A walesi bárdok most a magyaroknak dalolnak
Kisfilmmel üzent az ezerkétszáz lélekszámú Montgomery városa Magyarországnak.
Kisfilmmel üzent az ezerkétszáz lélekszámú Montgomery városa Magyarországnak.
Családon belüli erőszak? A jelentések szerint egy nő kisebb sérüléseket szenvedett.
November 9-ig szinte minden zárva lesz.
A walesi fővárost nem hagyhatják el az ott élők, számos brit egyetemen diákok ezrei kerültek karanténba. Belgiumban is erősödik a járvány.
Nagyon meglepődtek, amikor egy egzotikus béka nézett vissza egyikükre.
Walesben több helyen is tucatnyian, helyenként több százan verekedtek.
Fontos ókori régészeti leletekre bukkantak Walesben.
A walesi adatokkal együtt közel tízezer elhunytról számolt be a brit Nemzeti Statisztikai Hivatal december 28. és május 8. között.
A statisztikai hivatal a dolgozó korú lakosság csoportjaiban vizsgálta az elhunytak számát.
A britek napi 100 000 teszt elvégzését tűzték ki célul. Idén elmarad II. Erzsébet születésnapjának ünneplése.
Az elmúlt 24 órában 847-en vesztették életüket a koronavírus miatt.
Csak a húsvéti hétvége alatt 20 újabb toronyban tettek kárt Angliában, Walesben és Skóciában.
A járvány kitörése óta, egy nap alatt ilyen sokan még nem vesztették életüket az országban.
Sőt, a statisztikai modellek szerint gyarapodhat is a beszélők száma.
Nálunk ez a modell. Két sokkal kisebb ország előzött meg az Eb-selejtezőn, mindkettő olyan, ahol még a körülmények sem jobbak. Saját célkitűzésétől is elmaradt a csapat, amely 3 év alatt 33 helyet esett a világranglistán.
Miután Wales legyőzte Magyarországot, a Real-szélső pár mondattal üzent spanyol klubjának.
Ne fárasszon már, Tóni bátyám!
A szövetségi kapitány szerint képességbeli problémák vannak Magyarországon, de szeretné megoldani a problémát.
Nekünk az NL marad márciusban, idegenbeli bravúr kellene majd, pénteken az is kiderül, hol. A Juventus középpályása, Ramsey döntött Cardiffban.
Wales két helyzetből eldöntötte az Eb-selejtezőt, és kijutott az Eb-re, magyar oldalon kimaradt a legnagyobb ziccer, ami 1-1-re mentette volna az állást. Rossi csapata a korai hátrány után nem sok erőt mutatott, de a Nemzetek Ligájából még meglehet az Eb-indulás.
Zengett az utcán Az éjjel soha nem érhet véget, a walesiek is videózták a magyarokat.
Gulácsi visszatért a kapuba, elöl Szalaiban bízhatunk Cardiffban.
Kedd este Cardiffban kiderül, egyenesen ágon kijut-e az Európa-bajnokságra Magyarország. A győztes ott lesz, a döntetlen Szlovákiát repítheti tovább. Walesnek jobb játékosai vannak, de a futball kiszámíthatatlan.
Gesztus a magyar futballszövetségtől a walesi futball-Eb-selejtezőre. 13 buszt szerveznek.
Nagy Ádám szerint itt van a meccs, amit meg kell nyerni Walesben az Eb-hez, és nem kell tovább számolgatni.
A férfi curlingcsapat szenvedett vereséget az Eb-n.
Nem veszik félvállról a keddi sorsdöntő selejtezőt a walesiek.
Nem gyakran szoktunk hat pontot elvenni jobban rangsorolt riválistól. Egyáltalán, külföldre sem nyerni járunk. Hatalmas siker lenne a magyar labdarúgó-válogatottól a Wales elleni győzelem, és nemcsak az Eb-re való kijutás miatt.
A szövetségi kapitány szerint az akarat és a hozzáállás dönt majd a sorsdöntő meccsen.
A bokája rendbe jött, de még meccshiánnyal küzd a Bristol City középpályása.
A győztes kijut, a döntetlen Szlovákiának jó.
A 39 éves Hategannal eddig nem találkoztunk.
Ez a vigaszág, a Nemzetek Ligája jelenlegi állása. Dzsudzsák szerint a jövőjükért játszanak kedden.
Az RB Leipzig játékosa nem épült fel sérüléséből.
A 78 éves szakember nyert 34 éve Walesben, most megosztotta a gondolatait. Mire képtelen Bale?
Walesnek hat pont kell az Eb-selejtezőn, nekünk egy cardiffi győzelem.
Megvan Rossi Uruguay és Wales elleni kerete.
A kapitány szerint a Wales elleni futball-Eb-selejtező megváltoztathatja az életüket.
Elkapkodták a vendégtiketteket a sorsdöntő Eb-selejtezőre a magyar futballdrukkerek.
Ebben bízhatunk a mostani Eb-selejtezőben is. Két éve győzelem helyett vesztett, egy éve az NL-ben döntetlen helyett kapott ki Wales. Egy cardiffi magyar döntetlen Szlovákiát repíti az Eb-re. Matek múlttal és megnyitó.
Korai horvát gól után Gareth Bale mentette meg Walest, de a magyar Eb-esélyeknek is jót tett.
Wales vezetett, de Kucka tökéletes kapáslövése képbe hozta Szlovákiát.
Elfogadták a szlovák futballszövetség fellebbezését. A magyar-azeri zárt kapus marad.
A szlovák szurkolók is túllőttek a célon az UEFA szerint, 20 ezer eurós bírságot is kaptak.
Lettországot ütötték ki. Walest az osztrák gólhoz mérhető nevetséges öngól segítette.
A motivált és agresszív horvátok négyet vágtak. Wales hazai pályán kínlódva verte Azerbajdzsánt Eb-selejtezőn.
A helyére behívott ifista még életében nem játszott felnőttek közt tétmeccsen.
Még nehezebb helyzetbe került az eleve kisebbségben kormányzó, nemrég megválasztott brit miniszterelnök.
Szerintük Wales lenne a megállapodás nélküli kilépés első áldozata.
Gulácsit a jó kapus szerencséje óvta meg egy fájdalmas potyától, a magyar győzelmet pedig a mindkét kapu előtt hős Szalai.
Jó rápillantani az elsőkre: Anglia, Olaszország, Spanyolország mellett ott van Magyarország is. Dzsudzsák arról beszélt, nem szállhatunk el, csúszni-mászni kell. Szalaiból nem lesz Messi, de ha brusztolni kell, számíthatunk rá. Mi változott egy év alatt? Elemzés.
Marco Rossit örömünnep fogadta, győzelmi fotó is készült.
Tökéletes helyzetből büntethette volna a kihagyott magyar lehetőségeket a legnagyobb walesi sztár.
Ha ezen múlt volna a győzelem, most Jug lenne a közellenség.
A gólszerző Pátkai, a félig gólpasszos Szalai, a kiváló Korhut, Szoboszlai és a győztes másodedző, Cosimo Inguscio értékelte a Wales elleni futballsikert.
Szalai előkészítette, Pátkai bevágta a győztes gólt, vezeti csoportját Magyarország. Szeptemberben Szlovákia jön.
A magyar futballválogatott egy győzelemmel életben tarthatja az Eb-kijutás reményét. Dzsudzsákék most elsők a csoportban, de még nehéz meccsek várnak rájuk. Rossi kapitány büntetése miatt nem ülhet a kispadon.
A csoport első helye egy döntetlennel is őrizhető, de Wales még úgyis verhető, hogy világsztárja van: Gareth Bale. A magyar csapat gerince kialakult, kiderül, mire elég jegyzett rivális ellen.
A magyar futballkapitány Bale mellett talált még veszélyes embert a keddi ellenfélnél, Walesnél.
Kovács István szerint megjött a magyar válogatott önbizalma, pedig a padlón voltak.
Rovataink a Facebookon