Emma
-2 °C
6 °C

A sziget neve pedig legyen Karácsony!

shutterstock 681987625
2020.11.09. 07:56
Olykor nem kell sokat gondolkozni egy névadón.

„Sima, hegyes sziget” – gondolta William Mynors kapitány, amikor átmásolta a hajónaplóba írt feljegyzését a Brit Kelet-indiai Társaságnak címzett levelébe. Közben arra gondolt, hogy igen, ez talán a pontos megállapítás, bár a lelke mélyén tudta, ennek bizonyosságáról nem győződött meg. A Royal Mary fedélzetén állva hajójával szellemként suhant el az első blikkre nem különösebben érdekesnek tűnő szárazulat mellett. Lelkét mégis átjárta a büszkeség, hogy legalább nevet adott ennek az Indiai-óceánban fekvő, felfedezésre váró földnek.

Még a keresztelőn nem mélázott sokat, hiszen a naptár, amikor az óceánból kiemelkedő foltot megpillantotta, 1643. december 25-ét mutatott, az óra pedig hajnali hármat.

Karácsonykor mi másra is gondolhatott egy magafajta keresztény tengerész, mint azokra, akik most otthon ünneplenek, misére készülődnek, majd hazatérve hálát adnak az úrnak, hogy a megterített asztal mellé az idén is jutott öröm és boldogság.

Neki például az, hogy névadója lehetett az ismeretlennek, és ha máshogyan vagy másért nem is, de neve fennmarad az örökkévalóságnak. Karácsony-sziget, jegyezte fel naplójába Mynors kapitány, és csak remélte, hogy e sziget nevét nem törli el sem az idő, sem a történelem.

Honnan is tudhatta volna, hogy 1777-ben lesz majd egy híres hajós, bizonyos James Cook, aki a Csendes-óceánon ugyanúgy karácsonykor érkezik egy ismeretlen szigethez, amit ünnepélyesen és nem sokat tétovázva elnevez Karácsony-szigetnek. Mynors  szerencséjére az ott élő helyiek egyszerűen kirimatinak ejtik majd az angol christmas szót, így az a Karácsony-sziget végül Kirimati, Kiribati néven kerül föl a térképekre.

Kicsiny, fás sziget, a part meredek, sziklás, és felfedeztünk egy homokos öblöt – írta naplójába Willam Dampier felfedező, amikor a Cygnet fedélzetén 1688-ban megközelítette a térképen akkor Moni-szigetként feltüntetett szárazulatot.

Mit tudta ő, hogy anno Mynors kapitány szíve dobogott itt az izgalomtól, hogy nevet adhat e világnak. Az ő szíve attól vert gyorsabban, hogy nevét megőrzi majd az utókor, mert beszámolhatott az ott élő jelentős madárpopulációról, valamint az óriásira nőtt, sötébarna és igen vöröses színű rákokról, melyek őt valamiért a langusztákra emlékeztették.

Csak azt sajnálta, hogy a Cygnet nem tudott horgonyt vetni a meredek partú szigetnél, de kétcsónaknyi fát így is sikerült magukhoz venniük, így a hajón el tudták végezni a szükséges javításokat.

Ennyi madárürüléket ritkán látni egy helyen – jegyezte fel a hajónaplóba Sir John Murray, miután 1887-ben a Flying Fish fedélzetén kikötöttek a szigeten.

A brit haditengerészet hajója nem pusztán felfedezői szemmel járta a térséget, nyersanyagok után is kutatott. Sir John tudta, hogy a madárürülékben sok a foszfát, ami jól hasznosítható a mezőgazdaságban, így egy év múlva el is foglalták a szigetet, ami később tartozott Szingapúrhoz, a II. világháborúban egy időre a japánok fennhatósága alá került, majd visszatért a koronához, és most Ausztrália érdekeltségi körébe sorolják.

Mynors kapitány 1643-ban amúgy nem sokat tévedett a szigettel kapcsolatban. Az ugyanis valóban apró (mindössze 135 négyzetkilométer, vagyis lényegében akkora, mint Abádszalók), lakosai száma most mintegy 1900 fő (vagyis annyi, mint a Heves megyei Domoszlóé), ám ami az újkor hajnalán még értéktelennek tűnt, az a XX. századra már valódi kincs lett. Még akkor is, ha az csak madárürülék.

A sziget neve ettől függetlenül Karácsony, vagyis a brit tengerész jó keresztapának bizonyult. Azon a bizonyos karácsonyi hajnalon tökéletes ajándékot adott a világnak – és magának.

(Borítókép: A Karácsony-sziget. Fotó: Shutterstock)