Gulyás Gergely: A kormánynak rendkívül szerény jogkörei maradnak (a teljes kormányinfó)

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a védekezés 78. napján a veszélyhelyzet megszüntetése és a járványügyi készültség bevezetése indokolt, noha a védekezés nemzetközi összehasonlításban is sikeres volt Magyarországon.

Akkor tudjuk sikeresen akadályozni a vírus terjedését, ha nemzeti összefogás van

– mondta Gulyás, megköszönve a társadalom pártpolitikai szimpátiától független fegyelmezettségét, és kritizálva az ellenzéket, amiért az bírálja a kormány intézkedéseit és legújabb terveit.

Gulyás ismertette a szerda éjjeli Magyar Közlönyben megjelent kormányrendeletet is, amely szerint egyébként pénteken új szakaszba lépnek a fővárosi védelmi intézkedések. Ennek köszönhetően –  ahogy, azt már tegnap  belengették  – május 29-től a vendéglátóhelyek belső, zárt részei is megnyithatnak, de a dolgozóknak kötelező lesz szájmaszkot viselni, és a védőtávolság betartására is ügyelniük kell. A rendelet szerint péntektől már nézők részvételével is lehet tartani szabadtéri sporteseményeket. Ennek részletszabályairól is beszélt a miniszter, kiemelkedő fontosságúként említve a védőtávolság betartását.


Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő online tájékoztatóját élőben közvetítettük ma is.



A sajtótájékoztatót ismertető részletes összefoglaló cikkünket itt olvashatja.



Az MTVA adását az RTL Klub segítségével közvetítjük.