Virág
0 °C
2 °C

Hát ez a bejgli egy rettenet!

2012.12.21. 12:16 Módosítva: 2012.12.21. 12:16

Bejgliket tesztelt decemberben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a hatóság által koordinált kiemelt ellenőrzés során a Pest, a Borsod-Abaúj-Zemplén és a Veszprém megyei kormányhivatalok szakemberei pékségekben, cukrászatokban, valamint különböző kereskedelmi egységekben is vizsgálódtak – közölte a Nébih pénteken.

Összesen 41 terméket vizsgáltak meg. Egyetlen bejgliben sem mutattak ki szalmonella baktériumot vagy penészt, a sütemények készítéséhez használt mákban pedig minden esetben határérték alatt volt az alkaloid-tartalom. A sütemények cukor- és zsírtartalma is megfelelt a határértékeknek – tájékoztatott közleményében a Nébih.

A vizsgált bejglik közül ugyanakkor háromnak a töltelékaránya nem érte el a minimálisan előírt határértéket, két esetben pedig a termék súlya nem volt megfelelő. A legtöbb hibát a termékek jelölése, illetve érzékszervi tulajdonságainak vizsgálata során találták a hatóság szakemberei. A jelölés 21 esetben hiányos volt. A tesztelt bejglik közül a szakemberek hét termék érzékszervi tulajdonságait nem találták megfelelőnek.

A 41 termékből 29-nél indítottak hatósági eljárást. Hét esetben figyelmeztetésben részesítik majd a termék gyártóját, 22 termék esetében pedig az élelmiszer-ellenőrzési bírságok várható összege az előzetes adatok alapján 2,63 millió forint lesz - közölte a Nébih.

A Nébih tájékoztatása szerint a szakemberek ellenőrizték a Magyar Élelmiszerkönyvekben foglalt, a sütemény alakjával, felületével, töltelékével, szagával, ízével, illetve cukortartalmával, zsírtartalmával és töltelékarányával kapcsolatos előírások, valamint a jelölésre és a tömegre vonatkozó követelmények betartását.