Francesco Totti és felesége is elkapta a koronavírust
Néhány héttel azután, hogy édesapja a Covid szövődményeinek következtében elhunyt.
Néhány héttel azután, hogy édesapja a Covid szövődményeinek következtében elhunyt.
Még egy játékosnak és három stábtagnak lett pozitív a tesztje.
A Leverkusen kiütéses győzelemmel rajtolt, a Napoli óriási meglepetésre hazai pályán szenvedett vereséget.
Az Udinese megszerezte idei első győzelmét.
A Budapest Honvéd játékosát kölcsönszerződéssel igazolta le az olasz klub.
Sőt, a torinóiak kétszer is hátrányba kerültek, ám Cristiano Ronaldo mindkétszer egyenlíteni tudott.
Dan Friedkin 591 millió eurót fizetett az olasz klubért.
Junior Tallo háromszor játszott az olasz csapatban, legutóbb a francia második ligában focizott.
A klubvezetést Edin Dzeko csapatkapitány és az edző, Paulo Fonseca kereste meg a felajánlással.
Évente 3 millió euró lenne a maximális fizetség, amit mindenféle célprémiumok teljesítésével lehetne növelni.
Főleg a Sassuolo csatára volt elemében, 16 perc alatt két gólt lőtt a Romának.
A Napoli az első bajnokiját nyerte az évben. A római derbin is potyogtak a potyagólok.
A 19 éves Nicolo Zaniolo a Juventus elleni hétvégi bajnokin szenvedett térdszalagszakadást.
A Roma büntetőből szépített.
A Roma nem volt hozzá túl kegyes, de az olasz futballválogatottban kilépett Totti árnyékából Daniele De Rossi. A pályán is, azon kívül még kiválóbb húzásai voltak minden idők egyik legjobb olasz középpályásának.
Végig a fővárosiak domináltak, csak egy szépítő lövést tudott behúzni a Fiorentina.
Az Inter-Roma 0-0 lett, a hazaiak minden helyzetet kihagytak, a rómaiak csak azt az egyet, amit sikerült összehozni.
Az AS Roma megmutatja, hogy a közösségi média nem csak fertőző lehet: már öt eltűnt gyereket találtak meg, amióta az olasz klub kampányt indított a megtalálásukra.
Az AS Roma az új igazolásoknál eltűnt gyerekek fotóját is közzéteszi. Működik a kampány.
A környezettudatos felkészülési meccsen Bale is játszott, büntetőkkel lett a Romáé a furcsa kupa.
Pedig két hete még azt nyilatkozta, hogy 26 évesen nem akar ilyen drasztikus döntést hozni.
A világbajnok csatár más klubban nem focizott. Miután sportigazgató lett, mindenből kihagyták.
Paulo Fonseca az elmúlt években mindent megnyert Ukrajnában a Sahtar Donyeckkel.
El Shaarawy remek csel után vágta be 22 méterről.
A 67 éves tréner Eusebio Di Francescót váltja.
Eusebio Di Francesco állásába került, hogy a Roma 2-1-es előnyből nem tudott továbbjutni.
Hihetetlen dráma Párizsban: a PSG végig továbbjutásra állt, de egy nagyon véleményes 11-es miatt bukott. Skomina bíró videóról fújta be, Rashford beverte Buffonnak. A VAR döntött a Porto-Román is.
A 150. római futballrangadón a Lazio lenullázta az AS Romat.
A Frosinone közel volt a pontszerzéshez, de Dzeko a 95. percben nem kegyelmezett.
Duplales-gyanús ítélet hozta pole pozícióba a Portót.
Manchester United–PSG rangadóval kezdődött az egyenes kieséses szakasz a Bajnokok Ligájában. A PSG-ből Neymar és Cavani is hiányozott, de így is győzni tudott a francia csapat. A Roma legyőzte a Portót.
Könnyedén győzött a fővárosi csapat a ligautolsó Chievo ellen az olasz bajnokságban.
Olcsón megúszta, hogy mellkason köpte a bírót.
Hosszú eltiltást kaphat a Roma-csatár.
Chiesa triplázott, Simeone a cserepadról duplázott, 7-1-es kiütés lett a vége.
A csehek Zlatanjára a Pooltól kapott teljes 42 millió eurót elköltötte a Roma.
Elég emlékezetesre sikerült Nicoló Zaniolo első Serie A-s gólja.
Korábban is tettek már gesztusokat Sean Cox felé, aki agykárosodást szenvedett a támadás miatt.
CSZKA Moszkva–AS Roma és Valencia–Young Boys meccsekkel kezdődött a Bajnokok Ligája szerdai játéknapja.
A Liverpool és az AS Roma is komoly összeggel gazdagodott.
A mozgólépcsőn ugráló orosz szurkolók alatt szakadt be a szerkezet, az emberek egymásra zuhantak.
A SPAL kapusa előbb azért kapott sárgát, mert bevitt egy labdát a pályára, aztán azért, mert kidobta.
A Bayern München és a Real Madrid is csúnyán leszerepelt, gálázott a Roma, drámai meccset játszott a Benfica a Bajnokok Ligájában.
Három nap alatt már a második ilyen találatát szerezte a fővárosi csapat.
James Pallotta a Liverpool elleni BL-elődöntő után akadt ki a játékvezetőkre.
Két szabálytalan gólt is érvénytelenített a VAR, a 94. percben szerezte meg a győztes gólt a Milan.
Kapásból rakta be a 2. percben. A vége 3-3.
Sevillából érkezik a középpályásként és védőként is bevethető játékos az olaszokhoz.
Az AS Roma elnöke elbeszélgetett a 19 éves Justin Kluiverttel.
A brazil Alisson költözik Rómából Liverpoolba.
Az angolok 7-6-os összesített eredménnyel jutottak a kijevi döntőbe, minden idők legtöbb gólt hozó elődöntős párharca után. A Roma későn ébredt, egy gólra maradt el a hosszabbítástól, de két vitatott helyzet is volt, amikor tizenegyest kaphattak volna.
Rómában alkoholtilalmat rendeltek el a BL-visszavágóra, hogy megfékezzék a szurkolókat.
5-0-ra is vezettek a Roma ellen, az olaszok viszont az utolsó tíz percben két gólt is ledolgoztak, egyet tizenegyesből. A Liverpoolnál Szalah és Firmino is hatalmasat játszott, de izgalmas visszavágó vár rájuk Rómában.
Az AS Roma akart a második csapat lenni a Puskás-féle Real Madrid után, ami hazai pályán BEK-et nyer. De jött a korszakos Liverpool. Este újra összecsapnak a BL-ben.
Nyolcadszor találkoznak a négy között, tavaly a Real lépett tovább. A Liverpool és a Rómának is van egy klasszikus párharca, az 1984-es döntő. Akkor a Róma hazai pályán elbukott.
Nagyot ünnepelt a Roma, miután kiverte a Barcát.
Az angolok legutóbbi meccsükön gólfesztivált tartottak, Messiéknek otthon kell előnyt szerezniük. A Bajnokok Ligája negyeddöntőinek második napja, odavágók. Kövesse!
A Sevilla szupercseréje két villanással elintézte a Manchester Unitedet, a Roma kiverte a meccs végére teljesen begőzölő ukránokat.
Másodpercek alatt kettőt fogott a Roma-kapus, harmadik bravúr viszont már nem jött a Juve ellen.
Perotti nekisétált, de most inkább flegma volt, mint ravasz.
Rovataink a Facebookon