Karácsony van? Verekedjünk!

2014.12.17. 11:25
Bejgli, karácsonyfa-díszítés, csendes éj ezerszer egymás után, a tévében Reszkessetek betörők, az asztalon halászlé, a fa alatt a csomagokban kötött pulóver és sapka-sál. Nem unalmas ez egy kicsit? Megmutatjuk, a világ nyolc távoli szegletében hogyan ünneplik a karácsonyt, és úgy fog visszamenekülni a szaloncukorhalmok közé, hogy a mennyből az angyal adja a másikat. Persze az is lehet, hogy kipróbálja egyik-másik tradíciót, és még meg is tetszik.

Peruban verekednek

Peru hegyvidéki részén karácsony első napja egybeesik a Takanakuy ünnepével, amikor a helyiek egy nagy zenés-táncos, és jelentős mennyiségű alkohol fogyasztásával járó fesztivál keretében jól összeverik egymást. Gyerekek és öregek, férfiak és nők egyaránt. A dolog lényege, hogy a pofozkodással le lehet zárni az év közben felgyülemlett összes sértődést és vitás ügyet, így aztán az új évet mindenki boldogan és szeretetben kezdi.

A dolog a gyakorlatban úgy néz ki, hogy aki verekedni készül, az színes maskarába öltözik, és amikor a falu apraja-nagyja összegyűlt a főtéren, megnevezi, hogy kit akar megverni. Ha az illető elfogadja a kihívást (megfutamodni nagy szégyen), a falubeliek kört alkotnak, és ebben a ringben megy a pofozkodás. A verekedések szigorú szabályok szerint (nem ér harapni, hajat húzni, földön fekvő embert támadni), egy az egy ellen zajlanak, bírók irányításával, és hogy ne legyenek súlyosabb sérülések, a résztvevők rongyokat tekernek az ökleikre. A bunyó általában pár pofon után, egy percen belül véget is ér, a végén a küzdők megölelik egymást, és azzal minden harag és sérelem el is van ásva.

Japánban KFC-t esznek

Japánban a népesség kevesebb mint egy százaléka vallja magát kereszténynek, így nem csoda, hogy a karácsony ünneplésének nincsenek különösebb vallásos hagyományai. Annyira, hogy az nem is munkaszüneti nap. A japánok azonban imádják a nyugatról jött dolgokat kipróbálni, ennek az egyik nagy nyertese a KFC gyorsétteremlánc, aminek a hetvenes években annyira jól sült el egy karácsonyi reklámja, hogy ma milliószámra rendelik tőlük a japánok az ünnepi vacsorát.

Az eredeti Kurisumasu ni wa kentakkii (Kentuckyt karácsonyra) kampány 1974-ben a szokásos „egy vödör tele csirkeszárnyakkal” sémát dobta fel azzal, hogy egy kis üveg bort mellékelt hozzá, rögtön ünnepivé téve azt. Bár eredetileg a Japánban élő amerikaiaknak szánták volna (mondván, ez a tradicionális pulykához legközelebb álló étel, amit megkaphatnak), az egyszerű üzenet és menü hatalmas sikert aratott. A KFC azóta minden évben többféle karácsonyi menüt dob piacra, az előrendeléseket nem árt már októberben elintézni, ha az ember biztosan nem akar lemaradni róla.

Az ár egy ünnepi vödörért mostanában 3500 yen (kb. 7000 forint) körül van, ezért különféle stílusban kisütött (roston, rántva, füstölve, barbecue) csirkerészeket kap az ember, továbbá salátát, süteményt és pezsgőt. Ilyenkor még a cég kabalafigurája, Sanders ezredes is Mikulás-jelmezt ölt, a KFC pedig iszonyú mennyiségeket ad el az ünnepi menükből. Ez persze hatalmas kihívás logisztikailag, hiszen a sült csirke csak frissen jó, és az egyes éttermeknek pár óra leforgása alatt kell több ezer, esetenként több mint tízezer csirkét kisütniük.

Svédországban Donald kacsát nézik a tévében

Túl sok karácsonykor a Grincs meg a Reszkessetek betörők a tévében? Hát, először is definiáljuk, mit jelent az, hogy túl sok. Svédországban a közszolgálati tévé 1959 óta minden egyes december 24-én délután három órakor leadja a Kalle Anka och hans vänner önskar God Jul (Donald kacsa és barátai boldog karácsonyt kívánnak) című Disney-rajzfilmösszeállítást, aminek a megtekintése gyakorlatilag kötelező családi program mindenki számára. A nézettsége 3,5-4,5 millió között ingadozik, ami elképesztően nagy szám egy 9 milliós országban. A 2006-os téli olimpia jégkorongdöntőjét, ahol a svédek gigászi csatában verték meg a finneket, kevesebben nézték a tévében Svédországban, mint az abban az évben 46-odszor ismételt karácsonyi Kalle Ankát.

Hogy miért és hogyan vált fél évszázad alatt svéd nemzeti tradícióvá a karácsonyi donaldkacsázás, igazán senki nem tudja. Az biztos, hogy a tévézés az ötvenes évek közepén indult Svédországban, és egészen a nyolcvanas évekig csak a két közszolgálati csatorna létezett. Karácsony volt nagyjából az egyetlen alkalom, amikor a tévében rajzfilmet lehetett látni, emiatt a gyerekek óriási kedvencévé vált a Kalle Anka, egy idő után pedig azok a felnőttek vitték tovább a tradíciót, akik a hatvanas években ezen nevelkedtek. Mindenesetre a karácsonyi Donald kacsa Svédországban szent és sérthetetlen. A Slate újságírója így számol be arról, amikor először töltötte a karácsonyt a svéd felesége családjával:

Senki nem beszél, kivéve a szállóigévé vált mondatokat a rajzfilmből, amit együtt mondanak a karakterekkel. Az apósom, egy hatalmas viking fickó úgy hahotázott az összes poénon, mintha nem látta volna több tucatszor a rajzfilmet. Senkinek a szeme pillája nem rebbent a gagyi animáció, a gyerekes történetek, vagy a 30-as évekbeli tipikus Disney-rasszizmus láttán.

Finnországban szaunáznak

Oké, ez nem nagy meglepetés, elvégre Finnországban, mindig és mindenhol szaunáznak. Karácsony azonban különleges ebből a szempontból is, ilyenkor pontosan meghatározott koreográfiája van a dolognak. A szauna a könnyű ebéd után, vagy sok esetben helyette következik délután (optimális esetben jeges vízben megmártózással), majd jöhet utána a nagy karácsonyi lakoma és az ajándékozás. Ezt követően a családok este felkerekednek, és kimennek a temetőbe gyertyát gyújtani azok emlékére, akik már nem lehetnek velük, mint mi Halottak napján - majd innen egyenesen az éjféli misére vezet az út. Ez a program Szentestére, ezután jön karácsony első napja, ami nagyon csendes, mindenki otthon tölti a családjával, az utcák teljesen elnéptelenednek. Ennek a teljes ellentéte 26-a, amikor mindenki felkerekedik meglátogatni a rokonokat, és eközben folytatólagosan a glögg nevű italt (fűszeres forralt bor vodkával) fogyasztja a biztonság kedvéért.

Mexikóban retket faragnak

Mexikóban roppant szórakoztatóan tudják a saját ízlésükre formálni a nyugati ünnepeket, elég ha megnézzük, mi lett Mindenszentek előestéjéből El Dia de los Muertos név alatt. A karácsonyt a legszórakoztatóbban Oaxaca tartományban sikerült átértelmezni. A karácsonyi fesztivál itt azzal kezdődik, hogy a városok teljes lakossága beburkol egy adag buñuelos-t (fánkszerű, olajban kisütött édesség), majd a tányért, amiről ették, a templom falához csapják, az összetört tányérral jelképezve az év lezárását.

De a legjobb csak ezután jön, a Noche de Rábanos, vagyis a retek éjszakája, amikor a külön karácsonyra termesztett óriási (tényleg óriási, 2-3 kilós, 50 centi átmérőjű) retkekből kifaragott szobrokat mutatják be a város főterén. A legnépszerűbb figurák az alkalomhoz illően természetesen a retekbetlehem, a retekszentek és maga retekjézus. A retekszobrászkodást 1897 óta űzik, és több ezres turistatömeg szokta megnézni az év legjobbjait. Hogy karácsony után mi történik a szobrokkal, azt nem tudni – valószínűleg megeszik őket.

Ukrajnában pókhálót keresnek a karácsonyfán

Volt egyszer egy szegény özvegyasszony, és annak valahány lánya – szól a közismert ukrán mese. Annyira szegények voltak, hogy karácsonyfára sem telt nekik. Egyszer aztán hipp-hopp, nőtt egy fenyő a kertjükben, szóval onnantól ez a mondat úgy módosult, hogy annyira szegények voltak, hogy karácsonyfadíszre sem tellett nekik. Hanem aztán karácsony reggelére egy pók teleszőtte hálóval a fát, amit a felkelő nap első sugarai mind ezüstté és arannyá változtattak. Aztán boldogan élt mindenki, amíg meg nem halt, vagy amíg be nem vezették a nemzeti karácsonyvédelmi különadót a pókhálóból lett nemesfémekre, 98%, visszamenőleg, kivéve a CBA-ban. Akárhogy is, az ukrán családoknál a mese nyomán máig tradíció a pókháló alakú karácsonyfadísz elrejtése a fán, amit a gyerekeknek kell megkeresni. Aki először talál rá, arra jó szerencse vár az új évben.

Venezuelában görkoriznak

Venezuela, ahogyan a legtöbb ország Latin-Amerikában, mélyen vallásos, és a karácsonyi mise az élet központi és elmaradhatatlan tartozéka. Ebben eddig nincs semmi extra, a helyi jellegzetességet úgy hívják, patinatas, a karácsonyi kora reggeli mise, amire mindenki görkorcsolyával, gördeszkával, vagy kerékpáron megy. Reggel 8-ig lezárják a városok összes utcáját az autók elől, a tömegközlekedés leáll, csak saját kerekeken gurulva lehet templomba menni. Mint egy óriási Critical Mass, csak éppen senki nem hőzöng ellene, mert azonnal kiátkoznák, és biztosan a pokolra is jutna.

Grönlandon fura dolgokat esznek

Oké, a magyar konyha sem kispályás, ha vadul hangzó ételekről van szó, gondoljunk csak a disznótoros reggeli elengedhetetlen kellékére, a sült vérre, vagy ha már karácsony, hát a halászlébe főzött haltejre. De amit Grönlandon az inuitok tesznek a karácsonyi asztalra, az mindenen túl van. A kiviak nevű tradicionális ünnepi ínyencséget a következőképpen kell elkészíteni:

  1. Végy egy fókát
  2. Belezd ki
  3. Végy ötszáz darab aukot (az auk egy apró sarkvidéki madár, legjobban a pingvinre hasonlít, csak kisebb és még cukibb)
  4. Tömd bele mind a fókába, úgy ahogy van, tollastul-csőröstül
  5. Varrd össze a fókát, és kend be vastagon zsírral, hogy ne menjen bele levegő
  6. Tegyél rá egy nagy követ, és tedd félre, hadd tegye a dolgát odabenn az erjedés
  7. Hét hónap múlva a kiviak kész van, fel lehet vágni a fókát, és elfogyasztani a madarakat

Jó étvágyat!

(Otthon inkább ne tessék belevágni csak úgy hobbiból, simán bele lehet halni a rosszul elkészített kiviak okozta botulizmusba.)

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?