404 találat az Indexről, és a környékéről.
Peter Madsen dán feltalálót Kim Wall svéd riporternő meggyilkolásáért és feldarabolásáért ítélték életfogytiglanra.
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető a történtek miatt bocsánatot kért a dél-koreai néptől.
Másfél kilométerre kóborolt el egy faluban egy szökött pingvin.
2020.07.14. 23:37 Módosítva: 2020-07-15 18:44:24
Vasárnap óta tart a hajtóvadászat Németországban egy férfi ellen, aki elvette négy rendőr pisztolyát. A furcsa férfi az utóbbi időben az erdőben élt, jól ismeri a nehéz, hegyi terepet. Jobban, mint rendőrök.
Három napig élte a szabad emberek életét. Nem ez az első alkalom, hogy megszöknek onnan.
A 39 éves rabot nagy erőkkel keresik.
Egy ideje már nyomkövetővel próbálják szemmel tartani.
A japán mákakókat etetési időben megpróbálják táplálékkal visszacsalogatni.
Női élsportolókkal készített interjúsorozatunk következő része.
Nem várták meg, amíg a koronavírus miatt életbe lép a kijárási és látogatási törvény.
Olaszországból tért haza, ezért került az infektológiára.
Mind ugyanahhoz a bűnszervezethez tartoznak, és nem kizárt, hogy a főbejáraton keresztül távoztak.
Ghosnt már az Interpol is körözi, csütörtökön a libanoni főügyészség kihallgatta.
Ez mondjuk nem jött össze így sem. A szökött üzletember Bejrútban, sajtótájékoztatón próbálta tisztára mosni a nevét.
Ghosn Oszakáig gyorsvasúttal utazott, mint egy átlagpolgár, csak utána gyömöszölték hangszertokba és tették fel egy magángépre.
2020.01.05. 18:10 Módosítva: 2020-01-06 15:11:23
A dollártízmilliós sikkasztással vádolt Carlos Ghosn volt Nissan-vezér megszökött Japánból, de ügye ezzel messze nem ért véget. Zöldsapkás, venezuelai arany és egy hangszerdoboz is előkerült a történetben. Hollywood már ugrásra készen áll.
A külügyminiszter elfogadhatatlannak tartja Ghosn kalandos megszöktetését, a szökésért is börtönbe zárnák.
2019. december 20., 13:20
Kiszökött az elzárt kifutóból, de nem jutott messzire. A látogatók nem voltak veszélyben.
2019. november 22., 12:45
Eddig nem kritizálták a török inváziót.
2019. november 16., 07:36
Túl sokszor engedte ki a többi macskát a szőrös bűnöző, ami miatt a gondozóknak elő kellett rukkolni valami kreatív megoldással.
Cs.Z.-t 9 év fegyházra ítélték, 2017 januárjában vágta le a nyomkövetőjét. Október végén elfogták.
Egy vakfoltot használt ki a két, gyilkossággal vádolt férfi, a vécé plafonján ütöttek lyukat.
A férfi 2009-ben egy őr egyenruháját viselve sétált ki a börtönből, most pedig nyomtalanul tűnt el.
2019. szeptember 30., 10:51
Nagy erőkkel keresik őket.
2019. szeptember 6., 07:42
Park Yeonmi szerint nem szabadna félvállról vennie a világnak a koreai diktátort.
2019.08.06. 23:49 Módosítva: 2019-08-14 13:19:40
A feleségét meggyilkoló brit-kaliforniai üzletember, Peter Chadwick a félárván maradt fiait is kisemmizve szökött meg a pere elől 2015-ben, miután könyvekből alaposan kitanulta, hogyan kell Mexikóban álnéven új életet kezdeni.
2019. augusztus 4., 10:35
Írt egy képfeltöltő programot, amivel mások pornót terjesztettek, majdnem kivégezték érte.
2019. augusztus 3., 08:22
Haja Bint al-Husszein dubaji hercegnő nyár elején szökött Londonba két gyerekével erőszakos férje, Dubaj vezetője elől. A brit bíróság védelme alá vette a gyerekeket. A sejk vészjósló verset rakott az Instagramra. Az egyik legdrágább válás lehet, Károly herceg ügyvédje is beszállt.
2019. augusztus 1., 07:29
Az aknák, szögesdrótok, katonai őrposztok ellenére átjutott a katona, és rögtön menedéket kért.
Egy londoni bíróságra ment válási meghallgatásra. Azzal az ügyvéddel, aki Diana és Károly válását is intézte.
A Megasztárból ismert énekesnő rokonait embercsempészettel vádolják, hamarosan pedig ítélet is születik az ügyükben.
Az állat Bonnyáról szökött el, legutóbb akkor látták, amikor bemenekült egy erdőbe.
A Daily Mail szerint Haja Bint al-Husszein hónapok óta tervezte a szökést, mert félt a férjétől.
2019.07.01. 17:56 Módosítva: 2020-07-02 00:29:33
Dubaj sejkje nem bánhat túl jól a nőkkel. Két lánya már megpróbált külföldre szökni előle, most pedig az egyik felesége, a nagyvilági életet élő, Oxfordban végzett, királyi családból származó olimpikon, ENSZ-nagykövet Haja Bint al-Husszein lépett le. Nem tudni, hol van, állítólag Németországban nyújtott be menedékkérelmet és a válókeresetet.
Az 52 éves Rocco Morabito három rabtársával együtt, az uruguayi börtön tetejét átütve szökött meg.
A 20 éves nőt nagy erőkkel keresik, belső vizsgálat is indult az ügyben.
Embercsempészettel vádolják az énekesnő apját, aki egy év előzetes után megszökött. Most azt mondja, ha másodfokon felmentik, visszatér Magyarországra.
A lókalamajka miatt egy időre mindkét irányban le kellett zárni az autópályát kedden.
Egy héten belül már a második nagy zendülés az indonéz szigeten.
Lakóhelyén, de nem saját lakcímén kapták el, miután meglépett a börtönmunkáról.
2019.05.11. 14:25 Módosítva: 2019-05-12 15:47:13
A büntetés-végrehajtás csaknem 1500 fogvatartottat foglalkoztat külső helyszíneken, a gyanú szerint az állományból segíthették a szökevényt.
Egy leküzdhetetlen honvágy története.
Dardos Jánost keresi a rendőrség.
Az 5 és 8 éves amerikai gyerek korábban részt vett egy túlélő kiképzésen.
2019.02.25. 20:43 Módosítva: 2019-02-26 12:49:30
Szaúd-Arábiában egyre több fiatal lánynak lesz annyira elege az elnyomásból, hogy külföldre szökik. Miközben az országban kormányzati mobilapplikáció segít a férfiaknak, hogy rabságban tartsák a nőket, a nők is kihasználják a technológiát: csetszobákban tervelik a szökést, és a Twitteren szólítják meg a világot. Az életük múlhat ezen.
Kreatív megoldás a szabadság érdekében a 14. századból.
A bécsi átszállásnál tűnt el Kahrareh, aki politikai menedékjogot kérhetett Ausztriában.
Kilőtték a rendőrautó kerekét, hogy kiszabadítsák a 27 éves férfit.
A mexikói drogbáró szökésének szervezéséről vallott egykori beosztottja, aki börtönőr volt.
Semjénnel és Orbánnal is kiváló kapcsolatokat ápol Olosz.
2018. november 30., 10:00
A délkelet-ázsiai országban gyakoriak a hasonló szökések.
2018. szeptember 11., 05:56
Brazíliában száznál is több elítéltet szöktettek meg egy grandiózus akcióval.
2018.09.09. 23:58 Módosítva: 2018-09-10 14:52:47
Akkoriban elhallgatták volna az ámokfutást, de a debreceniek ma is emlékeznek az edzés közben, 40 éve elütött kerékpáros fiúra. Az egyik túlélővel idéztük fel a történteket.
De hiába mászott ki a száguldó rendőrautó tetejére, nem jutott messzire.
A 31 éves Ekés Gábor a XV. kerületi tartózkodási helyéről szökött meg július 16-án.
A rendőröknek néhány órán belül sikerült elfogni.
A férfi a forgatásról lopott ruhát, hogy abban folytassa a szökést, de így is elkapták.
Biztosra mentek.
A váci vasútállomásig jutottak.
Rovataink a Facebookon