Babát vár a Házasság első látásra sztárja, így tudatta az örömhírt

A főpolgármester és Vitézy Dávid közösen adnak tájékoztatást a hányatott sorsú terület jövőjéről.
Könnyen félrecsúszhat a kormány terve, ha nem figyel.
Ez nem jelenti annak a kimondását, hogy a médiavállalat jogsértést követett el.
Újabb rejtélyes haláleset történt Oroszországban.
Több vásárló, nagyobb fogyasztás? Megnéztük, mi ebből az igazság a januári forgalom alapján.
A miniszterelnök a Patrióta-csúcson vesz részt.
Tíz utas volt a fedélzeten.
Hivatalosan is ő kapta a Meccs embere trófeát.
Hamarosan tüntetni is fognak.
Oknyomozó újságírók összefogása A dinasztia című film.
A megosztó politikus életútjáról sokat tudunk, de kevesebbet emlegetjük feleségét, pedig Tamáska Mária életútja is érdekes.
Ismét a közrádióban adott interjút a miniszterelnök.
A BOTANIQ Budai Klubba bárki jelentkezhet.
A legendás énekest a Parkinson-kór sem tartja vissza a búcsúkoncerttől.
Már Orbán Viktor is megszólalt a témában.
Rumer Willis szerint édesapja remekül van, és jelenleg a kaliforniai tüzekkel van elfoglalva.
A politika úgy vigyáz e korhadt rendszernek az érinthetetlenségére, mintha valamiféle kincs lenne. Kóka János vitairata.
Négy parkoló autót vittek el, ebből kettő később teljesen kiégett.
A főpolgármester elárulta, honnan szerzett tudomást a döntésről.
Nagyon kockázatos a mutatvány.
Lesz minden, mi szem-szájnak ingere.
Vidnyánszky Attila és Eperjes Károly neve is felkerült a listára.
Napok óta nincs jól.
Míg a gyám az autójában várakozik, újra elszöknek a gyerekek.
A USAID-ügy komoly kérdéseket vet fel az amerikai elnök jogkörével kapcsolatban.
Már többször megjárta a börtönt, most azonban úgy döntött, nem tér vissza a rácsok mögé.
A volt nagykövet ügyvédként fog dolgozni.
A Los Angeles Lakers nyerte a liga nosztalgikus rangadóját.
Edzésen történt a baj.
Az amerikai elnök legújabb rendeletével kategorikusan elutasítja a „transzgenderőrületet”.
Két hét, két meccs, tizenkét gól a Valenciának.
Dénes Ferenc: Siker vagy veszélytelen Szuperliga?
Meglepő, de nem ritka, hogy egy helyen gyűlik össze ennyi kígyó.
A Demokratikus Koalíció február 23-ára tette át rendezvényét.
A technológiai forradalom vesztesei között van Magyarország.
Óriási őslénytani felfedezés lehet.
Vitézy Dávid szerint bohóckodás helyett felkészülnie kellene a közművezérnek.
Vallomást tett a törvényszéken, de nem ismerte be a tettét.
Egy csillagász szerint el lehetne téríteni a futballpálya méretű űrsziklát.
Csaknem félmillió fizetési meghagyást kezdeményeztek lejárt tartozások miatt tavaly.
Innentől Budapestet terheli minden kötelezettség.
Engedd el a dolgokat, mielőtt elveszik őket tőled!
A határozat a Magyar Közlönyben jelent meg.
Megvalósulni látszik Lázár János korábbi víziója.
Válogatásunkban azt mutatjuk be, hogy milyen színes, változatos környék a Margit-negyed, ahol színháznak, divatnak, bulinak és brunchnak is jut hely.
Megnéztük az elkészült Pénzügyminisztériumot, a Szent György tér új környezetét, és felfedeztük, hogy a Lovarda ingyenesen látogatható.
Még nincs fél évszázados, és már van egy védett füzese.
A golden retriever kölyökkoruk óta neveli a kicsiket, akik mára akkorára nőttek, hogy a kutya szülei lehetnének.
Mutatjuk, hogyan ismerheted fel őket.
A lista összeállításakor figyelembe vettük az állatok maximális és minimális becsült testsúlyát, azonban így sem volt könnyű dolgunk.
Mitől toxikus egy kapcsolat, és mikor érdemes megszakítani?
Receptre felírnám az önismeretet mindenkinek.
Édesanyjától azt hallotta, hogy ha tud, akkor kötelessége másoknak segíteni.
A cég milyensége a vezetők iránymutatásától függ.
Rendkívül jó a viszony Orbán Viktor és Donald Trump között.
Mi történt az évek alatt a Váci utcával?
Márkó és Barna a MomKultban telt ház előtt.
Többet tud az új BYD minőségben és komfortban, mint amiket mércének veszünk a piacon.
Több lezárásra is számítani kell.
Ez bizony nem jelent sok jót.
Ebből az egyik biztosan elektromos lesz.
Kevés ilyen egyértelműen azonosítható fordulópont van a történelemben.
De nem a hó miatt.
Az ekcéma a bőr krónikus gyulladásos megbetegedésével járó állapot, melynek legjellemzőbb tünete a száraz, hámló bőr és a kínzó viszketés.
A faszerkezetes házak előnye, hogy olcsóbb a javításuk, és alacsonyabb értékük miatt az utánuk fizetendő ingatlanadó is kedvezőbb.
Sebkezeléssel és éles szerszámokkal dolgozva a metszett seb hamarabb fog gyógyulni a gyümölcsfán.
A lítium óceánokból való kitermelésére még nincs megfelelő technológia, mivel vizükben a kémiai elem csak igen alacsony koncentrációban van jelen.
Az élelmiszertermelés kétségkívül hatalmas kibocsátással jár. Vannak azonban növények, amelyek épp az ellenkezőjében segíthetnek.
A pénz könnyen elszállhat felesleges dolgokra, pedig a munkáshitellel akár egy saját ingatlan önerejét is megalapozhatja gyermeked.
Felmerülhet a kérdés, hogy mibe fektesd ezután a felszabaduló pénzed. Néhány bank a befektetési jegyeket a lekötött betéttel kombinálja.
Jogi szakértő segítségével mutatjuk be, melyek azok a munkálatok, amelyek elvégezhetők a vidéki otthonfelújítás keretein belül, de engedélykötelesek lehetnek.
Összefoglaljuk, hogy az egyes támogatásokhoz mennyi az elvárt TB jogviszony, kiknek és hogyan állítható ki erről hivatalos igazolás.
A megújult MÁP Plusz állampapírt díjmentesen vissza lehet váltani, és a kamatokat könnyebb vele újra befektetni.
Ingatlanvásárlás során ezzel a szemlélettel elkerülheted a túlköltekezést és kihasználhatod az alkulehetőségeket.