Zsófia
17 °C
21 °C

Özönlik a karácsonyi ajándék a lövöldözés áldozatait gyászoló Newtownba

2012.12.23. 11:02

Több tízezer karácsonyi ajándékot küldtek a világ minden tájából a New York közelében fekvő, 27 ezres connecticuti kisvárosba, Newtownba, ahol a Sandy Hook általános iskolában egy fegyveres ámokfutó december közepén meggyilkolt 26 embert, köztük 20 6-7 éves gyereket. Ez volt az egyik legsúlyosabb vérengzés az Egyesült Államok történetében.

A helyi önkormányzat szerint az elmúlt közel tíz napban dollármilliós nagyságrendű adomány gyűlt össze a város segítésére, és továbbra is folyamatosan érkeznek a küldemények. A város gyerekei számára több tízezer karácsonyi ajándék érkezett. Az adományok koordinátora, Bobbi Veach azt mondta, hogy a világ így fejezi ki gyászát és együttérzését. Csak játékmaciból több mint 60 ezret küldtek.

A város egyik illetékese azt kérte a küldést ezután tervezőktől, hogy ajándékukat most már ne Newtownba irányítsák, hanem az ottani áldozatok emlékére ugyan, de a saját lakóhelyük közelében adományozzanak olyan ottani szervezeteknek , amelyek rászoruló gyerekek segítésével foglalkoznak. A városvezetés egyelőre még nem döntött, mihez kezd a pénzadományokból összegyűlt összeggel. Az egyik elképzelés szerint a vérengzés helyszínét, a Sandy Hook általános iskolát lebontják, és másikat építenek helyette.