloldal dolgait nem emlegetem fel(és nem fogtok maszoposnak kikiáltani), hisz azokról mindenki tud, de a narancsos disznóságokról szinte senki.
    A maszoposok/szadeszesek nyíltan vállalják, hogy gazemberek, nehéz is lenne titkolni, na de az ún. jobboldal meg olyan szinten sunyi aljas, hogy ettől nekem sokkal jobban felfordul a gyomrom, ezért én lassan már nagyobb sz@rházi bandának tartom a fideszt, mint bárki mást!

  • 2009.11.13 12:17:41tucka

    Rusher4587

    Akkor van engedélyezve neked az ugatás a FIDESZ ről, ha ők is ennyire elkúrják az országot, addig kuss van neked, lámpavasra veled is.

  • 2009.11.13 12:20:01tiborc2008

    Senki se várta a bíróság előtt, hogy leköpje ezt a szemkilövöldöztető ocsmány férget?

  • 2009.11.13 12:20:31tucka

    Ha a FIDESZ is megmeri csinálni ezt, akkor nekik is azt kívánom, addig kuss te pöcsinger.

  • 2009.11.13 12:21:52teddyde

    Te jó ég, mennyi szánalmas kommentelő. Nem lehetne valami teszthez kötni, hogy ki írhat hozzászólást egy cikkhez? Mondjuk 50es IQ alatt csak a velveten kommentelhetne...

  • 2009.11.13 12:22:55Karlitosz

    csak a Jobbikban lehet bízni ha elszámoltatásról van szó, a fideszes megélhetési politikusok is nyakig benne vannak minden sz@rságban.
    JOBBIKban minden meg van ami kell ehhez, bátorság, fiatalság, kívülállnak minden érdekcsoporton, ezért is fosik tőlük mind a vörös mind a narancsszínű köpönyegbe bújt szélhámos.

  • 2009.11.13 12:26:52tiborc2008

    Zárhatnák őket egy cellába is, és akkor még többet villanhatna össze a szemük.

  • 2009.11.13 12:36:09Karlitosz

    érik már a kender azokhoz a kötelekhez, hamarosan szüretelünk.

  • 2009.11.13 12:36:37tompa

    Elképzelhető, hogy valaki vezető bármilyen szervezet élén és nem tud arról, hogy tizmilliók folynak ki ??? Következtetés: Az illető alkalmatlan vezetőnek és ezért kell felelnie vagy tud róla és akkor viszont azért .
    Bármilyen cég vezetője ma Mo-on ezért felelős, csak a Fletó nme vonható felelősségre ?
    Amig nincs példastatuálás addig lefelé is mindenki lop, mert ezt látja nap mint nap .
    Ha a miniszterlnök megteheti , akkor ez a mérce !?

  • 2009.11.13 12:42:01Cooper82

    Én a jobbikban nem látom azt a potenciált, amivel el tudnának vezetni egy országot. Most nagy a hangjuk, mert nagy a kilátástalanság az országban és ilyenkor ez a hang a nyerő, de nagy kérdőjel mi lenne az országban és külpolitikában ha bizalmat kapnának a választóktól, tőlünk. Jussanak be a parlamentbe és bizonyítsanak, mutassanak fel valamit.

  • 2009.11.13 12:44:14tompa

    az a szánalmas, hogy most is vannak , még itteni beirók közt is olyanok akik védik . Atyaég. 8 év után ??? Hol éltek, mit láttok? nem jártok az utcán ? vagy csak a Népszavát olvassátok, és a Mammmut2 kávézóiban élitek le az életet ???
    Olvastatok valaha is valami értelmeset ? Tudjátok ki Lao-Ce ? voltatok templomban csak ugy magatok miatt ? jártatok erdőben ? áááá, kár is veletek foglalkozni, el vagytok veszve végérvényesen !

  • 2009.11.13 12:46:16Cooper82

    Tudott a kúrcsány mindenről, ez nem is kérdés. Mint ahogy az sem, hogy a VII. kerületben az mszp-sek is tudtak( /benne voltak) hunvald dolgairól, azért szavazták meg neki a fizetés folyósítását a sittes hónapjaira, hogy hallgasson.

  • 2009.11.13 12:48:53Karlitosz

    cooper82: nyilván ez a cél. külföldi példák sokasága áll előttünk a problémák kezelésére, csak át kellett volna venni a bevált módszereket. ehelyett csak a lopás és a csalás megy. ennek májustól vége. első feladat a számonkérés és a bűnözés felszámolása (legyen az politikai bűnözés vagy cigánybűnözés). második feladat a gazdaság rendbetétele. vannak erre megoldások, csak ez nem fog tetszeni egyes köröknek.

  • 2009.11.13 12:54:18tiborc2008

    tompa:
    Ne csodálkozz, a sok lopott pénzből tudnak bértollnokot fogadni.
    Celldömölkön 8%-ot kapott a magát baloldalinak hazudó milliárdosok, multik és maffiózók pártja. Remélem, a választáson az 5%-os parlamenti küszöbért fognak harcolni.

  • 2009.11.13 13:03:13tiborc2008

    Nem a jobbik a szélsőséges párt, hanem a szemkilövöldöztetető maszopp, a szélsőjobbik.

  • 2009.11.13 13:11:38Lámpaoltó

    Az Lotyaszájú Öszödi Rétor megint dalolva beszél

  • 2009.11.13 13:12:17Br

    Miért van az, hogy egész K-Európa a korrupciótól rothad 20 éve? A kommunizmus ültette bele ezt az emberek zsigereibe? Vagy itt előtte is ez volt? A kommunizmus előtt is?
    Ez csak amolyan merengés..

  • 2009.11.13 13:46:55Cooper82

    Br
    Szerintem onnan öröklődött, vésődött bele az emberekbe sok más rossz beidegződés mellett. És ilyen szempontból nem volt olyan régen a "rendszerváltás", nem volt elég idő ahhoz, hogy levetkőzzük a rossz szokásokat. Majd talán a most 20-40 évesek gyerekei már másképp fognak gondolkodni, mert aki abban a rendszerben nőtt fel jórészt, az beleneveli a gyerekeibe is, és talán majd ők, mi 20-40 éves korosztály másképp fogjuk nevelni gyerekeinket. Rajtunk múlik.

  • 2009.11.13 13:54:44honi.ka

    Mindenkinek igaza van, de ez kevés!!!!!!!!
    Az egész tolvaj bagázsra rá kell rohasztani a müanyag lakatot és pá.
    Próbáljatok ti lopni, azonnal sitt X évre.

  • 2009.11.13 14:02:56antonz

    vicces, hogy mennyi szabadidő van munkaidőben :)
    bárki fröcsöghet erre-arra, de a mai kalapácsfej adag így nem lesz kireszelve délutánig
    még millió dolog van amit értelmetlen - és mondjuk ki bátran - az agyatok felb@szásán kívül mindenre hatástalan mondatok idehányása helyett lehet tenni, vonatkozik ez az összes oldal drukkereire

  • 2009.11.13 14:16:23tucka

    antonz
    szerintem te is pont ennyire vagy érdektelen, a kalapácsfej attól nem lesz kész, hogy valaki mint te hagynád futni ezt a maffiát, és nem az én -10 percem miatt.

  • 2009.11.13 14:31:21Marcobaily

    Ami azt illeti azért jóérzés bíróság előtt látni, remélhetőleg egyszer majd nem csak tanuként....

  • 2009.11.13 15:30:13FityMatyi

    „Nem emlékszem” kifejezés utalhat a memória zavarára, de akkor hogyan lehetett miniszter?
    Bírósági meghallgatáson viszont arra utalhat, hogy nem akar igazat mondani?
    A „Böszme”!

  • 2009.11.13 15:53:26AK76

    Jó érzés látni a sok agy mosott idiótát,akik egymás torkának ugranak,és védik BÁRMELYIK gengszter politikusunkat,miközben azok nagy ívben szarnak mindenre,és mindenkire.
    Rugózzatok csak ostobák,porszemek sem vagytok ezeknek az embereknek a szemében,az életetek,a megnyilatkozásaitok,nem osztanak,és nem szoroznak,jelentéktelenek vagytok számukra,éltek vagy haltok NEKIK TÖKMINDEGY.
    Ti meg itt marjátok egymást azon hogy melyik nagyobb bűnöző..
    Nyomorultak...

  • 2009.11.13 15:53:35reálisan

    Elképesztő, hogy itt emberek 8 év MSZP tolvajlás, nemzetrombolás után még meg mernek szólalni a Gyurcsány védelmében. Tegnap este egy Németországban élő magyar szakember azt mondta, hogy ott elképzelhetelen lenne, hogy pártállami politikusok szerepet játszanak a közéletben. Nálunk pedig ezek uralkodnak. A szemét komcsik meg a leszármazottaik rabolják ma is az országot.

  • 2009.11.13 15:57:10majd meglátjuk

    Hogy is van az a mondás hogy ha nem hazudsz akkor nem kell emlékezned semmire!
    Gyurcsánynak most nagyon visszakellet emlékezni!

  • 2009.11.13 16:12:28chillman

    hazug hazaáruló! GYF as GYengeFrici..

    Br, nézd meg az EndGame c. dokufilmet!

    http://torrent.eval.hu/torrent/Endgame%20-%20Blueprint%20For%20Global%20Enslavement%20DL%20XviD/1470514

  • 2009.11.13 16:17:50chillman

    Bilderberg-meetingen ott volt jó néhány éve Fletó is.. aztán 2év múlva miniszterelnök lett..
    de volt már ott Draskovics, Bokros,Libajnai, aki szintén miniszterelnök lett..
    ott osszák az eszet ezeknek! még a Wikiped szerint is ott voltak.. kell még több?? aljas hazaáruló rohadékok!

  • 2009.11.13 17:22:45maxrothman

    Srácok, srácok! Ideje lenne venni néhány mélyebb lélegzetet. Szeressük egymást, mert magyarok vagyunk! P.

  • 2009.11.13 22:24:10babajka

    Nosza, megvan a cél-ország, de hol fognak lakni? A stratégia készen, hisz jól bevált a palesztinokkal szemben is.

    - Építtessünk kerítéssel körbevett, jól védhető lakóparkokat a magyarokkal, akiket a végén úgysem fizetünk ki. Vegyük el a jelzáloggal terhelt ingatlanjaikat, hisz úgysem tudnak fizetni, (v)álság van! Igen ám, de azt azért nem várhatjuk el Izrael népétől, hogy a gojokkal (nem zsidó ember) egy iskolába, közös kórházba járjanak! Sebaj, le kell zülleszteni a magyar oktatást, be kell zárni az iskolákat, (amiket majd átvesznek ingyen), rá kell tenniük a kezüket az egészségügyre, a kórházainkra és már minden kóser.

  • 2009.11.14 03:20:28aperten

    A legfontosabb dolog vagy nem hangzott el, vagy kivágták a filmből. A tanú meghallgatás előtt a bírónak kötelessége figyelmeztetni a tanút (még a teljesen becsületeseket is), hogy a hamis tanúzást a törvény bünteti, a tanúnak igazmondási kötelezettsége van.
    A filmnek legérdekesebb jelenete lehetett volna, ha ezalatt mutatják a Gyurcsány képét. Vajon miért vágták ezt ki a filmből, ha ez elhangzott? Márpedig a perrendtartás szerint el kellett hangzania...

  • 2009.11.15 11:24:40tucka

    AK76
    Az ilyet nem lehet szó nélkül hagyni, az hagyja szó nélkül, akinek nincs hazája és nem érdekli hogy merre tart az ország ahol él.
    Költözz el, az ilyen meghunyászkodó geciknek is nagy szerepe van abban ahol tartunk.
    Rombolj máshol az közönyösségeddel, használj ki másokat nekünk épp elegünk volt ebből, csak egy szikra kell ...

  • 2009.11.15 11:30:11tucka

    AK76
    Addig örülj amíg a népet ért igazságtalanság miatt itt töltjük a dühünket nem mellesleg igaz szavakban, minthogy kint az utcán ledúrjuk a közönyös képed.
    Te avval a résszel nem is foglalkozol, hogy valakinek igaza lehet, és 8 év után dühvel tudja kimondani.
    Ez az egyik ismérve a semmire kellő hazug embernek.

  • 2009.11.15 13:32:37KillLali

    ez a gyurcsányi meg a bandája tolvaj,hazaárulók mind !rács mögé mindet!

  • 2009.11.16 14:32:07georg1945

    Színjáték! Komédia!
    Az élet egy bohózat...........

  • 2009.11.17 15:21:59Brianboru

    Jó kommunistázni, az biztos. Igaz, hogy szocialistákról és szocializmusról beszélünk (rendszerváltás előtt). Mielőtt használ az ember egy kifejezést, általában jól utánanéz (persze ehhez már követelmény, hogy legyen annyi belső intelligenciája). Jó azt mondani, hogy milliók nyomorognak. Nézzetek el az afrikai országok bármelyikébe, ott nyomorognak, ott éheznek. Nem vagyunk akkora szarban, mint amekkorában hisszük. Másokra mutogatunk, ujjal, mint az óvodában, azt mondjuk, hogy ő jobb lesz, ő meg jobb volt, meg hogy felakasztunk valakit, ez az, ha meghalnak, akkor majd nem kell fizetni a gázért és ingyen lesz a sör.
    Azon vagyunk kiakadva, hogy hetven millát ellopott valami hülye, ettől még nem lesznek munkahelyek. Mellesleg aki tüntet, szíve joga, aki viszont szétver valamit (vagy szét akar), annak üzenem, hogy attól még egy országban sem emelkedtek a fizetések, hogy levertek néhány kukát.
    Rossz módszereken gondolkodunk. Nem fogjuk megváltani Magyarországot, nem mi vagyunk a világ közepe, és nem oldunk meg semmit a fröcsögéssel. Inkább együtt kéne elgondolkodnunk azon, hogy cs*sztük/cs*szték el.
    Mellesleg ha harminc évig egy párt fog uralkodni, nagy többséggel (amit itt olvastam, hogy egyesek ezt szeretnék), és akinek ez nem tetszik, azt likvidálják... öhm, nem ezt utáljátok annyira?:P
    A sors iróniája lenne, vagy csak alacsony a kerítés?
    A nemzeti érzelem nem függ össze a politikai hozzáállással, nyilván lehet valaki magyar és baloldali (vagy ők üzbégek, esetleg lappok?), szeretheti a hazáját, és mégse biztos, hogy szereti a jobboldalt, pusztán azért, mert mondjuk nem ért egyet a gazdaságpolitikájával, vagy ilyesmi.
    Á, minek is beszélek, dobáljatok, meg küldjetek a francba, már indulok is, alig várom.
    Hajrá, büszke Magyarok.

  • 2009.11.17 15:27:14Brianboru

    Annyit még hozzátennék, hogy ha annyira magyarok vagytok, tanuljatok meg egy népdalt, járjatok Bartók estekre, nézzetek Munkácsy festményeket, satöbbi. A nemzeti rock nem épp a magyarság csúcsa. Igen, de ha már tenni kell, esetleg a gyereket elvinni citeraórára, vagy csak utánanézni a kőszegi ütközetnek a törikönyvben, akkor nem vagytok magyarok.
    Szép.
    Akinek meg nem inge...

Ehhez a videóhoz nem lehet hozzászólni.