Mátyás
-4 °C
5 °C

Dotcombukta a sörgyári pincében

2009.05.20. 10:37 Módosítva: 2009-05-20 19:32:27
32 hozzászólás

Győzelem a nulladik órában, dőzsölés a Sztaki-házban, verbálisan lefejelt pártelnök, Bajnai Gordon Index-tulajként megnyugtat egy lövöldöző kormányőrt. Szinte hírmentes cégtörténet 1999-től 2009-ig.

Tehát 1999. május 18-án indult az Index, az ismertetett körülmények között, és már 20-án ez a kis lelkes és érzelmes közleményecske jelent meg a főoldalon (a címben elsütött szóviccért utólag is az olvasók elnézését kérjük):

A győzelem lapja

Kedves olvasó, nagyképű próbálok lenni most, büszke, de csak egy számot motyogok magam elé, kicsit megrendülten: tizenhétezer-kilenszázhatvanöt, tizenhétezer-kilencszázhatvanöt, 17 965, 17 965. Ennyien nézték meg az index.hu címlapját 1999. május 19-én, nem egészen egy nappal azután, hogy a cím életre kelt. Nem volt egy rendes asztal, nem volt számítógép, úgy szaladtak le szombaton az Ikeába, hogy legyen ülni valahová, úgy hoztuk a gépet otthonról, innen-onnen, kölcsönbe, lejmoltunk szervert, accountokat, amit csak bírtunk, alapítottunk ötezer forintos bt.-t, csak hogy legyen domain. Aztán már csak dolgozni kellett egy keveset, nem aludni egy-két éjszakát, de az nem tétel ilyenkor.

És szerdán beütött mihozzánk 17 965. Hogy hogyan történt, miért, minek, fogalmam sincs. Valahogy. Győztünk volna? Vagy mi? Elhinni nem lehet.

Még hálát kellene rebegni, hogy kicsit nyálasak is legyünk,de nincs mese: köszönjük azoknak, akik velünk tartottak, elsősorban az olvasóknak és azoknak, akik ezzel-azzal, kölcsöngéppel, zsinórral, asztallal, pénzzel, hirdetéssel, bármivel segítettek, és köszönjük azoknak is, akik nem segítettek, köszönjük az ellenségeknek vagy ellenfeleknek, mert nélkülük, jó ellenfelek/ellenségek nélkül nem győzhettünk volna.

Ez az utolsó hálálkodás, ígérjük.

Mindenkit ölel

a szerkesztőség

Korrekció 2009-ből: az Index címlapját nyilván nem 17965-en nézték meg akkor, ez apró lódítás. Ez alighanem a Medián által mért címlapi oldalletöltésszám (page impression, azaz PI), tehát ennyi . Az olvasószám ennek a harmada, negyede lehetett. Összehasonlításképpen: a múlt pénteki Marad a tíz meccs a Real mészárosának című sportcikk kapott kábé annyi klikkelést, mint akkor a címlap. Arra mostanában 1 500 000 és 2 500 000 közötti klikk kattan el naponta, de ha jön valami fontos történés, akkor felugrik a többszörösére.

Az Index indulása idején az Origo még nem auditáltatta magát, de a látogatottsága már valószínűleg magasabb volt, mint a miénk.
Néhány hónap múlva az Origo bejött, a kínosan gyengén teljesítő Internetto viszont kivonult a Webauditból, mondván, nem bíznak olyan látogatottságmérő rendszerben, amelyet az Index egyik tulajdonosa fejlesztett. (Ezt halál komolyan kifejtette nekem a Nyírő helyére hozott főszerkesztő.) Utólag nevetséges, de akkor idegesített, hogy csalással vádoltak.

Az újszülött Index egy Hollán Ernő utcai lakásban készült, az Inventra nevű cég székhelyén. Volt három-négy számítógép, egy szobányi hely, és mérhetetlen lelkesedés. Pénz még alig: szerencsére mellénk állt néhány Internettóban megismert hirdető, elsőként Suba János, aki akkor a még szép piros-fehér-zöld logós Pannon GSM kommunikációs igazgatója volt.

Az anyavállalattá vagy gazdatestté előlépett Inventra néhány fős fejlesztőcég volt nagy tervekkel, akkoriban kezdett internettel foglalkozni, dolgozott már az Internettónak is, minthogy tulajdonosa, Kőrösi Ákos még a műegyetemről ismerte az ős-internettós Gerényi Gábort és Barczi "Blumi" Imrét. Kőrösi és az Inventra finanszírozta végül az újszülött Index első heteit, ő lett a legnagyobb tulajdonos a néhány hónap múlva megalakult részvénytársaságban is, ő hajtott fel angyalokat, gyors pénzt, amiből elkezdet épülni a cég. Augusztusban már tisztességes irodába (azóta is az volt a legjobb talán), a Victor Hugo utcai egykori Sztaki-épületbe költözött az Index, sokszáz négyzetméter parketta, új bútorok (azóta is megvannak, máig ugyanaz az asztalom).

A Matáv akkor alig egyéves internetes tartalomszolgáltatója, az Origo vágtatott, kezdeti Yahoo-s dizájnját internettósra alakította, megvette a Soros Alapítvány-közeli C3-tól a Freemailt, a legnagyobb magyar ingyenes levelezőrendszert, leszerződött a kor legjobb keresőjével, a Digital által kifejlesztett Alta Vistával, és AltaVizsla néven messze a legjobb magyar nyelvű keresőt kínálta. Itt kellett volna kitalálni valami okosat.

1999 végén ráadásul az alapító főszerkesztő, Nyírő András elhagyta a céget, a Westel tartalomszolgáltatásának megszervezésébe fogott.
Az Index új tulajdonosai még éppen a nagy dotcombukta előtt, 2000 tavaszán négymillió dollárnyi befeketetésről írtak alá szerződést két német és egy amerikai céggel (ez utóbbi az Intel kockázatibefektető-cége, az Intel Capital volt). Nagyjából ebben az időszakban íródott Bodoky Tamás itt olvasható Magyar Narancs-cikke.

Ebből a pénzből kezdtünk komolyabb céget építeni. A hirtelen gazdagság persze rendesen összezavarba a csapatot, igazából senkinek nem volt elképzelése, hogyan kell akár egy középvállalati méretű céget vezetni, senki nem tudta, milyen irányba is kéne indulni. Foglalkoztunk egyszerre negyvenféle dologgal, webes fejlesztésekkel, az ibiznisz ezernyi vadhajtásával, a mikorpéjmenttől az ügynöki melókig, szerverhosztinggal, kékfestéssel, szemfelfszedéssel, vásároltunk ingyenes webszolgáltatót (Tár.hu), levelezőrendszert (DPG), rézfán fütyülő rézangyalt, egyik dolog sem működött igazán. Viszont a szerkesztőség is növekedett, és az újság napról napra javult. Hirdetésértékesítés még szinte semmi, de az látszott, hogy a médiapiacon jól mozgunk, jobban, mint másutt.

Elindítottuk a Fornaxszal közösen a Totalcart, főszerkesztőnek kikasztingoltam egy kiskutyás, tetovált metálost, aki nagyon tud írni, ő meg magának később egy gyerekarcú geeket, és rögtön összebalhéztunk szinte minden lehetséges gépjárműkereskedővel, de legeslegjobban a legfontosabb hirdetőnek kiszemelt Porsche Hungáriával.

A Totalcar szerkesztősége 2004-ben

Amire észbekaptunk, már megtöltöttünk három szintet a Victor Hugo utcai Sztaki-házban, dolgozott nekünk valamilyen formában legalább kétszáz ember, és még kétszáz előfordult ilyen-olyan projektekben, lement egy nagyon gyatra kis reklámkampány (életünkben először és utoljára szórtunk ki pénzt marketingre: máig fájdalmas élmény a tender, amikor megláthattam, miket árulnak a kreatív ügynökségek tízmilliókért), és félelmetes tempóban fogyott a lóvé. 2002 2001 (bocs, bakker, a memória nélküli ember memoárt ír...) végére már látszott, hogy baj van. A bevételek nem jöttek, vagy alig, a kiadások csúcsra jártak, ötven fejlesztő dolgozott ki tudja milyen projekteken, a dotkombukta óta a piacról eltűnt a pénz, aligha lehetett volna tovább finanszíroztatni ezt a veszteséget. 2003 2002 elejére az Index csődközelbe került. A Sziget sajtórendezvényén voltam a Kőbányai Sörgyár fantasztikus földalatti pincelabirintusában, félig már berúgva fölküzdöttem magam a felszínre, hogy felhívhasson GG, és azt mondja, nincsen remény. Nagyjából három másodpercig voltam hajlandó elhinni, hogy az Indexnek vége. Aztán visszamentem a pincébe sörözni.

Az utolsó utáni pillanatban került elő a Wallis, mint pénzügyi mentőangyal, a szerkesztőség legnagyobb riadalmára.

A Wallis nagy bizniszt csinált, fillérekért szállt be a cégbe, pont, amikor kellett, a tönk szélén, és a magyar online hirdetési piac megindulása előtt. Néhány tízmilliós segítséggel kihúztuk 2003-at, 2004-et a wallisos menedzsment már kábé nullára hozta, 2005-re nyereségesek voltunk, a szerkesztőség létszáma újra nőtt, 2006-ra már akvizíciós terveink voltak. Az elején ment rendesen a para, hogy hát mi lesz itt, mit akar Kóka az igazgatóságban, megpróbálkozik-e valamilyen befolyásolással az MSZP (minthogy a Wallist folyton MSZP-közeli cégnek hirdették), de amikor 2004-ben, az első magyar EP-választás előtt fájdalmas tizedszázalékokat faragtunk le az MSZP eredményéből egy jól sikerült tudósítás révén, senki nem reklamált. Illetve reklamált, de nem túl erélyesen. (Én annyira felidegesítettem magam Kovács László nyilatkozatán, hogy majdnem fizikai erőszakkal fenyegettem szegény pártelnököt.)

Ennél már keményebb volt az is, hogy egy kósza sales-ötlet nyomán elindult a Velvet, amit sokáig nem tudtunk kiheverni, bár akkor örültünk, mert hirtelen többen lettünk négy jó csajjal.

2006-ban a Wallis teljesen váratlanul bejelentette, hogy elad. Amikor bementem Bajnai Gordonhoz, a Wallis akkori vezérigazgatójához, még az ajtóban is azt gondoltam, hogy a következő héten már a Sanoma menedzsmentjével kell majd alkudoznom a kólaautomata elhelyezéséről, de Gordon a csak rá jellemző higgadtsággal, amivel még egy tilosban parkoló taxis általk fölhergelt fegyveres kormányőrt is képes lenne azonnal megnyugtatni, közölte, hogy bizonyos Nobilis Kristóf vásárolta meg az Indexet, és a Wallis kicsit több mint egymilliárdos haszonnal kiszállt. Fogalmunk sem volt, kicsoda Nobilis Kristóf, örültünk, hogy megúsztuk a Sanomát. Néhány hét múlva már látszott, hogy új online médiacsoport alakult: az újabb és újabb kristályszerkezetbe átrendeződő tulajdonosok megvásárolták a Portfoliót (érdekes újraegyesülés: a Portfolió egyik alapítója 1998-ban már feltűnt az Internetto környékén, mint lehetséges befektető), aztán beszálltak a Bookline-ba, az Inforádióba, néhány kisebb internetes vállakozásba, az Index megvette a Blog.hu-t (régi fejlesztési vezetőnk, és internettós ősszerkesztőnk, Blumi visszatért), lettvideós szekció, lett Inda, bevásároltunk egy szlovák online-hirdetési cégbe, egy szerb fórumba, és létrejött a fejünk fölött egy angol betűszó. Most éppen kétmilliárd körüli éves bevétel reményében, a tízévesen nézünk magunk elé bután.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!