Végre megérkeztek az első képek a Space Jam 2-ből
A legfrissebb skandalum: Abu-Dzabiban beoltatták magukat az infánsnők.
A szlovák állampolgársági törvény módosítása miatt tört ki a botrány.
A Microsoft szerint Kína a felelős a levelezőszerver-szoftver elleni támadásokért.
A nemi hormonok miatt. Vagy mégsem?
Ausztria és Szlovénia enyhítésekről döntött, Szlovákia és Románia szigorít.
Volt, aki az utolsó tartalékait fordította virágvásárlásra.
Milyen életre számíthatunk az elkövetkezendő hetekben?
Összesen 21 ezer halálos áldozata van a kórnak.
Bekeményítettek.
A három engedélyezett vakcina mellett további hármat vizsgálnak.
A futballstadionokból legyenek oltópontok.
Meg akarják fékezni a koronavírus-járvány továbbterjedését.
Új és még halálosabb mutációk terjedhetnek el világszerte.
De még van, ahol nyomon lehet követni
Csak azt sajnálja, ha fájdalmat okozott valakinek.
Mészáros József négy év után távozik.
Hamis számlákkal igényelt több millió forint támogatást.
Szerinte erősen kritizálják az Orbán-kormányt azok a lapok, amelyeket a legtöbben olvasnak.
A lányt kis híján elgázolták. Sokkos állapotban van.
A Baszkföld függetlenségéért harcoló terrorista csoport több mint 800 gyilkosságot követett el.
Nem könnyű a víziló-sterilizálás a gerillák által sújtott őserdőben.
Hogyan érhetem el, hogy egyetlen forintot se kelljen visszafizetnem a babaváró hitelből?
A gyermeksebész szakorvos nagyobb figyelemre inti a szülőket.
Ilyen világ volt húsz évvel ezelőtt.
Ha beválik az újítás, akkor országszerte használni fogják.
Az összes utasnak át kellett szállnia egy másik szerelvényre.
Gareth Bale feltámadt az elmúlt hetekben – négy meccsen hét találatban volt főszereplő.
A gazdasági kapcsolatok nem futhatnak zátonyra az ideológiai különbségek miatt.
Az év végéig elkészül Európa legnagyobb kézilabdacsarnoka.
A Telekom Veszprém játékosa az idény végéig kölcsönben szerepelhet a portugál csapatnál.
Egyelőre kétséges, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány számíthat-e rá a vb-selejtezőkön.
Erősebb Igen néven YouTube-csatornát indított Liebhaber Judit.
Az állampárt hallgatott az orvosokra.
Súlyos higiéniai hiányosságokat tárt fel a hatóság a fővárosi üzletben.
Átgondolt stratégia lehet abban, hogy egy zárkába kerültek.
Egy tizennégy és egy tizenöt éves gyermek borította lángokba a játszóteret.
Sehol sem várta meg az utolsó éjszakát.
A vadász szerint az emberek elől menekültek az erdőből a városba.
Egy elhagyatott tábor, ami visszarepít a múltba!
Egy elhagyatott tábor, ami visszarepít a múltba!
Az Aston Martinnal együtt a régóta várt klasszikus brit versenyzöld szín is visszatért az F1-be.
Van amikor nem oszt nem szoroz három hét töketlenkedés. De ez most túl sok életbe kerül.
Persze csak olyat, ami már rég nem érhető el az interneten.
Tudd meg, te melyik kasszavariánsba tartozol, és hol tart most a kapcsolatod.
Brutális, mit tud: pár húzás és borotvaéles lesz vele késed, bicskád, ollód.
Az egy olyan energiaforrás, mely képes a hét minden napján biztosítani a hőt.
Vajon sikerül-e Boris Johnsonnak egyben tartania az országot?
Mi az, ami a kormány népszerűségét leginkább veszélyezteti? Az Orbán-fóbia? A korrupciós ügyek? Vagy valami egészen más?
A kuruc háborúból számtalan példa van az egyéni bátorság, vitézség, önfeláldozás, kitartás és leleményesség megnyilvánulására.
Az összebútorozott ellenzék legalább a kétharmadot akadályozza meg.
Érdemes egy pillantást vetnünk a miniszterelnöki levélre. Olyan, mint a cseppben a tenger.
Autóhoz, motorhoz, kerékpárhoz, itt a gyorssegély, ha leeresztett a kereked.
A jó hír, hogy időben vagyunk, a rossz, hogy nincsenek csodaszerek!
Ruhát vásárolni nem nagy kihívás. A helyzet azonban kissé más, ha magyarok vagyunk és a helyszín a Fülöp-szigetek.
Talán nem is akkora falat megtanulni egy új nyelvet? Ha a megfelelő módszereket használod, nem!
Lehet ám sétálni, mászni, sőt még aludni is rajta ha igazán bátrak vagyunk!
Mit érdemes tudni a kialakulás folyamatáról és hogyan előzhető meg ez az állapot?
Az új mutációk veszélyeztetik a közegészségügyi intézkedéseket és a COVID-19 vakcinák hatékonyságát?
Mit rejtett Michiel Van Langren csillagász titkosított írása a kor tudósai számára?
Tuti siker ez a fél óra alatt elkészíthető, fantasztikusan finom, olaszos fogás.
Sokan próbálkoznak, de ez a négy dolog megnehezítik az on-line ismerkedést.
A teória szerint Erzsébet királyné sosem mosolygott, mert rosszak voltak a fogai. De vajon mi támasztja ezt alá?
Beidegződések, rossz szokások, amikről nem is sejted, hogy életveszélybe is sodorhatnak.
Illúziók, sallang nélkül: a nevelőszülőségről.
Miért nem kecske-, nyúlrészt vállalunk?
Olyan sütőt akarsz, amit nem kell sikálni? Tessék!
Mi van, ha egyszerre szalad be 5–10 mentő? Elképesztő küzdelmek a járvány alatt.
A vírus kitartóan jelen maradhat az emberek életében, újra és újra végigfertőzve kisebb-nagyobb közösségeket.
A vírus kitartóan jelen maradhat az emberek életében, újra és újra végigfertőzve kisebb-nagyobb közösségeket.
Van, aki már be van oltva, más több száz kilométerrel arrébbra kapott oltási behívót.
Tudósok és civilek is figyelmeztetnek.
Az új szabályok akadályozzák ezt.
A beszállítók és a kereskedők felkészültek.
Hasonló az ottani helyzet a magyarhoz.
Pont jön a home office-időszak.
Gulyás bejelentése után beszakadt az árfolyam.
Jelenleg nincs másik autó, ami olyat tudna, mint a GR Yaris, és tartok tőle, nem is lesz. Vegyék, amíg lehet.
A motor a lámpától indult, a gyalogos a zebráktól távol akart átszaladni előtt. Végül 90-nél ütköztek.
Egyelőre óvatosak, száz Legendbe kerül be a 3-as szintű önvezető csomag, amely lehetővé teszi – egyelőre autópályán – hogy a sofőr ne az utat figyelje.
A Mercedes és a Geely még az idén be szeretné mutatni az új Smart kínálat első darabját, amely minden lesz, csak apró nem.
Szabadalmi kérelmet nyújtott be a General Motors, kérdés, hogy tényleg hatásos lesz-e a pneumatikus szerkezet.
Saját becsléseik szerint is legalább évi százezer vásárlót veszítenek a hibák miatt.
Nem tudtunk alánézni, de a hirdetésben az volt, hogy szerkezetileg megbízható.
A gyáriak maguk tettek közzé néhány képet, amelyen a legerősebb négyajtós AMG GT látható.
Ha a kérdésre nem is kapsz választ, összeszedtük, hogy mire lehet számítani a teljesen új modelltől.
Öt honvédségi Currus Ariest alakítottak át mobil oltóállomássá.
Gyorsértékelés a mai bejelentésekről.
Nehéz elhinni, amit látunk.
Összeveszett Schoberttel az ország legsúlyosabb tinije, Nádai Anikó először posztolt közös képet Hajmásy Péterrel.
Meghökkentő fotókat mutatunk Linus Leonardsson kollekciójáról a londoni divathétről! Retrós, pszichedelikus, nem hétköznapi!
Hadd mutassunk egy elég vicces videót az Exatlon két versenyzőjéről! Női labdarúgó vs streetworkout-bajnok.
Hasonlítsa össze a Luca trélerjét Ligúria leghíresebb és legjellemzőbb tájairól és dolgairól készült fotókkal!
Iszak Eszter Viva TV-s korszakában jóval kevesebbet keresett, mint ahogy azt az átlag gondolta.
A síelőnő tavaly év végén szakított szintén sportoló párjával, akivel 3 évig volt együtt.
A kezét operálták meg a válogatott védőnek, ha minden jól alakul, akkor gyorsan visszatérhet.
Lássuk, mit hoz a streaming óriás az otthonunkba márciusban!
A kínai-magyar Kingsman-koppintásban Budapest végre saját magát alakítja.
Az angol színész is csatlakozik a készülő Dungeons & Dragons-film stábjához.
Ennyi pénzből, ennyi remek színésszel, ilyen díszletek között akár egy épkézláb ötletre épülő, jól működő sorozatot is lehetett volna készíteni.
A Trónok harca sztárjától Steven Soderbergh üdvöskéjén át az olasz csődörig széles a paletta.
Rovataink a Facebookon