309 találat az Indexről, és a környékéről.
Egy csütörtökön elkészült piros Granta lett a történelmi darab.
Van Magyarországon egy műhely, ahol világszínvonalú dolgok épülnek. Hogy mi, az tulajdonképpen nem számít, csak kihívás legyen.
De konkrétan félbe, mintha késsel vágták volna két darabra. Még csak súlyos sérült sincs.
2020.07.16. 16:47 Módosítva: 2020-07-17 18:02:00
Direkt népautót kért, hogy azzal tanulja be a pályát az első, 1986-os Magyar Nagydíj előtt. Meg is nyerte az időmérőt a ladás köröknek köszönhetően.
Ismét a Lada-kínálat része egy terepjáró Niva néven, méghozzá az ősmodellnél valamivel korszerűbb típus.
Pár éve megpróbálták kivakarni a káoszból, de a kísérletről készült film tanulsága szerint az a baj, hogy az a működésébe van kódolva.
Az biztos, hogy több mint egy autó. Ahhoz, hogy megértsük, összeszedtük azt az öt modellt, amelyek szerintünk a ladázás sarokpontjai.
A tulaj a legnagyobb gyári motorra cserélte az eredetit, bekerült a programozható gyújtás, mi pedig lemértük a végeredményt
Egy autóval sem sétagalopp, de van, hogy ötöt szedünk össze. Viszont olyan anyag keletkezett, hogy érdemes volt szívni.
Hol Afganisztán, hol a lelőtt utasszállító repülő volt az indok, szétvert Ladák és kereskedések, a benzinkúton nem kiszolgált ladások: a Lada-export legszomorúbb oldala.
A Lógarázsban négy óra alatt újjászületett Zsiguli és az elkölthetetlen százdollárosok története. Aláfestésnek a BRG Titan 164-es trillája szól. Vissza a Dögkeselyű világába.
300 ledes izzójával jó esélye van ennek a Ladának a világ legényesebb autója címre.
Most érdemes megnyitni az árverés oldalát és innentől figyelni. Elindult a licitroham, kevesebb mint három óra és vége.
A tuning-Zsiguli olyan, mint a pörkölt, mindenki saját recept szerint csinálja. Megkóstoltunk párat.
Szombat este nyolckor jár le ennek az ős-ős-ős Zsigulinak az internetes árverése, s a majdani értéke tükrében egyelőre óriási fogásnak tűnik.
Nem kívánnak többé olyan Ladákat gyártani, amik megfelelnek az európai emissziós minimumoknak.
2020.06.09. 11:08 Módosítva: 2020-06-13 07:03:22
Megfelelő típusok híján nem folytatódhat az új Ladák értékesítése, szervizt és alkatrészeket továbbra is biztosít a korábbi importőr.
A belemezelt lukas motorblokk, a fordított fékbetét miatt belovagoló Bessenyei Ferenc, az eltűnt vezértengely-szállítmány. És egyebek.
Ilyen autó sem bukkan fel mindennap a használtautó-piacon. 1970-es gyártású Zsiga, egyike a legelsőknek.
Kevés versenyautó volt olyan meghatározó Magyarországon, mint a Lada VFTS. Most megmutatjuk, miért.
Most ötven éves a Lada, de a sztori a hatvanas évek elején indult. Hullámvasútra hívunk az első tárgyalásoktól a dicsőségen át a hanyatlásig.
Nem tudod, hogy a nagyapádnak 1200-ese, vagy 1200s-e volt-e? Láttál
olyat, hogy VAZ-21051, de nem tudod, melyik típus az? Minden itt, gyönyörű
fotókon.
Fél évszázados a Lada, de nem ez az oka, hogy ezt a cikket megírtam. Hanem valami nagyon személyes.
A Lada obeliszk lett a magyar autós kultúrában, igazából ez volt a mi T Fordunk. Óriási szülinapi buli veszi kezdetét a Totalcaron.
Nyilván ebben is az oroszok keze van, de az eredmény még ehhez képest is váratlan. Csak vas kellett hozzá, meg némi hó.
Az apró kerekeken tipegő Hummernél esetlenebbet autóból nehéz produkálni.
Ilyen körülmények közé rendes autó kell, hiszen ki akarna megfagyni az út szélén? Az év legjobb túrája.
Még hogy az elvetemült oroszok kifejezés egy sztereotípia.
Újabb remek ötlet az oroszoktól.
Gyilkosan egekbe ment egyik-másik szociautó ára, milliós árú Trabantok, Kispolszkik, Zsigulik vannak piacon. De hova és meddig tart a trend?
Őrült készítői a leglejjebb ültetett Ladaként emlegetik 4x4-es autót.
2019. december 13., 06:17
Egyedileg épített autó, minden részletében eltér a gyáritól és gazdája nagyon lelkes, amikor tizenhat szelepesre alakított motorról mesél.
2019. november 19., 06:03
Dénes családja újként vette az ezerötös Ladát, az autó mindent megkapott, amire szüksége van, de leszűrtünk néhány fontos tanulságot amikor átnéztük.
Rendhagyó interjúval köszöntötték 40. születésnapján a finn F1-pilótát.
2019. augusztus 16., 15:36
Tényleg erősebb, mint az Ezerkecske? És tényleg annyival, mint kéne? Erőmérőn a kocka-ezerötös.
2019.07.11. 07:15 Módosítva: 2019-07-15 06:45:25
Hozzánk eddig nem hozták, de remélhetjük, hogy a felújítással ez is változik.
Ha van szíved, akarod hallani, hogyan szól egy literenként 120 lóerős, 9000 felett forgó, kettő szelepes, antik szovjet motor.
Ez már nem ezeröcsi, vagy ezerkecske, és soha nem is lesz az utódjuk. Itt van Gábor bácsi Ladája.
Terep-kombival bővül a kínálat, érkezik a Granta Cross.
A filmre kevesen emlékeznek, de a Lada velünk marad örökre. És most csak egy mezei autótakaró adta az ötletet.
Újkorában leállították, most pedig az örökösök 34 év sötétség után kitolták a napfényre.
Mindenféle pajtákban találtak már ilyen-olyan Ferrarikat. A fasorban sincsenek!
Lopják az öreg autókat Gödöllőn, mint ha kötelező lenne. Nem csak a sárga Ladát vitték el: Golfok, Audi, tanyasi Grand Theft Auto és egy kiégett roncs.
Hátsó- vagy összkerekes legyen? Elég a Lada vagy legyen inkább E36?
2018. december 22., 15:36
Gabura Krisztián versenyautófejlesztő cége valami olyat csinál, ami ritkaság ebben a régióban, az ő előadását láthatjátok itt.
A szovjetek már a hetvenes években kísérleteztek villanyhajtással, igaz, a sorozatgyártástól messze voltak.
2018.09.24. 11:30 Módosítva: 2018-09-28 14:13:54
Úgy néz ki, a Chevrolet elengedi a legendás orosz terepjárót, pedig a Niva név most az amerikaiaké.
2018. szeptember 13., 10:53
Olyan gyomrost kapsz ettől a harminc éves BBC-dokumentumfilmtől, hogy a Polux-spojler adja a másikat
2018. szeptember 7., 14:04
A 41 éves modell újabb frissítést kap, bár Oroszországban eddig is népszerű volt.
2018.09.01. 08:10 Módosítva: 2018-09-06 06:38:07
Néheány lóerő plusz azért akadt még az 1,8 literes szívómotorban, de a Vesta Sport fejeket azért nem fog letépni.
2018. augusztus 14., 17:39
Az eddigi Kalina család utódait is Granta néven dobják piacra.
A legkorszerűbb Lada sportváltozata ültetett futóművet és néhány feltűnő, vörös díszbetétet már biztosan kap.
2018.04.20. 11:20 Módosítva: 2018-04-24 06:28:48
Ezzel a kombinációval eddig nemigen próbálozott senki, de nem lehetetlen, hogy bejön az oroszok ötlete.
Az AvtoVAZ élére a Dacia eddigi vezetőjét nevezi ki a Renault.
A 74 éves nő frontálisan ütközött egy szabályosan közlekedő Volkswagennel, a rendőrség nyomoz.
Két olvasónk is beszámolt a Lada terepjáróval szerzett tapasztalatairól. Röviden: az autó katasztrofális, mégis szeretik. Miért? Most kiderül!
Andris 2,7 millió forintot fizetett egy vadonatúj Lada 4x4-ért, és mostanra pontosan tudja, milyen minőségű egy mai orosz autó. Hát...
Megszámoltuk a Lada-ménest egy gyönyörű, 1982-es Ezerkecskében.
2017. szeptember 6., 13:12
Pár forint híján két és fél millióért vihetünk haza egy új Grantát a kereskedésekből. Ajánlunk pár alternatívát a használt piacról.
Rovataink a Facebookon