
Meghalt Horváth László magyar olimpiai ezüstérmes öttusázó
Legnagyobb sikerét a moszkvai olimpián érte el.
Legnagyobb sikerét a moszkvai olimpián érte el.
Nem pusztán minden idők legjobbja lett, porrá zúzta még a legkiválóbbakat is.
A birkózószőnyeget egy edzés után „dobta”, és kajaklapátot ragadva lépett új útra.
Kovács Kokó István és Baji Balázs 10-12 éves gyermekekkel kosárlabdázott.
Ehhez viszont 41 éves koráig a csúcson kellene lennie.
Hosszan tartó súlyos betegség után.
Életének 66. évében.
Nyilvánosságra kell hozni a párizsi luxusszálloda vendéglistáját.
Több per is indult a szakszövetségen belül kirobbant heves viták nyomán.
Hatvanezer férőhelyes uszodában védheti meg a címét Kós Hubert és Milák Kristóf.
Eddig a tartalékok tartalékaival is uralták a világot.
Schmidt Ádám javaslatára a sportirányítás kezdeményezte a sporttörvény módosítását.
Az elmúlt két versenyén értékes tapasztalatokat gyűjtött.
A pénzintézet évek óta a MOB hivatalos partnere.
„Úgy érzem, hogy olimpiai bajnokként több felelősséget kell vállalnom…”
A visszavonulása óta „nyugdíjasként” élő Cseh László sógorával indítana vállalkozást.
A három olimpiát megjárt Engi Klárát a magyar műkorcsolyáról, honosításról, sportnacionalizmusról kérdeztük.
A világ legnagyobb sporteseményeire is hatással lehet Washington külpolitikája.
Vízválasztó év lehet a 2025-ös, miközben a sportági nagyhatalmak egytől egyig megszenvedhetik a készülő lépést.
Erre az alkalomra szerveződik meg a csapat.
Most először minden csapatsportágban legalább ugyanannyi női együttes lesz, mint férfi.
Kopasz Bálint már nem kacérkodik a maratoni távval, és egyelőre csapathajóban sem gondolkodik.
A Katar vagy Kína kérdésre a Magyarország választ húzta elő a világbajnok és Európa-bajnok, kétszeres olimpikon Simon Béla.
Az új NOB-elnök ellenzi a háborúban álló országok eltiltását az olimpiától. Egységes olimpia újra?
A versenynek helyet adó folyónál technikai problémák merültek fel.
Tíz világbajnokságon és egy olimpián is szerepelt játékosként.
Négy olimpiai bajnok sportága kormányzója, a „kápakirály” a rangidős.
Meg sem fordult a fejében a visszavonulás.
Thomas Bach, a leköszönő elnök addig keverte a kártyákat, amíg védence célba ért.
Jackl Vivient „nyers, csiszolatlan” tehetségnek tartja, a szakmát együttműködésre biztatja.
Vannak sötét foltok az új NOB-elnök életrajzában.
Megnyugodhatnak a boksz szerelmesei.
Ha Ruandában mégsem lehetne idén világbajnokságot rendezni, készek lennénk beugrani.
Az olasz szakember irányításával a párizsi olimpiáról öt éremmel tértek haza a román evezősök.
A leköszönő elnök védelmébe vette a vitatott nemű algériai ökölvívót.
Tizenegy év volt kettejük között a korkülönbség.
Sukorói, dél-afrikai és török edzőtáborok, valamint Los Angeles-i terepszemle után bemutatkozott a válogatott új szakmai stábja.
Dollármilliárdos nagyágyúk a befektetők között.
Szerinte az új vezető feladata, hogy az olimpiai mozgalom egységes és jelentős legyen.
Hazánk a hetvenötödik tagország.
A Momentum Mozgalom szerint ezzel az emberek nem dönthetnek az „orbáni rémálomról”.
Olimpiai bajnokunk a média frontvonalában állók és az influenszerek szerepéről is beszélt.
Kora miatt nem volt magától értetődő döntése.
Visszatámad a Nemzetközi Ökölvívó-szövetség.
Mindenképp szeretett volna fiatalon anyuka lenni a kiváló sportoló.
Honfitársa érdekében, hogy ő vehessen részt a párizsi olimpián.
Az amerikai elnök legújabb rendeletével kategorikusan elutasítja a „transzgenderőrületet”.
Dénes Ferenc: Siker vagy veszélytelen Szuperliga?
A visszavonulását január elején bejelentő sportolónő a döntés óta először adott hosszabb televíziós interjút.
Sárkány Zalántól közös fotót kért az amerikai séf.
Hosszú és Varga már elköszönt, Kozákon a sor, Csipes és Szilágyi pedig a „billegő” kategóriában.
Elképesztő nyomással kellett megküzdenie a párizsi olimpia egyik legnagyobb felfedezettjének.
A cél: Los Angeles.
Olasz versenyző fért be az olimpiai érmeseink közé.
A közlemény szerint a 444 hamis színben tüntette fel a köztársasági elnököt.
Többen egyenesen komoly frusztrációról beszélnek.
A Ferencvárossal a Juventust legyőzve nemzetközi kupasorozatot is nyert.
Ezek a dolgok rohasztották egész évben az agyunkat.
Felnőtt fejjel olimpiai bajnoktól tanulta a szakmát.
A magyar sportsiker narkotikum, az olimpia istentelen túladagolás egy első bálozónak.