2010.08.18.Az életünk ráment a szénbányászatra

Ha bezárják az utolsó bányát is, sok évre elegendő feltárt szén marad a földben, és több ezer bányász kerülhet az utcára.

 

Kommentek

  • 2010.08.18 20:34:56DocBulywood

    Megkönnyeztem. Soha nem dolgoztam ilyen embert próbáló munkahelyen.

    Kizárt dolognak tartom, h veszteséges lenne, bár Magyarországon megszületni már eleve kész veszteség.

    Aki meg azt mondja, hogy képezzék át magukat, kívánom annak, hogy a gyereke agyműtétét az egyik bányász végezze el. Majd rájönne, miért kívántam ezt.

  • 2010.08.18 20:39:32Vulnerarius

    Tehát:

    A gazdaságos mélyművelésű szénbányászat alapja hogy a kitermelhető szén minősége és a széntelep vastagsága és az egész széntelep kiterjedése olyan méretű legyen amit érdemes gépesített kitermeléssel a felszínre hozni. Ehhez a Márkushegy, Oroszlány környéke megfelelő.

    Ha a sok géniusz között valaki is olvasott volna szakirodalmat akkor tudhatná hogy nagyon sok és jó géppel működik a széntelep kitermelése a bányában. Amikor lent voltam akkor éppen 180m hosszan volt a frontfejtés (hazafelé hazafelé haladó főteomlasztásos frontfejtés)egy marótárcsás fejtőgéppel, ami a videón látszik.
    A szén minősége is megfelelő amit lakossági szénnek is lehetne használni, azaz használnak is a környékbeliek. Igaz hogy már szénnel nem sokan fűtenek csak kiegészítésként.
    A bánya biztonsági szempontból és védelmi szempontból Európában is kimagasló minőséget képvisel.

    A kitermelt szénből az erőmű áramot készít amire sajnos a hazai energiapolitika nem akar támaszkodni így az áram egy részét külföldről vesszük.

    Na és itt a probléma, sokkal nagyobb érdeket képvisel egy külföldi tőke illetve üzlet mozgatása mint egy bánya kishazánkban.

    Úgy fogunk járni ezzel a bányával mint a a recski vagy kővágószőlősi bányával, pár év után kiderül hogy de elbasztunk valamit, csak addigra már lőttek az egésznek mert nem olyan mint egy goblein varrás hogy majd folytatom amikor lesz kedvem.

    Tény hogy külföldi Kínai, és egyéb külszíni fejtéssel nyert szénnel nem tud versenyezni de az áram sajátunk!! lenne.

  • 2010.08.18 20:42:05Ferry

    Az, hogy mi nyereséges és veszteséges, alapvetően könyveléstechnikai kérdés. Főleg egy ilyen tulajdonosi szerkezettel rendelkező cégnél nem a racionalitás mozgatja a számokat, hanem az ÉRDEKEK - és itt nem a többségi, társadalmi érdekekre kell gondolni, nem a bányász, és nem is mi, kedves barátaim. Valakik érdekeltek az energiaimportban. És amúgy meg rohadjon meg az a mocskos szemét banda, aki leépítette a nehézipart, és aki bemagyarázta a jónépnek hogy "nem éri meg".

  • 2010.08.18 20:46:05Vöcsk

    Afi ez nem ilyen egyszerű. Orbán 2001-ben be akarta zárni, mint ahogy '94 óta minden kormány be akrja zárni. Mint ahogy azt tegnap is leírtam, a Vért csak és kizárólag azért veszteséges, mert egyik kormány sem kötött vele hosszútávú áramvásárlási szerződést, míg a privatizált erőművekkel igen. Így ezektől az áram piaci árától függetlenül mindíg olyan áron veszik át az áramot, hogy az 8%-os eszközarányos nyereséget biztosítson számukra, míg a Vérttől a mindenkori piaci áron veszik át a villamos energiát! Ami persze többnyire jóval kevesebb, mint amennyit a privatizált erőműveknem fizetnek. Ezt kb. úgy kell elképzelni, hogy míg bármely más erőműtől mondjuk 16-20 forintért veszik át kilowattonként az áramot,a Vérttől meg 8 forintért. Csoda, hogy veszteséges. ÉS ebben az a csodálaots, hogy erről kurvára nem beszélnek, és amikor az ember ezt valahol felveti nem cáfolják csak terelnek, meg mellébeszélnek.
    Azok kapisgálnak jó helyen akik a gázlobbit emlegetik pl.
    Ja, és érdekes, most nagyon sűrgős lett a bezárás, mert a közeljövőben 3 új erőművet (Szeged környéke) is átadnak, és kell a CO2 kvóta. Persze egyik sem állami tulajdon....

    Ezen kéne elgondolkodni.

  • 2010.08.18 20:47:23loviasztar

    Majd fogtok még ti sírva, fázva könyörögni, hogy mégiscsak jó lenne a magyar szén. Meg fogjátok becsülni a magyar szenet és a magyar bányászt!...- nyomorultak. A tíz körmötökkel fogjátok kikaparni a bezárt bányákból a drága jó barna szenet, ész nélkül, ti meggondolatlan barmok,hülyék!

  • 2010.08.18 20:54:23roland74

    Szerintem vannak dolgok, amiket nem lehet csak mérleg szerint nézni. Az, hogy van saját szenünk, az egyfajta energiafüggetlenség, az, hogy mit éri meg kitermelni az egy piaci kérdés, de amit ma nem éri meg felhozni, az már holnap lehet bombaüzlet.
    De vannak itt bKV-s eltűnt milliárdok, bizonyos -a bányászmelót még sosem látott- népcsoportok, akik segélyezésén sokkal többet bukunk, mint egy erőművön, és a bányán. Vagy egy Malév-Máv történethez mit szóltok?
    Ez az egész egy hazugság, egy ekkora cégnél úgy könyvelenek ahogyan kérik, ha akarom megy, ha meg akarom szerezni, akkor leírom, majd megmentem, és utána mégis jól fog mennni.Láttunk már ilyet azt hiszem:))) Hajrá bányászok, ne hagyjátok magatokat!!!

  • 2010.08.18 20:56:15civilera

    CPL

    Engem érdekelne ez a tanulmány... Hol találhatom meg ?

  • 2010.08.18 20:57:03krumpliszsák

    Bezárják.. betömedékelik...vízbetörések.. majd 5év múlva rájönnek, hogy "húbazmeg...". Megvesszünk a németektől meg a lengyelektől horror áron. Ez Magyarország. Én így szeretlek?

  • 2010.08.18 20:57:50Sandor32

    A fiatalok döntő többsége jómagamat is beleértve aki még a régi rendszer előnyeiből részesült értem ezalatt hogy azoktól a ma már nyugdíjas éveiket töltő volt kommunista műszaki tanároktól tanulhatott, elmennek külföldre dolgozni, mint az a szerencsétlen bányás aki romániából, Borsodból oda le a Márkus Hegyi bányaüzembe, mert szereti a szakmáját.
    Otthon meg maradnak azok, akik csak azért mentek egyetemre mert éppen oda vették fel és tanulnak mindenféle értelmes, későbbiekben jól használható és remélhetőleg biztos megélhetést nyújtó szakot, mint pl. a környezetmérnöki, műszaki menedzser, szociológia, esetleg andragógia.
    Nem tudom hogy országunk a hazánk a múltat és a jelent ismerve mit érdemlünk a jövőben.

  • 2010.08.18 20:59:28krumpliszsák

    Vöcsk

    A mondandóddal csak egy nagyon nagy baj van.
    Az hogy az egész totálisan igaz....

  • 2010.08.18 21:03:04ditter

    Basszák meg!
    A szén nem kell!!!
    Közben a Vértes és a Bakony erdői ott égnek el az erőművekben. !!!!!!!!!!!! Gyalázat!!!!!!!!!

  • 2010.08.18 21:06:54Vöcsk

    szóval a 3 új erőmű: szeged környéke, Ajka, Gönyű.

  • 2010.08.18 21:07:17ditter

    Basszák meg!

    A Vértes és a Bakony erdői ott égnek el az erőművekben! Közben a hazai szén nem kell. Előbb Balinka és most Márkus. Most a fa a menő, ők úgy hívják biomassza. Csakhogy az tarrvágásokból származik.

    Eltűnt a sok szép erdő, mert az erőmű átvesz minden fát 5 cm- a 150 cm ig.
    Ébresztő! A gyerekeimnek már csak mesélem milyen volt a Bakony egykor!

  • 2010.08.18 21:07:21Bergeroth

    Mindenki aki szerint az ott dolgozó bányászok "lopnak", illetve "szart sem ér a munkájuk", az vagy szúrjon be erről egy forrást, vagy fogja be a retkes pofáját.
    Azon elgondolkoztatok, hogyha mindenhol gázzal fognak fűteni és esetleg az oroszoknak majd nincs kedve megnyitni a gázcsapokat, akkor mi lesz?
    A bútoraitokat fogjátok felaprítani, hogy tüzelni tudjatok, vagy átkozni fogjátok azt a napot amikor bezárták a bányát, hogy mégis csak de jó lenne az a magyar szén fűteni?
    A másik videónál írta egy bányász, hogy harmadannyi pénzért lehet innen felhozni a szenet, mint amennyibe a gáz fog kerülni.
    Csak nem korrupció szaga lengi be (ezt is)?
    Szart sem tudtok arról, hogy milyen megterhelő ez a munka. Biztos vagyok benne, hogy a sok fikázó fotelharcos nemhogy 20 évet, de még 1 órát sem bírna ilyen körülmények között. Alázatot kellene inkább mutatnotok ezek felé az emberek felé, hogy képesek tönkretenni a saját egészségüket csak azért, hogy a szén ki legyen bányászva ilyen embertelen körülmények között. Hülye vadbarmok, tudatlan marhák, idióták!

    A legmélyebb tiszteletem a bányászoknak!
    Jó szerencsét!!

  • 2010.08.18 21:15:12Sandor32

    1945-1989 között egy háború sújtotta országot kellett újraéleszteni a semmiből. És nemcsak anyagi értelemben értem, hanem lelkileg is szétszakadt, elhurcolt családok. 1989-től már egy felépített béke időhöz szokott nemzetet örököltünk és jöttek a jogászok, pénzügyesek, ügyvédek a média. A korábban korral lépést tartó oktatási színvonal mára kibővült modelliskolákkal Gábor Dénes főiskolával illetve nagymúltú intézmények kihelyezett tagozataival. A korábbi 5 éves technikus képzést felváltotta a 6 éves képzés, egyetemek és főiskolák pedig ezt a bolonyai spagettis rendszert követik. Alapszak, mesterszak.
    Sajnálom, mélységesen együttérzek ezen emberek sorsával és nem azért mert 1996-2001 között a nagy múltú Bányamérnöki ma már Műszaki Földtudományi Karon töltöttem a tanulmányaimat, hanem a kommentelők közül és ugyanúgy az ország vezetői közül 20 év elteltével még mindig nem fogták fel a döntések következményeit.
    Nem jutott el egyikük tudatáig sem, hogy vannak dolgok az életben amiket nem feltétlenül azért kell csinálni mert nyereségesek sőőt kifejezetten veszteségesek, ilyen a gyerekvállalás is. A dolgok jelenlegi állása szerint ha szigorúan nézzük, megszüntethető az egész oktatási rendszer az egészségüggyel, de akár az egész magyar állammal együtt is mert veszteséges.
    A fő problémát abban látom, hogy ahelyett hogy megőriznénk és fejlesztenénk egy szaktudományágat amiben most még esetleg találunk egypár száz hozzá értő szakembert egyetemi tanárokat is beleértve, hagyjuk elhalni sőőt belerúgunk még kettőt utoljára hogy takarodj innen te utolsó kommunista pénztemető. De eljutunk odáig hogy mikor elhatározzuk építenénk egy új metrót, nem ért hozzá senki, még külföldről is nehéz embereket toborozni, hiszen itt is hasonlóan mennek a dolgok.

  • 2010.08.18 21:28:42Nancsi

    Aki szerint ez a bánya és az erőmű hűde olcsó meg nyereséges és nem kellene bezárni, az legyen szíves kérje el anyucitól az utolsó villanyszámlát. A miénken két ilyen tétel szerepel:
    Szénipari szerkezetátalakítási támogatás: 42Ft
    Kedvezményes árú vill. energia-támogatás: 16Ft.
    Ez összesen 58Ft, amit minden hónapban kifizetek a nyereséges vértesi erőmű és a hozzá tartozó bánya támogatására. Így nem nehéz nyereségesnek lenni gyerekek...
    Szóval kedves bányászok, ha koldulni akartok, akkor menjetek ki az utca sarkára koldulni, de ne az én villanyszámlám terhére egyétek otthon a babgulyást. Vagy ha igen, akkor kerüljön már csak 1 hónapig ilyen tétel is a villanyszámlára:
    Náncsi új autót szeretne venni, mert a régi beadta a kulcsot: 20Ft. Onnan kezdve majd én is kampányolok mellettetek, ahogy az index teszi az utóbbi időben.

  • 2010.08.18 21:35:55janosbacsi

    Magyar William Shatner 0030-nal.

  • 2010.08.18 21:35:59Vöcsk

    Niro a Borg meg a Wescast mitől szar? Kb. 1500 embert foglalkoztatnak, és nem minimálbéren. Aztán ugye ott a Zenon, ami környezetvédelmi csúcstechnológiával foglalkozik, most a kanadai gyáregységet is ideköltöztetik, meg a Koloman,meg a Bebusch, a Frimo, a GMD, a a Metall Glas, a MUSASHI, stb...
    Ja és igen a város iparűzési adóbevétele 2006-ban 300 millió volt, 2009-ben több mint 1 milliárd!!!

    Igen abban igazad van, hogy a Vért megszüntetését nem tudják kompenzálni, de hogyan is tudnák, mikor az egész város a bányáraépült? 1500 fős faluból 20 ezres város, csak és kizárólag a bányászat miatt.

  • 2010.08.18 21:37:37Vöcsk

    Kedves Náncsi mint fentebb írtam, a villanyszámlában kifizeted az összes privatizált erőmű 8%-os eszközarányos nyereségét, ami nem 58 Ft. Csak azt nem hozzák külön soron, tudod?

  • 2010.08.18 21:41:29janosbacsi

    Nehogy már ne érje meg a bánya... Amerikában az energiaellátás legalább negyedét szénbányák adják...

  • 2010.08.18 21:54:56Hannibal King

    legyél te is olyan nagyonokos, hogy a bányászt okolod... ne is láss messzebbre, hogy nem ő tesz arról, hogy az e.on megtoldja ezzel a kamupénzzel a számlád... amúgy kötve hiszem, hogy bármi köze lenne az e.onnak magyarország utolsó és EGYETLEN megmaradt bányájához és az ott dolgozókhoz. megjegyzéseket tessék a számla kiállítójának tenni, meg a jelenlegi kormánynak, ha ekkora érvágás rajtad az az évi 700 forint. nem azokat az embereket, akik ebben az országban bármelyik ember munkáját kétszeresen teljesítik feleannyi idő alatt fizikai igénybevétel terén. de gondolom az nem zavar, hogy mostantól megint többet fogsz fizetni több száz forinttal az orosz gázért. azért bezzeg nem megy a krákogás. az, hogy kenyérért tejért többet fogsz fizetni szintén, az sem gáz. ajj istenem már... a 200 bányászra visszabontva az az évi 700 forint, az összes kb 4,5 millió munkavállalót figyelembe véve (akik közül soknak nem jön be ez a havi 60ft plusz): fejenként kemény 130000 forint. egy havi fizetés. azért a kemény munkáért amit ezek az emberek odalent végeznek, egy havi bónuszként nem sajnálom. mert megdolgoznak érte.

  • 2010.08.18 22:09:54janosbacsi

    Nagyon jó ez a videó, de ugye alapvető probléma, hogy ebben az országban nincs oknyomozó újságírás. Ja de a Bodoky személyében mégis van, illetve volt, mert az Index kirúgta a csókát. Nomármost ennek is utána lehetne menni, de ki menjen utána, amikor még az Index is kitörli a seggét a Pulitzer díjas oknyomozóval.

    Szánalmas egy ország ez.

  • 2010.08.18 22:13:24Bergeroth

    Sokaknak itt fogalma sincsen arról mi ez a munka, sőt továbbmegyek. Biztos, hogy lapátot sem fogtak még eddigi életükben, akár csak egy kertről legyen szó.
    Reggeltől vakulásig ilyen körülmények között dolgozni, nem egy leányálom. Előbb próbálja ki mindenki, aztán fejtse ki, miért nem érdemlik meg ezek az emberek azt az évi ~700 forintot.

  • 2010.08.18 22:25:37ababo

    Tőlem kiérdemeltétek a minőségi újságírás díját, gratulálok a riporthoz!

  • 2010.08.18 22:33:58Vulnerarius

    Voltam múlt évben melózni halimbán a bauxitbányában,

    Az egyik lőmester a következőket mondta:
    17 éve dolgozik lent, nettó 94 ezer forintért, robbantásonként bruttó 150 forintot kap jutalékként.
    Gyerek feleség várja otthon, valaha még volt becsülete ezeknek az embereknek. De helyette lett sok celebünk, bezzeg ők hasznosak az országnak. Többeközt a nehézipar húzta ki ezt a nevesincs csótánylakta országot a mocsárból. A Miskolci egyetem meg lassan kénytelen lesz átállni a könyvtár büfé szakokra mert nincs igény a bányászra.
    Szemét egy hely ez az ország.

    Szerencse fel!

    [link]

  • 2010.08.18 22:36:46Nancsi

    Bergeroth:
    12 évesen vettem át nagyapámtól halála után a nyúltenyészetét, kb 2 év alatt felfejlődött 200 nyúlra az állomány. Bár lapátolni sokat nem lapátoltam, de mondjuk villa az volt a kezemben gyakran - tudod mennyit szarik 200 nyúl, és tudod mi azt heti 2-3 alkalommal takarítani? 30+fokban szénát gyűjteni egész nap - az se egy megfázós foglalkozás, ráadásul engem az UV-* is bántott, ami bányában nincs. Ja, persze a széna gyűjtéshez kellett, hogy kaszálni is megtanultak (12 évesen), a bányászok most se tudnak. Meg nem is igen bírnák derékkal - nem bírja azt senki se. Na persze ketrec se volt elég, azt is kellett valakinek hegeszteni. Fasza időtöltés is az nyáron, szomszéd sráccal drótkefézni a rozsdás vasakat, hegeszteni, lekenni míniummal, míg a bányász purdék strandra jártak. Közben kikapcsolódásként segítettem apámnak a szőlőben, szóval kapa, metszőolló is bejátszik, de még ásó is, mert telepítettünk is kézzel vagy fél holdat. Szerintem a bányászok még sose szüreteltek ónos esőben - rá volt fagyva a fürtökre a jég - nekem ez is megvolt. A mellettem lévő elvágta a kezét, észre se vette, én szóltam neki hogy kösse már be vagy csináljon vele valamit.
    Szóval én is f.sza gyerek vagyok, nekem is lehet utalni a 700Ft-ot fejenként. De ezt elég sokan elmondhatnák magukról, mivel a falunkban egyáltalán nem volt különleges amit csináltam.
    Sajnálni mindenkit lehet, ahogy gyűjtöttetek Izaurának gyűjthettek a bányászoknak is. Csak ne legyen kötelező szponzorálni senkinek se az ingyen ebédjét.

  • 2010.08.18 22:41:57barbár

    Miért veszteséges a bánya? Miért nem nyereséges? Komlón is bezárták a bányákat. Pár éven belül Mázán szénbányát nyitnak, magánvállalkozásban. Az mitől lesz nyereséges? A pécsi külfejtést is bezárták, mert az erőmű átállt biomasszára, magyarul fára. Ezért még állami támogatásban is részesül, milliárdokban.Az uránbányát is bezárták, most Ausztrálok fúrják a lyukakat, mert uránt akarnak bányászni, és nem azért, hogy pénzt herdáljanak, hanem a profitért. Talán piacot kellene keresni a szénnek,meg biztos lehetne olcsobban termelni, ( nem a bányász, meg a bére sok) hogy megérje termelni. De kit érdekel ez? Az államot nem, neki egyszerűbb bezárni.

  • 2010.08.18 22:44:52Bergeroth

    Nancsi:
    Ez mind szép és jó, viszont miért utálod ennyire őket? Nem értem csak ezt a hangnemet, amit megengedsz magadnak velük szemben.
    Majd ha ők is így beszélnek mondjuk a Te munkádról, akkor megértem, addig nem.

  • 2010.08.18 22:47:47Mentsük meg a vértet

    .

  • 2010.08.18 22:52:02Nancsi

    Szerintem a megoldás: Az állami csöcsről szakadjon már le végre minden cég, legyen az erőmű, bánya, vagy bkv. Amelyik cég meg igényli a támogatást (bánya, erőmű, bkv, máv, tökmind1), az kerüljön automatikusan 100% állami tulajdonba, és ne RT-ként, hanem mint állami szerv. Vagyis közalkalmazotti/köztisztviselői bértábla, és ettől nincs eltérés senkinél se - se manageri juttatás, se munkatelefon, se munkaebéd. A vezér ugyanúgy megkapja az 5eFt piros utalványt havonta, és tartson abból munkaebédet, és autókázzon meg öltözködjön a fizetéséből. Ha mindezek után is veszteséges, akkor RT-vé alakítás, és az állam kivonul, a cég a dolgozóké: mindenki kap 1 részvényt, ahány dolgozó, annyi részvény lesz. Ha milliárdosok lesznek belőle, annyira nyereséges, akkor legyen milliárdosok. Ha meg éhen halnak, haljanak éhen. De ingyen ebéd, az ne legyen senkinek se, mert már nagyon sokan rászoktak. Ott van 1 millió tücsök, itt ez a sok bányász, bkv-s, mávos, lassan már a Molnár Anikó is veri a nyálát, hogy őt mennyire fontos eltartani az adóból. Hát nem, nem fontos senkit sem.

  • 2010.08.18 22:53:24Nancsi

    Bergeroth: Én utálok dolgozni, és emiatt utálok mindenkit, aki helyett dolgoznom kell. Utálom a tehetetlen nyomorékokat, akik veszteséget termelnek, legyen az masiniszta, buszsofőr, vagy bányász. És utálom aki mindehhez asszisztál emberség meg empátia címszóval.

  • 2010.08.18 22:55:10kneissl

    egy elemzés (GKI) szerint 2020 végén a VÉRT megmaradó két blokkját gázra akarák átállítani, addig a két blokk működik biomasszával, vagy VÁSÁROLT szénnel.
    ad 1: ki az anyám tudja megmondani, hogy 10 év múlva mennyibe kerül majd gázra átszerelni a két blokkot,
    ad 2, ki az anyám tudja megmondani, hogy tíz év múlva mennyibe fog kerülni a gáz... (lesz egyáltalán?)

    Amúgy: ha MAGYAR bányászok által bányászott MAGYAR szénből előállított MAGYAR áramot kapok a konnektoromba, akkor ikább fizetek érte egy forinttal többet, minthogy importáramot használjak, amivel végül is az Ambrmovics luxusjachjának a finanszírozásához dobok pár forintot, illetve - ha egyszercsak az Abramovicsnak úgy tartja úri kedve, akkor gáz és áram nélkül maradok, mert a kínaiak lekötik a teljes kapacitást.
    Tudom, van szerződésünk.
    A szerződésk pedig arra valók, hogy a gyengébb fél betartsa őket...
    Emberek, ébresztő, NEM a Pénz az EGYETLEN értékmérő eszköz...

  • 2010.08.18 22:57:18Nancsi

    És még mielőtt közszolgáltatás meg nem minden a nyereség dumával jönnétek: a világ boldogabbik felén - pl Finnországban - magáncégek versenyeznek azért, hogy 1-1 nagyváros közszolgáltatásait elláthassák. És a locsolóautó után ott mennek a gyalogok, lemosni a kirakatra felcsapódott vizet, a buszok nincsenek tele hajléktalan részegekkel, ráadásul a buszjegy se drágább, parkolóban meg csak akkor dobsz be pénzt, ha télen azt szeretnéd hogy reggel fűtött autóval indulj. Szóval lehet ezt nyereségesen is csinálni, csak kevesebb szart kell közben kavarni, meg nem 5x áron építeni soha el nem készülő metrót, meg nem tripla áron venni soha le nem tesztelt villamost, meg... De ott van a sorban az is, hogy nem támogatni csak romantikából bányászokat.

  • 2010.08.18 22:57:44kneissl

    Én azt mondom, zárjuk be.
    AZ "ÁLLAMOT"...

  • 2010.08.18 23:00:16kneissl

    Nancsi, nézz utána annak, hogy azok a magáncégek mennyi pénzt kapnak a hatóságtól azért, mert ellátják a "közfeladatot".
    Az nem kérdés, hogy rendesen, jól, és hatékonyan csinálják, de ÖNMAGÁBAN nem nyereséges a tevékenység.

  • 2010.08.18 23:08:06kneissl

    Ha a szénbánya bezárós videót és a "Kormány támogatja a Déli Áramlat vezeték építését" cikkeket egymás mellé tesszük, akkor nem nehéz értelmezni a helyzetet...

  • 2010.08.18 23:10:00kneissl

    Adalékok:
    "MVM-milliárdok offshore cégeknek

    * Bodoky Tamás

    2009. március 10., kedd 23:00 | Frissítve: 2009. március 10.

    Közel tízmilliárd forint került tavaly az MVM-től egy Kapolyi-cég közbeiktatásával egy offshore hátterű vállalkozáshoz, melyet az FTC angol befektetőjének budapesti helytartója, Szász András képvisel Luxemburgban. Az MVM-nél belső vizsgálat zajlik az ügyben, Szász András szerint már minden elrendeződött."

  • 2010.08.18 23:11:59wildliba

    Üdv emberek!

    Mindenki beszél itt milliárdokról, de azok nem a bányánál kötnek(kötöttek) ki, hanem az MVM érdekeltségeknél. A bánya tized annyi támogatást nem kapott, mint amit elhintettek. Példálózás az áramszámlával??? Az a szénfillér tényleg fillér, mert onnan fillérek jönnek támogatásba a többi a szolgáltatónál marad.
    Nagyon sok okos ember van itt eltévedve,de én még ott dolgozom és remélem még maradhatok egy darabig. A bánya a 3. legjobb áron termeli az áramot, ami hazai áram, haza munkaerő és nem kell félni, hogy valaki elzárja a csapot. Itt is bizonyos pénzügyi körök malőrjei miatt mi fogunk ráfázni, pedig nem mi kötöttük az előnytelen szerződéseket, de az ember itt nem érdekes csak a pénz. Pedig a költségvetésbe nem keveset fizetünk be adó formájában, ami így ki fog esni.
    Szakmunkások dolgoznak ott, igen, és mi ezzel a baj?
    Nem lehet mindenki informatikus, mert az olyan divatos volt egy időben. Valakinek ezt is meg kell és kellett csinálni, olyan körülmények közt, ami sajnos nem kíméli a szervezetet.
    Nagyon sajnálom, hogy ilyen negatív vélemények is vannak és annak azt kívánom, hogy jöjjön el és nézzen körül ott.

    Nekünk is vannak gyerekeink akiket etetni, ruházni, iskoláztatni szeretnénk és NEM SEGÉLYBŐL, mert mi dolgozni akarunk és eddig is csak azt tettük.

    wildliba

  • 2010.08.18 23:14:25loviasztar

    Bergeroth! Szívesen kezet fognék Veled!

  • 2010.08.18 23:31:02tükörfúró

    Sokan képtelenek elválasztani a cégnek, onnan kiszipolyozott pénzek, kamu birságok, stb miatti tartozások és kamatok utólagos megfizetését, a bányászokNAK adott pénztől..

    Ennyiben rossz az árvizes hasonlat IS, ott tényleg az ember, akinek most nincs semmi, kap egy házat

    A bányász mit kapp? Milliókat? Lótúrót...az a fiktiv kirablott, lehuzott pénz visszarakása nagykegysen másik zsebbe.

    A bányásznak meg max. marad melója, ahol gürcölhet tovább.

    Veszteség? Az ágazat maga veszteséges, több kimegy a szén elégetésére és felhozására, mint amit te vagy én kifizetünk az áramért?
    Vagy ha leveszünk egy nomrális hálózatfenntartási, stb költséget, egy tisztes hasznot és ugy?

    Nemkérem, ez puszta számmisztika.

    Sem a bányászok, sem maga a fizikai bánya nem termelhet veszteséget folyamatosan, egyszerűen nincsen hogyan.

    Ami máshol ugyanilyen korszerű technológiával aranybánya, nem szocreál, de kistulzással épphogynem márványpadlós öltöző, stb van, itt mitől nem hozza összességében ugyanazt a pénzt?

    Hát attol, hogy az állam "rossz gazda".

    Igen, rossz gazda, mert amihez nyul, az szétrohad. És miért?
    Mert szándékkal LEHET rossz gazda, maga a hatóság, a hatalom. Nincs aki és ahogyan számonkérje rajta a csalást, a végtelen lopást, korrupciót, hamisítást, országrontást.

    Az ÁSZ megírja a kis jelentéseit, akár feljelentéseit, a politikus meg az ország zsírján gazdagodott tőkés röhög egyet, besöpri a fiókba, ismét X ezermilliárd adó elúszott, ellopódott, kifolyt privát zsebekbe, kampányba, pártkasszákba.

    Naés. 90óta ez megy naponta, kicsiben, nagyban, mindennel, mindenütt.

  • 2010.08.18 23:37:23Jomunkasember

    Mondjuk a vért többi ágazata is szociális foglalkozató kategória. Durván akkora vért teljes létszáma, mint a Paksi Atomerőműé magában, és tized annyi villanyt sem termelnek, csak nyelik a pénzt.
    A veszteséges cégeket be kell zárni, és a megmaradó pénzből jut a segélyekre is és főleg olyan ágaztok támogatására, amik előre viszik az országot. Be kell látni, hogy nem leszünk a vas és acél országa, de vannak olyan területek, amik valós értéket teremtenek. Azokra költsünk, oda irányítsuk át az erőforrásokat és a veszteséget termelő dolgozókat is.

  • 2010.08.18 23:40:06bazzze

    Sziasztok!

    Nem szokásom blogolni, de most fontosnak tartok néhány észrevételt a videóval kapcsolatban.
    Talán mert az első munkahelyem egy szénbánya volt. Ott húztam le 6 évet napra pontosan. Aztán bezárták. Megjegyzem akkor az összeset ott Borsodban (ezt már csak zárójelben merem minden összefüggés vonás nélkül akkor is viki került hatalomra). Én persze lévén fiatal voltam nagyon könnyen váltottam. Előbb országrészt, de mivel már nincs különbség, külföldön élek.
    Amin el kéne gondolkozni az embereknek a veszteséges dolgokkal kapcsolatban, talán az, hogy minden ország megpróbál stratégiailag fontos nyersanyagokat otthon megtermelni. Ez a világon mindenhol így van. Kivétel Magyarország, itt nem kell. Semmi nem kell ami van, az nem jó. Vegyük külföldről a drágábbat, sokszor szarabbat is. mert valaki akit közgazdásznak hívnak kiszámolta. Hogy ez mennyire járható út? Mindenki nézzen vissza az elmúlt 20 évre mi volt és mi van az országban. Ami a bányászokat illeti, ők tényleg nem kellenek sehová, ezt jól látják. Sajnálom őket, mert én saját bőrömön tudom, az egy jó közösség.
    Jó szerencsét!

  • 2010.08.18 23:58:30A teremőr

    Nancsi

    És azon elgondolkodtál már, hogy az a veled egykorú "bányász púdé" aki akkor strandra járt szinte 100% valószínűséggel 10-15 évvel hamarabb temette el az apját mint Te?

    Aztán a bányában ugyan nincsen fagyveszély, de nem is 20-25 fok van, hanem néhány fokkal több és az van egész műszak alatt és minden egyes műszakban is. És nincs olyan hogy felugrok egy kis friss levegőt szívni.

    Az UV sugárzásról meg nem beszélek, mert napfény hiányában a szervezet nem termel elég "D" vitamint ami a csontok erősségéhez kell, így talán érthető hogy miért lesznek 20-25 év föld alatti munka után fizikailag leépültek, annak ellenére hogy végig fizikai munkát csinálnak.

    Szóval azt hiszem, hogy Te a nyúl tenyésztéssel és a szőlő műveléssel jobban jártál és az Édes apád is nagy valószinűséggel tovább él(t) mint egy átlag bányász.

  • 2010.08.19 00:12:04dark future

    Majdnem profi dokumentumfilm, grat.

    Egy apróság: a "híradós" vágások nem illenek a stílushoz és a hangulathoz (amikor a beszélő szóvégét levágják). Ha túl sokat beszél és láthatóan vágni kell, akkor érdemes inkább mégegyszer felvenni, nagyobb szünetekkel. (Meg TBG sem illett egészen hozzá, de ez adottság :-))

  • 2010.08.19 00:18:18A teremőr

    Nancsi

    Az pedig már csak "apró részlet kérdés", hogy a Te általad sajnált szén fillérek kinek a zsebébe vándorolnak.

    Szerinted a bánya üzem miért nem önálló cég? Miért van össze házasítva az erőművel?

    Miért veszi meg az MVM piaci áron a saját cégétől azt amit a privatizált erőművektől sokkal drágábban vesz meg?
    Mind ezt úgy, hogy ott a garantált nyereség be van építve az árba és azt vigyorogva fizeted ki mert nincs külön soron szedve.

    Ajánlom szíves figyelmedbe Vért pénzügyi beszámolóit. Megdöbbentő milyen költségek vannak elszámolva amihez sem a Márkushegyi bányának, sem az erőműnek nincs köze. És csak feltétezni tudom, hogy ez nem a teljes és tiszta valóság.
    Egyeseknek egykor az volt az érdeke, hogy a VÉR-t komplexum vigyen el minden olyan költséget ami nem a saját napi tevékenységével kapcsolatos. Hát ezért veszteséges. És attól, hogy ez az üzem bezár nehogy azt hidd hogy alacsonyabb lesz a villany számlád, mert az így ki eső áramot majd egy olyan erőműtől veszik meg aki fix áron szállított eddig is. Vagy bejön egy új szereplő, ahol szintén garantált lesz a nyereség.

    Szóval a kukinak továbbra is a rossz végén fogsz állni, csak más lesz a @ tulajdonosa.

  • 2010.08.19 01:03:06varia

    Szerettem Mo elni, de nem tudok. Eluldoztek az ilyen es hasonlo allami vezetok, csalok, sikkasztok. Egy orszag vagyonat herdaljak el, aztan mint minden, ez is a ki emberen csapodik le.
    szegyen.

  • 2010.08.19 01:20:12stefan75

    Hogy veszteséges vagy sem, az gazdasági szempontból nyilván fontos. De jogbiztonság szempontjából az a minimum, hogy a bányászokról gondoskodjanak a bánya bezárása esetén is.

    Amikor szükség volt ezekre az emberekre, akkor munkát és korai nyugdíjat ígértek nekik cserébe azért, hogy az életüket és az egészségüket kockáztassák, és hogy évtizedeket veszítsenek a várható életükből. Ők betartották ezt a szerződést, most a másik oldalon a sor.

    Akik meg azzal jönnek, hogy az SZJA és a TB csak tologatás az állam zsebei közt, és nem jelent valódi bevételt, azoknak jelzem, hogy a bánya esetleges veszteségébe az SZJA és a TB is beleszámít. Ha csak tologatás, akkor talán oda sem kéne beleszámolni...

  • 2010.08.19 02:28:29Bergeroth

    Nancsi:
    "Én utálok dolgozni, és emiatt utálok mindenkit, aki helyett dolgoznom kell. Utálom a tehetetlen nyomorékokat, akik veszteséget termelnek, legyen az masiniszta, buszsofőr, vagy bányász. És utálom aki mindehhez asszisztál emberség meg empátia címszóval."


    Még mindig nem értem, hogy mi köze van a bányászoknak ahhoz, hogy veszteséges a szénbánya? Ezt kifejthetnéd kicsit bővebben.

  • 2010.08.19 02:36:05kismajom2

    Tbg! nem akartok egy tényfáltáró cikket vagy videót, hogy mitől is "veszteséges" a bánya? Mert videóban rengeteg nagyon fontos infó (gázlobby működése, hogyan jön ki a "veszteség", stb) nem hangzott el. Viszont így lenne kerek a történet. Egyébként újfent gratulálok az anyaghoz és a minőséghez!

  • 2010.08.19 07:44:42=Daniken=

    ftxpmj:

    szerintem jól vigyázz a szádra, mielőtt ilyesmi kiesik rajta...Te, aki a gép előtt pofázol, fél nap alatt összeszarnád magad attól a munkától, ait ott mások végeznek. és már ne haragudj, de vérlázító, amikor a gép mögül egy kis szódásszifonszemüveges, pattanásos, mikorfarkú pártaktivista ilyen barmságokat mond, miközben akár apukád is dolgozhatott volna ott, ha például ott nőtt volna fel, mint bányász gyerek. Az az ember nem tehet róla, aki ezt szakmát választotta, de nincs jogod ócsárolni, akárkinek az ezüstkanalas seggéből is rántottak elő...mert nem ő tette tönkre, nem ő lopta el, nem ő akarta privatizálni, nem őmiatta lett elavult a szén...amúgy a fidesz is csak addig ígérte meg, hogy nem záratja be, amíg megnyerték a választást...A Vértes ettől függetlenül egy kurva nagy ballaszt súly az energetikában, már vagy 6 éve el akarják adni, senkinek sem kell.mjd a politikusok szétcincálják mi még vihető.

  • 2010.08.19 07:45:32wildliba

    Bergeroth, szerintem ez a Nancsi nem is tudja mit beszél, jönne el közénk és hangoztatná ott az ilyen szimpatikus véleményét :)
    Gondolom egy kis milliomoscsemete aki utál dolgozni(hahaha) még jó, hogy nem ilyen emberek alkotják az ország nagy részét.
    Ki szimpatikus neked Noncsi? Aki segélyekből élősködik, esetleg akik mindent megtesznek a plusz profitért? Fogalmad sincs mit beszélsz, vagy csak egyszerűen provokálod a népet :)

  • 2010.08.19 08:35:0679_süni

    Baranya és Pécs teljes gazdaságát is a bányák bezárásával baszták szét.
    Erre épült az egész ipar.
    Míg a rendszerváltás előtt az egyik leggazdagabb vidék volt most a legszegényebbekk közt van.

    Az uraknak teljes mértékben igazuk volt a videóban!!!

  • 2010.08.19 08:35:59Szekuriti Blogger

    Elmondták mi a lényeg, itt van a multi, akinek lehet 3 műszakban dolgozni 65000 Ft-ért. Rabszolga a magyarok 90%-a, de ezt egy budapesti légkondis irodaházból elég nehéz megérteni.

    A rendszerváltás után amúgy sok tízezer hasonló munkás halt el, volt aki a halálba itta magát, volt aki felkötötte magát, stb. Csak azt nem értem, hogy miért nincs köztük egy sem, aki menne, és csákányt baszna akár Orbán, de akár az elődei, Gyurcsány, Meggyesi, vagy méginkább anno még Antal és Horn fejébe? Mert ez a magyar átok, míg külföldön szinte naponta lelőnek elnököket, minisztereket meg polgármestereket, addig itthon a birka csak lehajtja a fejét..

  • 2010.08.19 08:36:43Mentsük meg a vértet

    Mostanában sokat foglalkoztam a Vért-el, ezért sok információval rendelkezem amelyek tévesen vagy egyáltalán nem jelentek meg a korábbi hozzászólásokban. Egyébként - most biztos megkapom a fasiszta jelzőt de a Jobbik csinált egy jó kis szakmai anyagot a Vért tehcnológiai fejlesztésére vonatkozólag amit ajánlok mindenki figyelmébe, akit tényleg érdekel az erőmű és a bánya sorsa. Ebben benne vannak a Vért jelenlegi és régebbi (pl. Kapolyi) problémái, körülményei és van egy javasolt megoldás, ami nyereségessé tenné az erőművet. Itt halkan és nem reklámozva a Jobbik-ot megjegyzem, hogy ezidáig a más párt/szervezet/cég nem tett le szakmailag alátámasztott anyagot a Vért megmentése ügyében.

    [link]

  • 2010.08.19 08:55:09popil

    gyönyörű anyag srácok!
    megkönnyeztem ezeket az embereket...

  • 2010.08.19 09:02:29marcikámidefigyeljé

    ftxpmj

    őőő... hátőőő... nem hiszem hogy vitaképes vagy. szarszemét cipészek... szarszemetek, pfujj... köpködők...

  • 2010.08.19 09:04:42fesztiválozó

    Erról az az anekdota jutott eszembe, hogy valamikor a 90-es években, amikor a Mecsekben bezárásra, eladásra kerültek a bányák, jött egy koreai befektetői csoport, aki érdeklődtek a bányák iránt.
    A magyar fogadóbizottság lelkiismeretesen körbevezette őket. Még azt is elmondták, hogy mi a baj az ottani szénnel, az "hogy túl kénes". A koreaiknak meg felcsillant a szemük, és ezt mondták:"még kén is van!?"

    Aztán eladták a bányát valami nyugat-európai befektetőnek, aki pár évre rá bezáratta. Gondolom a reorganizációra adott állami támogatást nem feltétlenül itt költötték el...

  • 2010.08.19 09:07:29kitiltott

    amink van azt elkúrjuk, aztán sírunk.

  • 2010.08.19 09:08:20newtehen

    Muszáj kinyírni a gáz alternatíváit, hogy lehessen korlátlanul emelni. Mi a fenének építenék azt a sok vezetéket, ha közben Mo. önellátó lenne energiahordózóból?

  • 2010.08.19 09:22:53wildliba

    "Mentsük meg a Vértet" olvastam azt a tervezetet én is. A csepeli víztisztítóra gondolsz?

  • 2010.08.19 09:27:18Nancsi

    A teremőr:
    Azt átérzed-e, hogy egy paraszt gyerek munkáját hasonlítod egy bányász felnőttéhez? Mert kb egy kategória a kettő.
    Egyébként apámnak is 55 évesen szűnt meg a munkahelye, 18 éves kora óta dolgozott ott, ez volt a 2. melóhelye, katonaság után ment ide. Ez első melóhelye Lyukóbánya volt, még kotróra is van jogsija. Szóval tudom miről beszélek mikor nem borulok le a nyávogó bányászok előtt.
    Se apám, se én sose álltunk sorba sírva segélyért, mert nem ezt a neveltetést kaptuk. Mikor 55 évesen kirúgták, elment idénymunkákra, mindent elvállalt, a végén állandó éjszakás őr lett a TSZ tanyán. Nem egy nagy előrelépés attól, aki már katonakorában is a hadosztályparancsnok sofőre volt, meg zsebben volt a 750ezer km balesetmentes plecsni, én űrhajón kívül kb mindenre volt jogsija (de lehet arra is). De ő úgy volt, hogy aa nincs pénz nem eszünk, munka mindig van, csak keresni kell. Max bepiszkoljuk a kezünket - nekem se derogál diplomával földet túrni, vagy éppen bútort készíteni a konyhában, ha nincs megrendelésem. A bányász is elmehet kapálni - arra mindig van igény.
    De a bányában dolgozó emberek az elmúlt rendszer maradványai - ő dolgozni akar, adjanak neki munkát! Lóf.szt! A munkáért ma már harcolni kell, mindenkinek, annak is aki bányában dolgozik.

  • 2010.08.19 09:31:46Nandi29

    1. Aki a tünetet basztatja (jelen esetben a bányászok) a betegség helyett az hülye.

    2. Elolvastam a Jobbik anyagát, ami elég korrektül van összerakva (meg is lepődtem), de ez az anyag is elismeri, hogy maga a Vértesi erőmű korszerütlen, alacsony hatásfokú, nem igen van mit kezdeni vele.

    3. Szintén a jobbik anyaga szerint, a bánya működése is gazdaságtalan, mivel mélyművelésű bánya, nem igen tud versenyezni az olcsó nyiltszini fejtésen termelt szénnel. Ráadásul ez a dárágán megtermelet szén, egy nagyon rossz (27%-kal) működő eröműben hasznosul.

    4. A JObbik programja, ugyan kinál egy valós megoldást, de az is látszik, hoyg ez a magoldás 10 milliárdokban mérhető befektetést jelentene.

    A megoldás eredményeként megmaradhatna a bánya, sőt igazi értéket állítani elő.

    Mostmár csak az a gond, hogy az eddigi milliárdokat belepumpáták a bányába, lehúzva azt a budin, ahelyett, hogy megkezdték volna a bánya teljes átalakítását, pl a Jobbik által felvázolt lehetőségeket követve.

    20 évig üzemelt veszteséggel, mostanra meg nem maradt pénz az átalakításra.

    Ha a kormány bezárja, a rövidtávon előnyösebb megoldást választja.

    Az a boszantó, hogy minden szarra voltak milliárdok, de erre nem.

    Úgy éátom nincs mit tenni.

  • 2010.08.19 09:31:52wildliba

    Harcolnánk is érte, de büntetik a "féregírtást".

  • 2010.08.19 09:34:45wildliba

    Nandi, a bányába nem pumpáltak milliárdokat, mert az MVM lenyúlta. Oda kellett volna kerülnie szerkezetátalakítás címén, de sosem került oda, hanem lett belőle milliárdos szálloda Horvátországban pl.

  • 2010.08.19 09:41:10Mentsük meg a vértet

    wildliba
    Részben igen. A csepeli szennyvíztisztító iszapmaradékának elszállításáért és tárolásáért a jelenlegi infok alapján kb. 60-70 milliárdot fognak fizetni a Budapestiek, persze a tisztítón keresztül a hatvan melletti erőműnek. Ha ezt fele, vagy negyed annyiért a Vért is bevállalhatná (képes rá), hiszen a zagytér adott, műszakilag és környezetvédelmi szempontból is előnyös, hiszen elősegíti a rekultivációt stb. A kérdés, hogy egy fővárosi vállalat miért magánbefektetőknek adja a 60-70 milliárdot ahelyett, hogy az állam zsebébe tenné ennek a töredékét. De ez csak az egyik javaslat, ez biztosítaná az azonnali túlélését a Vért-nek, de a technológiai fejlesztést már az anyag részletesen tartalmazza. Ez az ún "tiszta-szén" technológia. Ezzel igazi innovációt hajthatnánk végre és rengeteg munkahelyet és nyereséget tudnánk teremteni. Persze előre, hallom a károgókat, hogy akkor ha olyan jó miért nem csinálja mindenki? Hát azért mert minden döntéshozó máshonnan kapja a pénzét, a befektetők meg a másikra várnak, nem mernek kockáztatni, mondván ha már van egy ilyen működő erőmű, akkor teszek bele én is pénzt.

  • 2010.08.19 09:42:27Nandi29

    wildliba

    OK, akkor nem került oda a lé, a lényeg a lóvé megvolt ellopták, vagy rosszul használták fel (majden ugyanaz), de mostanra nem maradt más, mint bezárni, tényleg nincs más út, és tényleg sajnálom az ottani embereket, mert nem tehetnek róla.

    Igen baszák meg a politikusok (mind az elmúlt 20 évből), beszedték a pénzt az átalakításra, amit aztáén nem tettek meg, és most pénz sincs, 1000 emeber meg utcára kerül.

    Nincs értelme így megmenteni, viszont egy két MVM-es csokát szertnék börtönben látni.

  • 2010.08.19 09:50:23Bergeroth

    Nancsi:
    "Én utálok dolgozni, és emiatt utálok mindenkit, aki helyett dolgoznom kell. Utálom a tehetetlen nyomorékokat, akik veszteséget termelnek, legyen az masiniszta, buszsofőr, vagy bányász. És utálom aki mindehhez asszisztál emberség meg empátia címszóval."


    Még mindig nem kaptam választ arra, hogy mi köze van a bányászoknak ahhoz, hogy veszteséges a szénbánya? Roppantul érdekelne pedig.

  • 2010.08.19 09:57:23demonPulvisculus

    ezek az emberek minden tiszteletet érdemelnek, és senk ne sajnáljon tőlük egy fillért se, minden egyes nap értünk kockáztatják a testi épségüket, életüket.
    Legalább futtassák ki őket nyugdíjig...

  • 2010.08.19 09:59:04Nandi29

    Nancsi:
    "Én utálok dolgozni"

    Modnjuk enegem ez is odabasz, de a segély, szocpol, nyugdíj, meg TB kellene.

    Írta itt valaki fenntebb, hogy ilyen a Magyar, szerintem nem ilyen, legalábbis remélem nem.

    10 éve dolgozom, de eddig még egy fillért nem kaptam csak úgy az álamtól (se szocpol, se segély, se ingyen lófasz, semmi, bár nem is kell, sőt), de én meg azokat az emebereket kezdem megutálni, akik állandóan az álami csecsre áhítoznak, és vannak szép számmal.

  • 2010.08.19 10:02:41Nandi29

    "értünk kockáztatják a testi épségüket, életüket.
    Legalább futtassák ki őket nyugdíjig..."

    Ezzel sem nagyon lehet egyet érteni, mert azzal, hogy lemegy a bányába veszteség keletkezik, tehát ha nem megy le nekünk és neki is jobb.

    Én nem bántom ezeket az emebreket, mert nem tehetnek az egészről, és becsületes jóraaló emebrek.

    Azonban vagy fel kell számolni a szocalizmust ebben az országban vagy át kell végre térni egy működő kapitalista modellre, a kettő együtt nem megy.

    Pl. 3-4 millió ember tolja a szekeret, míg a maradék lesi az ingyen ebédet.

    DE mondom, persze nem ezek az emberek a hibásak, mivel ők szerintem tolnák a szekeret, csak ez így nem megy, a szekértolás korszerősítésére beszedett pénzt, pedig megint ellopták.

  • 2010.08.19 10:04:16wildliba

    Nandi, ebbe a szekérbe a bányászok nagyon sokat tesznek és tettek is.

  • 2010.08.19 10:05:01wildliba

    csak ezért mondom ezek, mert 20 éve vagyok ott én is

  • 2010.08.19 10:05:11Mentsük meg a vértet

    wildliba
    Nagyon képben vagy:-). Így van.
    Nandi29
    A Jobbik programjában az a lényeg, hogy a bánya és az erőmű együtt érték, meg kell őrizni és működtetni kell (együtt), mert szén nélkül nincs "tiszta szén" technológia sem. Tehát kell a bánya, az erőművet pedig át kell alakítani, fejleszteni, hogy alkalmas legyen a "tiszta szén" technológia befogadására. Ezt több módon is el lehet kezdeni:
    - vannak már számítások is arra vonatkozólag is, hogyan lehet akár pár száz millió forintból (melyet a Vért is meg tudna tenni még ebben a helyzetben is) is elkezdeni az átalakítást. Először csak támasztótüzelés, majd gazifikátor, aztán stb. Tehát a beruházás már az elején is önfenntartó lenne, hiszen a termelt nyereségből fejlesztenék tovább az erőművet, ez kicsit tovább tartana 1-2 évvel mint a kb. 2 éves azonnali beruházás, de meg lehetne csinálni,
    - amit az imént írtam, a csepeli szennyvíztisztító iszapjának az elhelyezéséből is több tízmilliárdos bevétele lehetne a Vért-nek ha akarnák a politikai vezetők! Ráadásul ennek költségoldala nem igen van hiszen munkások és a zagytér adott Oroszlánynál. Ráadásul a budapesti ember is spórolna, mert nem kéne a csatornadíjban megfizetnie a 60-70 mrd forintot, csak a kisebb díjat
    - ha a Jobbik anyagban is látható 25mrd beruházási költséggel számolunk, akkor látható, hogy a bánya és esetlegesen az erőmű bezárás is pénzbe fog kerülni, nem is kevésbe. Jelenlegi becslések szerint kb. 20-30 mrd forintba, amiből a fejlesztés teljes egészében finanszírozható lenne. Ráadásul EU forrást is lehetne szerezni rá, ugyanis ezt a technológiát az Unió támogatja. Azt már meg sem említem, hogy az energiafüggetlenséget szolgálná.

  • 2010.08.19 10:05:50Mentsük meg a vértet

    Tehát ha felszámoljuk, akkor is ki kell fizetni 20-30 mrd forintot, viszont ha ezt fejlesztésre adjuk oda, akkor nem mint szociális intézményt tartanánk fenn, hanem értéket/nyereséget/profitot hoznánk létre és munkahelyeket teremtenénk.
    Szóval megoldás van, csak a magyar emberek érdekei alapján kellene dönteni!

  • 2010.08.19 10:07:44Mentsük meg a vértet

    Majd a narancsos forradalmárok kedden megmondják mi legyen a Vért sorsa

  • 2010.08.19 10:18:14Acmee

    Nagyon-nagyon el van tévedve itt sok ember.

    A VÉRT és az állam viszonyát legjobban a "kiéheztetem a saját kutyám" (érdekes, csak a vérthez tartozó erőműveknek adtak piaci árat az áramért, az összes többi magánkézben lévő erőmű sokkal-sokkal többet kap megawattonként. Itt baromira nem a bánya és az erőmű veszteséges, hanem jó kövéren megéri valakinek veszteségessé tenni) szösszenettel lehet leírni. A legnagyobb probléma, hogy eközben a saját költségemen etetem a szomszédét

  • 2010.08.19 10:24:16Mentsük meg a vértet

    Acmee
    Ott az igazság, bár ha jól tudom a többi erőmű, a külföldi tulajdonosainak áramkereskedő cégein keresztül értékesíti energiájának nagy részét (mivel magyarorszgáon olcsóbban termelnek mint pl. németországban), persze szállítanak az MVM-nek is. A lényeg, hogy egy E.On egy RWE kő keményen érvényesíti a termelői/szolgáltatói érdekét és akaratát, míg a Vért tulajdonosa az MVM nagyívben szarik a Vért-re, mert nem lát (nem akar benne látni, mert működnek a lobby érdekek) benne perspektívát.

  • 2010.08.19 11:24:43newtehen

    Mondjuk a "rendszerváltás" óta ez a séma megy, hogy kikiáltják egy ilyen állami nagy cégről, hogy Veszteséges, majd eladják fillérekért. Aztán a külföldi vevő vagy felszámolja az egészet, megszüntetve a konkurenciát, vagy ő már hirtelen képes nyereségesen üzemeltetni. És nem ez a poén, hanem az, hogy ezt még ma is, 20 évvel később, beszopják az emberek. Újra, és újra.

  • 2010.08.19 11:34:59rcfan

    Ezt is jól bezáratjuk, az utolsó vájárt is sorsára hagyjuk. Majd ha már itthon senki sem érti ezt a mesterséget (csak a billetyűverést, mint nem valódi termelő tevékenységet), 2030 körül jön majd egy ausztrál cég és csinál bányát... Profit az ausztráloké.

    Lásd: Szeged környéki földgáz majdnem létrejött üzletét.

    Megoldás? Csökkentett formában, de érdemes olyan szakmákat életben tartani, amik még valós szakmák Európában. Ha kell, akkor azok a szakik még be tudják tanítani az utókort. A nem létezők már nem.
    Ne legyen átjátszva a hazai ipari tevékenység oly mértékben a külföldi spekulánsok részére.

  • 2010.08.19 11:45:11Jomunkasember

    1. Pontoson hogy is van ez a „piaci” ár és saját kutya kiéheztetés? Ne mondjátok már, hogy a vértnek kevesebbet fizetnek az áramért mint a paksi atomerőműnek. Mindegyik mvm-s cég. Csak az egyik jóval olcsóbb árammal is nyereséges a másik a drágábbal sem.
    2. Aki tudja, hogy annak amit a véresből (talán bakony?) felhoznak milyen kicsi a fűtőértéke (és ehhez mekkora kén és salaktartalom tartozik) az nem hívja szénnek.
    3. A stratégiai nyersanyagokat elméletileg célszerűbb helyben kitermelni, de van amit semmi esetre sem nem éri meg. Ezért nem gyárunk vasat, alumíniumot, ezért nincs urándúsítónk sem, és ezért nem tart otthon senki tehenet, hogy reggel akkor is meglegyen a bögre friss teje, ha bezár a bolt.
    4. Tudtommal abban a régióban van az egyik legjobb foglalkoztatottság. Persze a multi cégeknél nem úr a dolgozó, de ahhoz csak hozzá lehet szokni, és vájár szakmára azért szükség van az építőiparban is. (pl. ezért kellettek az autópálya építésnél síkságokra is az alagutak, metró stb.)

  • 2010.08.19 12:03:43wildliba

    Jomunkasember :)

    A kéntelenítő épp emiatt lett építve, ami teljesen korrekten üzemel. Mellékterméke gipsz amit nem lehet használni?
    A szén meg erőműbe való, oda is megy, nem lakossági :)(fűtőértéke sem kicsi)
    Gondolom te már láttad azt amit ott termelünk :)

  • 2010.08.19 12:37:46Jomunkasember

    Én még az egyetemen mértem fűtőértékeket. A vértesi szénnél először azt hittem, hogy nem égett el rendesen a kaloriméter bombában mert sokkal kisebb érteket kaptam mint a többinél.
    A kéntelenítő „korrekt üzeméről” és méretezési problémáiról hallottam legendákat. De az kezelhető probléma lenne, igaz attól még drágább mint az importszén, de valamiből csak kell csinálni a gipszkartont is :)
    A legnagyobb baj a társadalmi összefogás hiánya és a cégvezetés gyenge érdekérvényesítő képessége. A környékbeli „okos” emberek erőfeszítései, akiket olyan hatékonyan tudnak befolyásolni a zöldek. A cégvezetés meg gyorsan meghajlik e néhány nagyhangú zöldmajom előtt, nehogy kritika érje őket. Inkább hagyják veszni a céget és égetik a kénes rádiumos eocén palát (szenet?) a környékbeli erdőket, teherautókkal szállított szalmát stb., mint a veszélytelen ipari hulladékot, amiért még fizetnének is.

  • 2010.08.19 13:20:15motorola

    Azért jó lenne, ha az index folytatná ezt a riportot, s tényekkel, számokkal alátámasztott pro és kontra érvekkel bevonná a feltárásba az MVM, kormány bezáráspárti képviselőit, s a bányász szakmai képviseleteket (OMBKE, MBSZ)... s nem csak az érdekvédelem nyilatkozna... Érdekes kis eszmecsere lenne...

    Aztán nem csak a Bakonyban folyik ám erőművi fakitermelés... a Borsodi Hőerőmű is évek óta fával tüzel, ez senkinek sem szúr szemet, az erdők meg a Bükkben fogynak...Ilyenkor a nagy környezetvédő zöldek vajon hol vannak???

  • 2010.08.19 19:47:17scyta81

    Pedig ezek az emberek megérdemlik a vacsorájukat. Az üresen maradt bányákba meg le kellene vezényelni az összes politikust, oszt had fütyüljön a bányarigó!

  • 2010.08.20 09:37:27őrdőg

    csak azt felejti el a kormány,hogy mi az adónkat befizetjük rendesen.

  • 2010.08.20 09:47:27ShowGun_1981

    Kellett nektek a Fidesz! Orbánostúl! Majd megy az ujjal mutogatás, hogy az MSZP ezt is elkurrantotta! Ne érts félre, az mszp is csak egy csaló hazug korrupt gerinctelen patkány banda, még nagyobbak mint a mostaniak, de a fidesz attól is lehetne nagyobb, hogy mások hibáit kijavítják!

    ---más
    A legutolsó dologként (sőt még akkor se)jut eszembe elsajnálni ezektől az emberektől a korkedvezményes nyugdíjt! Megérdemlik, illetve megérdemelnék!

  • 2010.08.20 11:31:08táncosokkal farkaló

    RESPEKT ÉS TISZTELET AZ ÖSSZES BÁNYÁSZNAK! Az íróasztal mögött üldögélő primitív, tanulatlan, rendőr sünöktől azért egy tollvonással megvonnám a korkedvezményes nyugdíjat!

  • 2010.08.20 13:03:21jackherer

    Ha meg lehet oldani az életet fosszilis tüzelőanyag elégetése nélkül - akkor meg kell oldani.

  • 2010.08.20 15:31:34Mikola56

    Aki sajnálja a bányászok kedvezményeit, azt le kellene vinni egy műszakra, majd megbecsülné azokat, akik e munkát végzik.
    A gazdaságosságot pedig társasdalmi kitekintésben is kellene mérlegelni.
    De ebben az országban mindig úgy volt, hogy a veszteség társadalmi, a nyereség privát.
    Lehet, hogy elkéne egy kis bányászjárás Budapesten
    is... (vagy elég lenne csak Gántig menni...)

  • 2010.08.20 17:23:23budospillango

    LAssan tenyleg kene egy szervezet akit penzelunk s kiktatjuk a vezetoinket ,mert mashogy ezektol nem lehet megszabadulni ,s ok csak elvezik a eletuk alatt ellopott penzt ,s atbaszast utana itt nmarad a szarjuk. Nyersen irtani kell oket s kesz.

  • 2010.08.21 13:06:38Meastick_1

    Arról nem beszélve, hogy 3790Ft/q a szén mostani ára. Ez a cseh szén. Kíváncsi lennék, ha vehetnék Oroszlányit, akár a bánya saját telepéről, akkor mennyivel úszhatnám meg. Sokan úgy építettük a vidéki házaink központi fűtését, hogy szinte tisztán szénalapú legyen. Ez 5 éve volt. Ekkor még 1200 körül volt az ára... Itt is elszabadultak a dolgok... Én szívesen vennék tőlük szenet, és szerintem még sokan mások is, ha kicsit is olcsóbb lenne, mint amennyiért most árulják a tüzép telepek. Az én apukám bányász volt Tatabányán, majd bányamentő, és volt némi rálátásom. Valahogy mesének tűnik ez a "nem gazdaságos" duma. Érdekes az is, hogy ami máshol gazdaságos, az nálunk nem. Mindent privatizáltak, ezért fizetjük a horribilis energia számlákat. Annyit kérnek, amennyit csak akarnak. Gázért-vízért-villanyért, és a legkülönösebb, hogy külföldön ezek olcsóbbak, a jóval nagyobb fizetések mellett is...

  • 2010.08.21 14:19:04wlatcy

    Hasonló sztori:

    Osztrák-Magyar határ, szélerőművek. Az osztrák oldalon éjjel-nappal mennek a turbinák, míg a magyar oldalon bizonyos napi megtermelt energiamennyiség után LE KELL ŐKET ÁLLÍTANI.

    Hoppácska mi? Ez aztán kurvára az ország érdekében lehet... De ezek szerint ezzel a szénbányával is ugyanez van. Működik, a mienk, akkó' zárjuk már be nehogy jó legyen nekünk...

  • 2010.08.21 17:51:10Világoszöld

    A megoldás: Az erőmű területén szélturbinákat kell felállítani. Az erőműben termelt árammal hatalmas ventilátorokat meghajtani, az így keletkezett szelet a szélturbinákkal befogni, így már az MVM-nek a kötelező átvételi árat kéne fizetnie az áramért.

  • 2010.08.21 17:59:24Világoszöld

    wlatcy: az osztrák szélkerekek azért pöröghetnek mindig, mert a termelt áramot könnyen el tudják raktározni (víztározókba gyűjtik a vizet, ha áram kell, leengedik), nálunk ilyen lehetőség nincs. Azért is kell leállítani, mert a szélerőmű üzemeltetőjének egy termelési menetrendet kell előre leadnia, ha ettől eltér, nagyon durván kell érte fizetnie. A nagy napelemtelepek sokkal jobbak lennének, termelésük kiszámítható, és valóban akkor termelenek, amikor szükség is van áramra.

    A sztoriban semmi meglepő nincs, ez csak az n+1-edik az utóbbi 20 évben...

  • 2010.08.22 15:10:5512fa

    a videó jó, noha sajnálom, hogy lehetőségetek nyílt ilyen témáról forgatni.

  • 2010.08.22 19:13:42Niro

    Vöcsk, azaz József, hány órát güriztél a Wescastban?;) Na utána nyomjad, az pontosan olyan szar mint bányásznak lenni, majdnem annyit meg is lehet vele keresni, csak nem 25 év múlva lehet vele elmenni nyugdíjba. 8 év alatt hány új munkahelyet teremtett a városvezetés? Előtte tudtak befektetőket hozni, most már nem? Musashiban hány tízen dolgoznak?

  • 2010.08.22 23:37:07Bányászgyerek

    Az oroszlányi honlapon olvastam a kommentekből előzeteseket. Aki lenézi ezt a szakmát és olyanokat ír, ami nem állja meg a helyét, azt mélységesen sajnálom. Bányász családból származom, nekem rosszul esik az ilyesfajta bántás. Én tudom mit élták át, és ismerem a bányászat árnyoldalait is, nem úgy mint a kedves pocskondiázó kommentelő. Először nézzen magába és csak utána járjon a szája.
    Nem olvastam most végig a többiek írását, csak átfutottam, de nagyon sokkal egyet értek. Főleg a helyiekkel és azokkal akik valóban az ismereteik alapján írnak.
    Tisztelet minden bányásznak.
    Egy 19 éves lány (aki bányásznapon született...)

  • 2010.08.23 08:41:36Bergmann

    "Szerencse fel,Szerencse le"
    Aki igazából nyilatkozni akar a bányászatról,annak
    ajánlom a Bányász Himnuszt,ha majd meghalgatta és érti miről szól,akkor tudja átérezni a bányászok sorsát,a bányászat sorsát!Sajnos évek óta a bezárás fenyeget bennünket,ebben az évben havi szinten ment a szóbeszéd,és sajnos eljön az augusztus 24.e,amikor a nagy felszámoló M.úr,aki büszke arra hogy hány céget számolt fel,bejelenti a közgyűlésnek a csődöt.Szerencse le!A háttérből irányító elvtársaknak megnyílik a piac ,gáz maffia előre!Jó szerencsét,bányász testvérek!

Ehhez a videóhoz nem lehet hozzászólni.