Gusztáv
-8 °C
-1 °C

Végre szánkó, már csak a hó hiányzik

GettyImages-163283508
2020.11.24. 08:04
Az ajándék azt is boldoggá teheti, aki adja.

Barátunk, Soma apja hajós volt. Olyan, aki félévente eltűnt a tengeren, vagy valamelyik óceánon. Mi legalábbis így mondtuk, mert olyankor Soma apjáról nem sokat lehetett hallani. De aztán mindig hazatért, táskájában furcsa ajándékokkal, itthon még csak hírből sem hallott kütyükkel, cukorkákkal és csokoládéval.

Somáéknál éppen ezért, a hajózási szokások miatt többször megesett, hogy már novemberben megjött a Jézuska.

Ez ugyan felvetette annak kérdéskörét, hogy a karácsony mint szent ünnep talán mégsem annyira kőbe vésett időpont. 

Kivéve, persze, ha ezt az egészet úgy fogjuk fel, hogy minden családban akadhat koraszülött. Vagy ha onnan közelítünk, hogy ha Jézuskának úgyis minden évben meg kell születnie, lehetőleg karácsonykor, akkor abban senki nem találhat kivetnivalót, hogy az ajándékot valaki már egy hónappal a születése előtt előreküldi. Ez ráadásul nem is tudományos fantasztikum, de ha úgy nézzük, az időutazás gondolata is csak hozzáállás kérdése, így egy ajándéknak mindig akkor kell örülni, amikor az beteljesíti ajándékosságát.

Így történt az, hogy abban az évben, november végén Soma sugárzó arccal jött iskolába. Azt mondta, muszáj megmutatnia, mit kapott karácsonyra. Bár apja ragaszkodott hozzá, hogy csak a karácsonyfa alatt bontsa ki, de a masnira kötött csomag olyan kihívóan állt garázsukban, arra várva, hogy szenteste majd valaki becipeli a fa alá, hogy Soma úgy gondolta, fog egy ollót, és az ünnep elébe megy.

Itt áll kint az udvaron, jelentette ki Soma, utalva ezzel arra, hogy ajándéka jelentősnek számít, és mi alig vártuk a szünetet, hogy lássuk.

Szánkó, mondta csalódott hangon Bömbő, az osztály legunottabb arca, amikor meglátta a ródlit. Egy szánkó, srácok! Ezt már Soma kiabálta, és tudtuk, már tavaly is erre vágyott, de később, amikor kiderült, hogy a világnak ezen a felén nem sok hó hullik, már a hatodik szalagos magnójának is örült.

Szép szánkó volt, mi tagadás. Már amennyire egy szánkó szép lehet. Soma minden srácot elhúzott egy körre. Úgy, szárazon, csikorgó vassal a betonon. A novemberi napsütésben ömlött róla a víz, de boldogan rótta a fordulókat.

Lesz majd hó is, kiabálta, de komoly hó azon a télen sem hullott. Ami esett, latyakká olvadt, vagy bordásra fagyott, azon meg pattogott a szánkó.

A ródlit néhányszor így is megsétáltattuk, és amikor eljött a tavasz, Soma beállította a garázsba. Éppen oda, ahol anno becsomagolva rátalált. Idővel szerszámok kerültek rá, rongyok, damilok, és amikor már inkább látszott fogasnak, el is feledkezett róla.

Nem úgy Soma apja, aki miután hazatért, örömmel látta, hogy a szánkó vasalt talpa karcos, kopott, elnyűtt. Úgy érezte, végre sikerült eltalálni az ajándékot, és remélte, hogy a fia boldog volt, amíg ő valahol egy messzi óceán vizein hajózott.

(Borítókép: The Washington Post / Getty Images Hungary)