
Győzelemmel tért vissza doppingeltiltásából Sinner
A világelső ezt megelőzően legutóbb az Australian Open döntőjében szerepelt.
A világelső ezt megelőzően legutóbb az Australian Open döntőjében szerepelt.
Évente átlagosan több mint 15 ezren halnak meg a szövődményekben.
Volt itt minden, kiállítás, gólok, fordítás, ráadásul ötven percig elúszóban volt a Fradi bajnoki címe.
Donald Trump közvetítése sem volt elég a hosszú távú békéhez.
A város polgármestere úgy látja, nehéz év előtt állunk, és ez a Fideszre különösen igaz.
Harry Kane idénybeli 25. találatát szerezte a Mönchengladbach ellen.
A gólszerző Ambrus Gergő is beszélt a nyitómeccsről.
A legnagyobb nyeremény 9,4 millió forint volt.
Nem véletlen, hogy Kína technológiai óriásai Magyarországot választják.
Nem az történt, amit a filmben láthattunk.
A bomba bejelentés után senki sem tudja, mi lesz.
A Kecskemét sorsa az MTK ellen pecsételődött meg.
A politikus először beszél majd a korszakváltásról.
Minimálisan jó hír ez a Soton csalódott szurkolóinak.
Pedro Pascal nagyon büszke transznemű húgára, Luxra, aki igazi bombázóként éli életét.
Ne egye meg, vigye vissza!
A 19. játékhéten ezekkel a számokkal lehetett nyerni az ötöslottón.
Sajnos néha azokat bántjuk, akik a legközelebb állnak hozzánk. Ezen lehet változtatni – néha elég egy gondolatnyi szünet vagy egy kérdés.
A Rába-parti gárda a második félidőben bedarálta az FTC-t.
A katonatiszt szerint nem profi hírszerzőkről van szó.
Egyetlen magyarként Blazsovics Ádám jutott döntőbe, aki férfi egyéniben két szettben kapott ki.
Rose Valland négy éven keresztül nap mint nap átverte a nácikat.
A városvezető közölte, készen állnak a Közlekedési Múzeum átköltöztetésére.
Horváth Gábor, a Költségvetési Tanács elnöke figyelmeztetett, van bőven kockázat.
Az Octomom néven ismertté vált amerikai nő 2009-ben adott életet nyolcas ikreinek.
A németeket megdolgoztattuk, de a győzelmük nem forgott veszélyben.
Egy telefonbeszélgetés után osztotta meg a fejleményeket.
A fogamzásgátlás mindig is nagy vitákat váltott ki, ám ez a nő nem törődött az ellenzőkkel.
Hatalmas lesz a felhajtás, az amerikai elnök régi álma teljesül.
A felszólalók sérelmezték, hogy a miniszterelnök részt vett a moszkvai Győzelem Napján.
Németország felett látták utoljára a radaron.
Glenn Close ma már teljesen másképp fest, mint a Végzetes vonzerőben, főleg smink nélkül.
Schäfer Andrásék hazai pályán szenvedtek nagy vereséget.
Ebből az öt hibából egyet szinte minden utazó elkövet, mielőtt felszáll a repülőgépre.
Másoknak azonban elővásárlási joga van a területre.
Többféle kártevő és baktérim elterjedésének veszélye fenyegeti Magyarországot a szakértők szerint.
A hajdúságiak továbbra is az utolsó előtti helyen állnak.