
Lenullázott Arsenal, Szoboszlaiék fordítás esetén a Newcastle-lel döntőzhetnek
A „szarkák” az idegenbeli kétgólos siker után otthon is hasonlót arattak.
A „szarkák” az idegenbeli kétgólos siker után otthon is hasonlót arattak.
A „százados” Varga Barnabás duplázott, majd eltiltatta magát a rangadóról.
A születésnapost körülvevő hihetetlen rajongásból elképesztő marketingerő fakad.
Ő a csapat tízese, mégis csak három gólt szerzett.
Május végéig minden csütörtökön összecsapnak a nagyágyúk.
Úgy fest, nincs itt semmiféle motivációs probléma.
Első számú férfi teniszezőnk nagyon fontos pontokat gyűjtött.
Új háttérintézmény segíti az állami sportvezetés munkáját.
A távozó honfitársával ellentétes utat járt be.
Az Angliát is megjárt tehetség a felkészülési időszakban ontotta a gólokat.
A nagy téli érkező miatt távozik.
Arccal csapódott az aszfaltnak.
Megtörhet egy fél évszázados átok.
Ez lesz az első alkalom az aranyszintű klubtagok elővásárlási jogának érvényesítésére.
Pár nappal azok után, hogy vett egy 15 millió dolláros házat Dallasban, elküldték a klubtól…
Két Grand Slam-tornát nyert.
Huszonhét tétmeccsen tíz kanadai pontot termelt.
Kvízünkkel tesztelheti, mennyit tud a 40. születésnapját ünneplő Cristiano Ronaldóról.
Akinek oxigénje, éltető eleme lett a gól.
Az 52-szeres válogatott középpályás legutóbb 2024 májusában játszott aktuális klubjában tétmeccset.
Hegyi befutó a Kékesen, finálé az esztergomi bazilika előtt – íme a teljes útvonal.
Nem finomkodott a fegyelmi bizottság.
Nyolc éve szolgálja jelenlegi csapatát.
Segélykiáltást fogalmazott meg az MLSZ Pest vármegyei igazgatója.
A Lionel Messivel való rivalizálásról is beszélt.
Nem hagynak alább a sérülések a „Királyiaknál”.
Értékelt a magyar szövetségi kapitány.
A Super Bowl hétvégéjére időzített akció mellett több fontos bejelentést is tett a csatornahálózat.
A City Group kötelékébe tartozó játékos továbbra is keresi a helyét.
Csendes volt januárban az Arsenal, a Barcelona, a Bayern, a Chelsea és a Liverpool is.
Örülne, ha a fia lehetne az első magyar bajnok a Premier League-ben.
Nem adta olcsón korábbi csapata.
Egy öngól döntötte el a találkozót.
Csoda, hogy nem tört el a magyar válogatott futballista lába, miután megtaposták.
Felhőfejeséről tanulmányokat írnak.
Egyre kellemetlenebb ellenfél lehet a San Antonio.
A 2011-ben érkező futballista minden létező trófeát begyűjtött már a klubbal – többször is.