A budapesti szellemplázák persze nem olyanok, mint a klasszikus kínaiak, amelyeknek fotói évente kétszer körbejárják a Földet, és minden kanyarban minden blognak hoznak pár tízezer kattintást (hisz annyira megdöbbentő kihaltnak látni azokat a díszleteket, amelyek közt minden nap megfordulunk hömpölygő tömeget alkotva). A mi szellemplázáink többsége ugyanis csak annyira halott, mint a Gyalog Galopp öregembere.

Ahogy végigböngésztem a régebbi "mit hol" típusú Urbanista-bejegyzéseket a legjobb tüntetőhelyektől a VHS-kölcsönzőkön át a budapesti hajléktalanszállásokig, felmerült bennem a kósza gyanú, hogy talán nem ez érdekli legjobban az itt élőket.