Prőhle Gergely: Veszélyes, ha bizalmatlanságot szítanak az Unió iránt
Prőhle Gergely diplomata szerint a Fidesznek nem lenne jó, ha az EPP-n kívül kellene szövetségeseket keresni.
Prőhle Gergely diplomata szerint a Fidesznek nem lenne jó, ha az EPP-n kívül kellene szövetségeseket keresni.
Részt vett a bécsi ötök külügyminisztereinek tanácskozásán.
Joe Biden felelőssé tette Hasogdzsi megölése miatt a szaúdi trónörököst, de szankciót nem tervez ellene.
A koronavírus volt a nagyköveti értekezlet középpontjában.
Válaszként a szankciókra.
A miniszter szerint az Emberi Jogi Tanács nem lehet olyan fórum, amely megbélyegzi az országokat.
Egymilliárd eurós megrendelést nyert a magyar–orosz konzorcium Egyiptomban.
A Kreml jogszerűtlennek nevezte az Emberi Jogok Európai Bíróságának felszólítását.
T. J. Ducklo egyheti fizetésének mondhat búcsút.
Válaszul a hasonló orosz döntésre.
Válaszul arra, hogy januárban Albánia utasította ki az orosz nagykövetség első titkárát.
Svédország, Németország és Lengyelország külképviseleti alkalmazottait érinti a döntés.
Az amerikai egyetemi hallgatók hadilábon állnak saját országuk és a világ történelmével egyaránt.
A leveleket Szijjártó Péter látogatásához időzítették.
A szóvivő párhuzamot vont a Hongkongban 2019-ben zajló, kormányellenes tüntetések és a washingtoni zavargások között.
A megállapodás néhány órával azelőtt jött létre, hogy csütörtök éjfélkor életbe lép a brexit, vagyis megszűnik a brit EU-tagság.
Nehezményezi Moszkva az Európai Unió korlátozó intézkedéseit.
A külügyminiszter a kárpátaljai helyzetről is nyilatkozott, amikor fogadta észak-macedón kollégáját, Bujar Osmanit.
Szijjártó Péter külgazdasági miniszter kapta a feladatot, hogy készítse elő a Közép-európai Oktatási Alapítvány létrehozását és működését.
Kuleba szerint azért sem keresik a csatározást, mert Magyarország szomszéd állam, az EU és a NATo tagja is.
A Készségesek koalíciója zenekarban játszott együtt a leendő külügyminiszter és Simonyi András. De a diplomáciában is készséges lesz-e Tony Blinken?
A budapesti amerikai nagykövetség is elítélte Demeter Szilárd szavait.
Ha Trump Jeruzsálemet a zsidó állam fővárosaként emlegeti, akkor az a köztudatba is átmegy.
Nem a demokratikus berendezkedést, hanem a katonai erő tetszik Abu-Dzabinak.
Az ukrán külügyminiszter szerint azok, akik a viták fennmaradását akarják, a barikád túloldalán vannak.
A külügyminiszter továbbra sem érti a magyar politikusok Ukrajnából való kitiltását, de megvan a véleménye róla.
„Ha megütnek, akkor vissza kell ütni válaszul” – így indokolta az ukrán külügyminiszter a magas rangú magyar politikusok kitiltását.
A KMKSZ szerint alaptalan, az UMDSZ szerint érthető az ukrán külügy felháborodása. Ebben, és az együttműködésben sem volt egyetértés.
A külgazdasági és külügyminiszter Ázsiában tárgyal.
A kazah külügyminiszter Magyarországot tekinti legközelebbi szövetségesének a térségünkben.
Szolidárisak a belarusz ellenzék mellett azokkal a balti tagállamokkal is, amelyek már erős diplomáciai jelzést küldtek Fehéroroszországnak.
Koltay András, az NKE rektora elmondta azt is, hogy a koronavírus részben átírta az eredeti terveket.
Értesüléseink szerint már korábban beszélt arról, hogy ha kiteljesedik a koronavírus-járvány, szeretne inkább hazatérni, mert ott vannak az orvosai.
Az NKE kurzusai a Külgazdasági és Külügyminisztérium irányítása alatt indulnak.
Az orosz ellenzéki politikus élete a repülőgépe pilótáján múlt.
Most éppen Kína fogja rövidebb pórázra az amerikai követségi dolgozókat.
Ez kezd elfajulni.
Potápi Árpád János a járványügyi helyzet miatt nem mehetett Ungvárra.
Több Szlovénia, kevesebb Balaton. Fontos diplomáciai megbeszélések előtt áll a kormányfő.
A két ország a héten egyezett meg a kapcsolatok helyreállításáról. Most az első gyakorlati lépések is megtörténtek.
Az Ábrahám Egyezménynek nevezett megállapodás hírét Donald Trump jelentette be.
Négy magyar vállalkozó sokáig azt hihette magáról, hogy afrikai diplomaták. Sokat fizettek ezért. De jött a feketeleves. A diplomáciai alvilág nyomában.
Borrell szerint se stratégiai együttműködés nincs az uniós államok között, se bizalom és átláthatóság az EU és Kína viszonyában.
Az izraeli külügyminisztérium cáfolta a magyart, amely szerint a két miniszter nemzeti szuverenitásról, identitásról, illetve bevándorlásról egyeztetett. Szijjártóék fordítási hibára hivatkoztak, majd javítottak.
Szerintük Románia eleget tesz alkotmányos kötelezettségeinek valamennyi polgárával szemben, nemzetiségi hovatartozástól függetlenül.
Egy magyar botanikus hazajutásának kalandos története a járvány miatt lezárt határokon át a Tanganyika-tó partjáról.
A diplomácia vezetője a Népszava szerint félelemben tartja a külügyminisztérium állományát.
A magyar, osztrák és olasz külügyminiszterrek majdnem megvétózták az uniós hadműveletet.
Még a külügyi bizottság fideszes elnöke is csak az Indexből értesült arról, hogy van egy ilyen ügy.
Szerintük az USA képtelen elfogadni, hogy sikeres lehet egy szocialista ország, ezért lejáratókampányt folytat ellenük.
Ahogy Kaleta Gábor hazahozataláról, úgy a vádemelésről is hallgattak eddig a hatóságok.
Az egyik legsikeresebb magyar sportdiplomata 94 éves volt.
A tervek szerint uniós tengeri misszió ellenőrizné a fegyverembargót Líbiában, ám azzal kiéleződne a vita a kimentett menedékkérők elosztásáról is.
Azt mondták, azért hajtottak be a Norfolk melletti katonai bázisra mert eltévedtek.
Arra hivatkoztak, hogy nem működtek együtt egy berlini csecsen emigráns megölése ügyében.
A magyar kormányfő várhatóan májusban, a győzelem napi megemlékezésre megy Moszkvába.
Történészeket, elemzőket, művészeket ajánlottak egy listán a nagykövetségek figyelmébe.
Rovataink a Facebookon