18 találat az Indexről, és a környékéről.
Árad a Felső-Tisza, egyre több hulladék érkezik Ukrajnából, éjjel-nappal szedik a szemetet.
A környezetvédelmi engedély szerint kímélni kellett volna a fákat, a vízügy viszont körzeti erdőtervekre hivatkozva végzett tarvágást.
A rendszer képes útját állni a keletről érkező PET-palack- és uszadékszennyezésnek, Vásárosnaménynál két nap alatt 60 tonna szemetet szedtek ki a folyóból.
2019.08.02. 10:43 Módosítva: 2020-08-11 12:34:31
Az építkezések és a mesterséges vízszint sem tesz jót a balatoni nádnak. És ha eltűnik a nádas, csőstül jöhet a baj az MTA kutatói szerint.
Az OVF szerint akár még rendkívüli áradás is jöhet, ez az olvadás gyorsaságától függ.
Megnéztük a miniszterelnök barátjának első nyertes közbeszerzéseit. Több dolog közös bennük: valahogy mindig úgy alakult, hogy könnyen gurultak hozzá a forintok.
Szijjártó szerint magyar technológiával fogják a saját vizüket eljuttatni a tádzsikoknak.
2015.11.21. 13:32 Módosítva: 2015-11-21 20:30:14
Nagyon sok eső esett Kárpátalján.
Úgy tűnik, nem veszélyes a kisoroszi szennyezés.
A vízügy lezárta a Kvassay-zsilipet, hogy a szennyezés ne jusson be a Ráckevei-Duna-ágba.
A vízszint több területen is meghaladta a sokévi átlagot. Jó hír, hogy megtelt a Balaton.
Gyöngyösnél pár napra megszűnt a védekezés a fémtolvajok miatt, a tettes ismeretlen.
2012. szeptember 23., 00:39
A Gyáli patak a milliárdos rehabilitáció előtt sem volt olyan, mint egy szlovén hegyi folyó, most kifejezetten nyomasztóan néz ki a kopár partoldalakkal. De autógumi már van benne.
2012. augusztus 15., 16:51
A Balaton vízminősége továbbra is kiváló, de a tó alacsony vízszintje a hajósoknak gondot okoz.
A tiszaroffi robbantásnál helikoptert is bevetettek.
A környezetvédelem és a vízügy pénzének felét elvették, a bérek fizetésével is gondok vannak. Illés Zoltán, aki büszke arra, hogy van, ahol már nem telefonálnak a dolgozók, bírságolással oldaná meg a problémákat.
2010. szeptember 8., 20:42
Az árvízek elleni védekezés fontos része az új, Csepelen felavatott gép.
Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár szerint felháborító, hogy az árvíz után is adtak ki építkezési engedélyt ártéren lévő telkekre.
Rovataink a Facebookon