Didergő angyalkák emléke elevenedik meg Tari Márta plasztikáiban

SBA 6041 JAV
2021.12.24. 13:33
Kislány korában titokban babaruhát vitt karácsonykor a templomba a szalmán didergő kis Jézuskának a betlehemi jászolba, és a dermesztően hideg templom pucér szobor-angyalkáiért is megszakadt a szíve. Az egykori csongrádi kislány napjainkban a kilencedik X-hez közelít, de képzőművészként ebben a nagyot fordult új évszázadban is gyermekkora pufók angyalkái és a vidéki élet hagyományai köszönnek vissza alkotásaiban. És lám csak, mindez manapság sem hagyja hidegen az embereket.

Tari Márta kezei közt a gyermekkor emlékei kézzel fogható képi álmokká elevenednek. Témáit a népköltészetből, a mesékből, az irodalomból és az angyali világból meríti.

Legutóbbi kiadványát, a 2022-es „Szív küldi” címmel megjelent mézes-kalendáriumot valósággal elkapkodják a könyvesboltokban. Úgy tűnik, hogy ebben a koronavírus-járvánnyal sújtott, elidegenítő világban különös, éltető szükség van a művészi eszközökkel közvetített emberi melegség érzetére.

Tari Márta képzőművész

Csongrádon született 1932. május 19-én. A Magyar Képzőművészeti Főiskolán 1960-ban végzett festő, restaurátor és rajztanár szakon, majd 1970-76 között rajztagozat-vezető gimnáziumi tanár volt, később nyugdíjasként az Óvónőképző Szakközépiskolában tanított. Az általa képviselt egyedi mézeskerámia műfajban mintegy 43 egyéni kiállítása volt, többek közt Prágában, Svájcban, Rómában. A kevésbé időt álló mézeskerámiák mellett kerámiaszobrokat, terrakotta domborműveket is készít. 1996 óta a nagyközönség számára az Excenter Demo Stúdió gondozásában falinaptár formátumban, nyomtatásban, mézes-kalendárium címen is megjelennek kompozíciói.

De a jövőre 90 esztendős Tari Márta fáradhatatlanul tovább dolgozik, és már a következő évi, „Gyermekszívvel” címmel készülő falinaptárához írja bevezető gondolatait, amihez mottóként Babits Mihály Emlékezés gyermeteg telekre című verséből idéz:

… amint fogy-fogy a jövendő,
egyre-egyre drágább lesz a mult.

A művésznő úgy fogalmaz, tipikus időskori jelenség az emlékezetnek az a tulajdonsága, hogy a közelmúlt történéseit hamar feledi, míg a régmúlt képeit kristálytisztán vetíti a lélek képernyőjére.

Karácsonyra készülődve gyönyörködjünk tehát együtt Tari Mártával ezekben a kivetített képekben, visszarepülve az előző évszázad ’30-as éveibe, Csongrádra, a Tisza-parti városba, gyermekkora helyszínére, azon belül is a barokk templomba, amelynek angyalkái állandó motívumként jelennek meg kisplasztikáiban.

A karácsonyfás otthoni szenteste után iskolás korunkban minket, gyerekeket is elvittek szüleink az éjféli misére. A zsúfolásig megtelt jéghideg templomban az emberek lehelete láthatóvá vált, ami képzeletemben felhőként szállt a mennyezetig. Maga volt az a Mennyország: szobor angyalka integetett a festett angyalkának, égi történetek meséi születtek meg bennem. Pucérságuk miatt azonban sajnáltam ezeket az angyalkákat a dermesztő hidegben. Még óvodás koromban történt, hogy a jászol látogatásakor babaruhát vittem titokban a szalmán fekvő, didergő Jézuskának...


Mézeskalács. Tari Márta ezzel a karácsony táján divatos, de művészeti szempontból különös, mérsékelten időt álló anyaggal dolgozik. Azt mondja, egyszer, amikor egyik ilyen alkotását, egy feszületet kikezdett már az idő, és leesett a szobája faláról, sehogy nem vitte rá a lélek, hogy kidobja. Ehelyett kitette az erkélyére, hogy kitalálja, mi legyen vele. Egyszer csak nagy szárnycsattogásra lett figyelmes, kinézett az ablakon, és látta, hogy elvitték a galambok.
Akkor megnyugodott.

(Borítókép: Tari Márta)