Zelma, Rajmund
7 °C
11 °C

Csak mi, és a galambok a levesben

DEBRE20200112004
2020.11.24. 08:02
Nem mindig van húsleves, ha a jég beszakad alattunk.

Elmesélem, hogyan ettem életemben először galamblevest.

Minden azzal kezdődött, hogy abban az évben komoly fagyokkal érkezett a tél. Reggelente szürkéskék felhő ereszkedett a tájra, a pocsolyák vize opálosra dermedt, és ahogyan teltek a napok, a Tisza holtágában egyre kövérebbre hízott a jég.

Legalábbis így hittük. Mert a gyerekek hajlamosak azt hinni, hogy az életben mindig minden úgy alakul, ahogyan azt elképzelik.

És mi a jeget vastagnak képzeltük, amin remekül lehet korcsolyázni. A hírekben persze bemondták, hogy a folyók fagyott arcán életveszélyes űzni bármiféle téli sport, legyen az fakutyázás, korcsolyázás vagy lékhorgászat, de amikor a jégre lépve az első néhány lépés után nem hallani sem reccsenést, sem roppanást, az emberek, és főként a gyerekek azt gondolják, hogy a rádióban azt mondanak, amit akarnak.

  • Mi meg azt csinálunk, amit akarunk.
  • Rámentünk a jégre.
  • Az meg beszakadt alattunk.
  • Ahogyan azt a nagykönyvben megírták.
  • Ahogyan azt a rádióban bemondták.

Aki már merült el jeges vízben, az tudja, hogy az érzés ahhoz hasonlatos, mintha az embert egyszerre ezernyi tűvel szurkálnák. Ez a hasonlat, persze, sántít, mert mutassanak olyan embert, akit szurkáltak már ezernyi tűvel.

De tény: az ember izmai ilyenkor úgy viselkednek, mint a szárított hús, vagyis szinte minden rostját törni lehetne, az meg nem segít a légzésben.

Vagyis, és nem csak képletesen szólva, az ember képes arra, hogy merev tuskóként süllyedjen a mélybe, miközben az esze azon pörög, hogyan növesszen szárnyakat, de legalábbis kampókat, amivel a lék peremén túlra segíti magát.

Talán angyalok húztak ki minket a vízből, talán tényleg szárnyunk nőtt egy pillanatra, de valahogyan partot értünk. Csuromvizes ruhában álltunk a télben, és csak azt tudtuk, most meleg helyre kell jutnunk. Oda, ahol tüdőgyulladás nélkül túl lehet élni ezt a kalandot.

Egészen a közeli vadászkastélyig futottunk, ahová estére holland társaságot vártak.

A kandallóban tűz ropogott, a kandalló előtt medvebőr nyújtózott.

A gondnok szinte családtag volt, barátunk anyukája, így fél óra múlva már ruháinktól megszabadulva, pokrócba bújva remegtünk a medvebőrön. A tüzet bámultuk, fogunk össze-összekoccant a félelemtől, és azon fogadkoztunk, hogy vékony jégre soha többé nem megyünk, de lehet, egy ideig még vastagra se.

Időközben megérkeztek a vadászok. Furcsa nyelven beszéltek, egy szót sem értettünk belőle. Asztalhoz ültek, pálinkával koccintottak az érkezésre, majd miután megtudták, hogyan jártunk, nevetni kezdtek. Teli szívből, kipirult arccal, s bár épphogy betöltöttük a tizennégyet, titokban belénk tuszkoltak egy-egy felest, mondván ez most életmentő, majd fehér bort is itattak rá, mert – a tolmács fordítása szerint – a borban benne lakik a nap ereje, és aki kis mértékben issza, annak sejtjei megtelnek erővel.

Miután magunkra kaptunk némi göncöt, asztalhoz ültettek minket, és azt mondták, a forró galamblevesnél nincsen erősebb orvosság. Együnk szépen, amennyi belénk fér, de mire eljutottunk volna annak megtárgyalásáig, hogy ilyen finom húslevest még életükben nem ettek, be kellett vallanunk, hogy mindebből mi már nem sokat érzékeltünk.

Csak ültünk a széken vigyorogva, harsányan beszéltünk.

Egy idő után azt képzeltük, hollandul is beszélünk, és amikor az egész kaland a jéggel meg a fagyos vízzel végtelenül távolinak tűnt, a barátunk édesanyja lázat mért nálunk, mert az arcunk lángolt, és furcsán formáltuk a szavakat.

Majd amikor azt mondta, hogy mindez a jeges víz miatt van, mi azt feleltük, hogy tüzes víz lesz az, szentül hitte, ez a már maga a tüdőgyulladás. Elküldetett orvosért. A vadászok meg a térdüket csapkodva nevettek, hogy ilyen jól már rég mulattak.

Mi pedig, miután a fejünk kezdett kitisztulni, megfogadtuk, egyszer összejövünk, és főzünk magunknak egy galamblevest. De előtte nem lesz se Tisza, se tél, se vadászok. Csak mi leszünk ott, és a galambok levesben.

(Borítókép: Korcsolyázó a befagyott Tisza-tavon Abádszalók közelében 2020. január 12-én. Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI)