Őrizetbe vették a bejrúti kikötő vezető tisztségviselőit a keddi robbanás után
Egyelőre nem sikerült megállapítani a robbanás okát.
Egyelőre nem sikerült megállapítani a robbanás okát.
Ráadásul mindkét hatalom más jelöltet akar hatalomba segíteni. És még Irán is bepróbálkozhat.
A két országnak nem tetszik, hogy Trump irányító szerepet akar játszani a megbeszéléséken.
A fertőzöttek száma átlépte az ötmilliót. Ennek a fele már felépült a betegségből.
Már csak 18 ország állampolgárait engedik be korlátozások nélkül az Unió területére.
Hiába a koronavírus, a kartellek nem veszítettek az erejükből, sőt. Már a fővárosban is vannak merényletek, a rendőrfőnök testőre 38 golyót kapott, az elnök pedig hiába ígérte, hogy tanul elődjei hibáiból, ugyanazokkal a sikertelen módszerekkel próbálja visszaszorítani a bűnözést.
A koronavírus-járvány erősödése miatt.
Az ország északkeleti részén fekvő Veneto tartomány a legsúlyosabban érintett.
A Dubajból Indiába tartó gép a heves esőzés miatt csúszott túl a kifutópályán.
A kínai nemzetbiztonsági törvény elfogadása miatt büntetnek 12 hongkongi és kínai vezetőt.
Az a rendőr segített a kézre kerítésében, akinek a meglövéséért 1971-ben börtönbe csukták a most 77 éves bűnözőt.
A Planpincieux gleccser egy darabja bármikor rázúdulhat a Ferret-völgyre.
A hajó Mozambikba menet, útközben ugrott be mezőgazdasági gépekért, de az áru nem fért fel rá. Közben a helyi hatóságok sok szabálytalanságot találtak, és nem engedték tovább.
Romániában pénteken újabb negatív csúcsot ért el az egy nap alatt diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek és a halálesetek száma.
Csak egyetlen túlélőt találtak. A hajó vélhetően menekülteket szállított.
Sajtóhírek szerint egy magángép vitte az Egyesült Arab Emírségekbe, ahol egy kormányzati tulajdonú szállodába vitték.
Mindennap fertőtleníteni kell a házakat, és az összes lakost tesztelték. Évente nagyjából 1-2 ezer ember kapja el a halálos betegséget.
Pedig folyamatosan emelkedik a fertőzöttek száma, mióta feloldották a kijárási korlátozásokat.
A valós szám ennek többszöröse lehet, de több országban csak egyetlen készülék van a tesztek elvégzésére.
Kormányellenes tüntetők vonultak utcára, üzleteket rongáltak, kövekkel dobálták a rendőröket. Könnygázzal oszlatták őket.
Eközben a libanoni központi bank csütörtökön elrendelte a bejrúti kikötő és a libanoni vámhatóság vezetői számláinak befagyasztását.
A tárgyalás után mind a hat túsz épségben elhagyta a bankot.
Több nagy múzeumban újra kötelezőek a szájmaszkok.
A vád szerint az NRA dollármilliókat utalt a vezetők számláira.
Korábban a legénység 37 tagját és 16 utast diagnosztizáltak koronavírussal.
Ezer fölötti napi új fertőzöttet regisztráltak szerdán.
A keddi bejrúti robbanásokban legkevesebb 137-en haltak meg, és legalább ötezren megsérültek.
Bosznia-Hercegovinában, Koszovóban, Észak-Macedóniában, Montenegróban nem jók az adatok.
Lengyelország újraválasztott elnöke csütörtökön tette le az esküt.
A fellebbviteli bíróság elégtelen bizonyítékokra hivatkozott. Csang Jü-huant egykor két kiskorú fiú meggyilkolásában mondták ki bűnösnek.
Ehhez 50 ezer új pedagógussal akarják bővíteni az oktatói létszámot.
Az elnök a koronavírusról tett ki egy videót.
Nagy jutalmat ajánlott fel az USA külügyminisztériuma.
A rendőrség helikoptert és kutyát is bevetett az elfogásukra.
Ausztriában a kijárási korlátozás a nyilvános helyekre vonatkozik; lehetőség van ugyanakkor egészségügyi sétára, illetve a szabad levegőn való tartózkodásra.
A legénység 2 tagja meghalt a robbanásban, többen megsérültek. Nem tudták kijavítani a megrongálódott hajótestet.
A berlini nő a lányát és a Szíriában született fiát is az Iszlám Állam ideológiája szerint nevelte.
Ezt próbálta bizonygatni a spanyol miniszterelnök-helyettes. A sajtó pénzügyi botrányt emleget.
Sokan vannak még a romok alatt. Teljesen megsemmisült Libanon központi magtára.
Delware-ben fogja elfogadni a demokraták jelölését a 2020-as amerikai választásokon.
A maffiakapcsolatokkal és a korrupció eltűrésével vádolt Bojko Boriszov lemondását hónapok óta követelik az utcán.
A volt elnök ellen csalás, kenőpénz elfogadása és korrupció miatt folyik eljárás.
Zűrös hátterű, robbanószer készítéséhez is alkalmas műtrágya, hajmeresztő hegesztők, egy Cipruson is érezhető detonáció. Minden, amit a bejrúti katasztrófáról tudni lehet.
Egy korábbi utasnak pozitív lett a tesztje, ezért a hajó 123 utasa és 85 fős személyzete a norvégiai Bodö kikötőjében rekedt további utasításig.
Koszovóban pedig összeomolhat az egészségügyi rendszer a koronavírus-járvány miatt.
Eddig egyetlen magyar sem kért segítséget a külképviselettől.
A bizonyítottan pedofil férfi ugyan börtönben ül, de ha csütörtökön úgy dönt az Európai Bíróság, akkor januárban szabadulhat. A német rendőrség közben nagyon aktív: most épp markológéppel ástak fel egy, a gyanúsítotthoz köthető telket.
Egy magyar pár közvetlen közelről nézte végig a bejrúti robbanás okozta pusztítást.
A kormányok közül Brazíliáé a legfertőzöttebb, keddig már nyolc miniszter lett koronavírusos. Nemzetközi Covid-19-kitekintés.
A Diario de Iguala munkatársai a koronavírus-járvány miatt nem voltak az épületben.
Ha úgy nyitják meg az iskolákat, hogy közben a tesztelésen és a kontaktkutatáson nem javítanak.
A Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet becslései szerint Észak-Korea 30-40 atomtöltettel rendelkezhet.
Észak-Karolinában ért partot, 800 ezer háztartásban megszűnt az álramellátás.
240 kilométerre is hallatszott a robbanás. Valószínűbb, hogy nem merénylet volt, hanem baleset történt a robbanóanyagokat tároló raktárban.
A németországi csapatkivonások közben 5500 főre növelik az amerikai katonák számát az országban.
A fokozott óvatosságra azért van szükség, mert három szenátor vírustesztje pozitív lett.
Eltévedtek a mikronéziai szigetvilágban.
A mexikói banda végül gyalog menekült el.
Keresik a katasztrófát okozó járművet.
A tábornok a további tesztek elvégzéséig elkülönítve lesz, és teendőit a karanténból fogja ellátni.
Rovataink a Facebookon