37 találat az Indexről, és a környékéről.
október 8., 08:35
Ebből nem lesz népszerűség: alkoholtilalmat vezet be a kormányzati alkalmazottak számára Kína
Bár több tartományban már a nyár folyamán bevezettek hasonló intézkedéseket, a téma ezen a héten vált felkapottá.
2019. december 12., 09:22
Dubajba, Las Vegasba és Panamába is repült a HM utasszállítója
A honvédség titkolja, miért mentek ezekre a helyszínekre a repülők és kiket vittek oda.
2019. november 27., 08:53
700 bankot és 140 kormányzati épületet gyújtottak fel Iránban
A benzináremelés ellen tüntetők közül legalább 143-an meghaltak az AI szerint.
2019. november 14., 11:34
Gulyás: Az állam nem száll ki a BKV finanszírozásából
Azt elismerte, hogy a közigazgatásban létszámstop van, de a kórházakban nincsen. Kormányinfó.
2019. november 7., 11:00
Gulyás üzent a győrieknek: Jól tették, hogy Borkai Zsoltra szavaztak
Gulyás Gergely lerománügynöközte a Momentum elnökét. Nem lesz kötelező nyelvvizsga.
2019. október 28., 06:54
Kétszer annyian dolgoznak a minisztériumokban, mint 2010-ben
Mindössze egyetlen minisztérium van, ami kisebb létszámmal dolgozik, mint kilenc évvel ezelőtt.
2019. szeptember 9., 12:37
Kásler: 800 helyszínen 276 milliárd forintot költ oktatásra a kormány
Az elmúlt évtized legjelentősebb fejlesztései valósulnak meg az oktatásban - állítja a miniszter.
Két héttel a törvényi határidő lejárta előtt a kormány titokban ismét létszámstopot hirdetett a közigazgatásban. Sokan most állnának munkába, de nem tudják, mi lesz velük.
2019. január 24., 10:34
Gulyás letagadta, hogy Finkelstein tanácsot adott a kormánynak
A miniszter lényegében hazugnak nevezte Arthur Finkelstein egykori kollégáját, aki kibeszélt.
2019. január 9., 14:57
Nem is a fal a fontos, hanem a harc körülötte
A mexikói határfal körüli vita miatt kezdődött amerikai kormányzati leállás már a második leghosszabb a történelemben, és még jó sokáig tarthat. Trump és a demokraták sem engednek, ez az első erőpróbája az új washingtoni felállásnak. De ki jöhet ki jól belőle?
2018. november 15., 10:31
A kormány tudja, de nem árulja el, hogyan jött Magyarországra Gruevszki
Gulyás Gergely a kormányinfón nem adott érdemi választ arra, hogy jött az országba Gruevszki.
2018. október 9., 08:46
Hivatalnokokból képezne kórházi ápolókat a kormány
Pont az államigazgatási szektorból kirúgottakból.
2018. szeptember 17., 15:49
Túlterheléses támadást indítottak külföldről a kormany.hu ellen
Vasárnap este két és fél órán keresztül támadtak, de a Belügyminisztérium szerint elhárították.
2018. szeptember 13., 15:08
Újabb sztori kering az amerikai médiában arról, hogy Orbánék zsarolással vesznek át cégeket
Anne Applebaum írja le egy vállalkozó történetét. Az elemzése nem kíméli Schmidt Máriát, és szomorú képet fest a régió demokráciafelfogásáról.
2018. április 27., 15:30
Blokád alatt a jelszófrissítés az Ügyfélkapun
Elavult a jelszófrissítés védelmi rendszere, és ez egy hónapja nem tűnt fel senkinek.
2018. április 12., 20:28
Rogán: Semmi nem marad úgy, ahogy eddig volt
Új eszközöket, új kormányzati formát ígért, de konkrétumokat nem mondott.
Tévés elemzőkkel és a CIA igazgatójával tölti fel a Fehér Házat, miután kirúgta a külügyminiszterét és a nemzetbiztonsági tanácsadóját. A tisztogatásnak ráadásul még nincs vége.
2018. január 23., 05:51
Újra működhet az amerikai kormány, szavazott a képviselőház
Február 8-ig szól az ideiglenes törvény.
2018. január 19., 20:03
Leállhat az amerikai kormányzat
A hivatalok költségvetését még mindig nem sikerült megszavazni a szenátusban.
Micsoda csöcsök, kérek pucér fotókat, írogatták a legnagyobb képmegosztó-fórumon a szenátus, az elnöki hivatal, szövetségi energiahivatal, vagy épp a sereg IP-címéről.
2018. január 3., 11:22
Meglátszik a pénzosztás a kormányzati szektor egyenlegén
Negatívba fordult a harmadik negyedévben a mérleg.
2017. január 26., 06:56
Indulat is van a kormánnyal szemben a jobboldali értelmiségben
Ezt a Professzorok Batthyány Körének két prominense mondta egy interjúban. És mást is.
2016. november 3., 06:55
HVG: Újabb lapkiadóra vetett szemet a kormány
Méghozzá a Russmediára, amely három napilapot ad ki Biharban, Borsodban és Szabolcsban.
2015. december 8., 20:45
A lengyel elnök nem iktat be három alkotmánybírót
Annak ellenére tette, hogy az alkotmánybíróság korábban törvényesnek találta megválasztásukat.
Tart a kormányinfó. Bevándorlás és Soros György volt terítéken eddig.
2015. szeptember 30., 08:26
Adatvédelmi rémálom lesz a kormányzati Facebook
Bár elvileg visszafejthetetlen lesz az adatbázis, nehezen hihető, hogy az állam nem él majd vissza a Nagy Testvért idéző eszközzel. Főleg, hogy már most sem válaszolnak semmilyen kérdésre.
2015. május 26., 12:19
Ha ön tartozna ennyivel, már mi lenne
Brutális összegekkel lógnak a közintézmények. A rengeteg lejárt számlán az ÁSZ-elnök is kiakadt.
2015. március 2., 07:42
Giró-Szász Gyurcsányhoz hasonlította Simicskát
A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár megdöbbent azon, hogy lehet így beszélni.
2014. november 6., 09:23
A magyar hatóságok egyre többször kérnek adatokat a Facebooktól
Idén eddig 78 ember adatait kérték ki. Az oldal csak akkor működik együtt, ha úgy látja, hogy komoly bűncselekményről van szó.
2014. október 1., 19:41
Indul a Nemzeti Kommunikációs Hivatal
Október 10-étől minden kormányzati reklámköltést ez a szerv felügyel majd.
2014. július 2., 09:48
Özönlik a pénz az államhoz
De így is összehozott a kormány egy 3,6 százalékos költségvetési hiányt az első negyedben.
2014. június 20., 07:29
Kiderült, ki lesz Kumin Ferenc utódja
Tudják, Kumin volt az, aki elmagyarázta a külföldi sajtónak, hogy az nem is úgy van, ahogy.
2014. június 5., 19:01
A kormány nem kér a független sajtóból
Csak az MTI és az MTVA fotósa, operatőre és újságírója tudósíthat a Sándor-palotából.
2013. október 2., 17:01
Leállt a kormány, röhög az internet
Végre el lehet lopni a Függetlenségi nyilatkozatot, és nadrág nélkül menni munkába.
2013. március 5., 12:52
Gigabitig tuningolják kormányzati hálót
Egymilliárd forintból cserélik a hálózati eszközöket a kormányzati intézményekben.
2011. február 15., 09:44
Autót vennék. Jelige: politikus
Tőlünk, autósoktól elvárják – és nem egyszer kényszerítenek -, hogy ésszel, takarékosan és minél kevesebbet közlekedjünk, ideje bizonyítania a nép választott képviselőinek.Tessék spórolni, erre jó a Skoda Superb.Mai cikkünk blogposztja.
Rovataink a Facebookon