90 kilós malacának gyárt ruhákat ez a floridai nő
A bankfiókok is nyitva tartanak.
A Pfizer-vakcinával. Ez volt a második adag.
A tisztifőorvos szerint csak akkor lehet lazítani, ha a reprodukciós ráta egy alá csökken.
A futballstadionokból legyenek oltópontok.
Az infektológus korábban óva intett az utazástól a koronavírus miatt.
Rendkívül időszerű megszólalás volt így a koronavírus-járvány harmadik hullámának az elején.
Új és még halálosabb mutációk terjedhetnek el világszerte.
Az OKSZ főtitkára szerint hiába fájdalmas, elengedhetetlen a zárás.
A három engedélyezett vakcina mellett további hármat vizsgálnak.
Az Identitás és Demokrácia frakció szívesen látja Orbán Viktor pártját.
Véleménye szerint Weber azon munkálkodott, hogy eltávolítsa a Fideszt a Néppártból.
„Nem fogok sírni utánatok” – írta közösségi oldalán egy lengyel néppárti képviselőnő.
De még van, ahol nyomon lehet követni
A török elnök az emberi jogok mellett kampányol.
Egy tizennégy és egy tizenöt éves gyermek borította lángokba a játszóteret.
Ha beválik az újítás, akkor országszerte használni fogják.
Súlyos higiéniai hiányosságokat tárt fel a hatóság a fővárosi üzletben.
Egy 17 éves kamasz életébe került a szerencsétlenség.
A művésznő ma ünnepli nyolcvanadik születésnapját.
A mai napig látszanak az egykori sérülés nyomai.
Még az idén megérkezhet.
A BKK-pénztárak munkatársait már többször érte inzultus.
A lány ügyvédje szerint le is csukhatják a fiút.
Hogyan érhetem el, hogy egyetlen forintot se kelljen visszafizetnem a babaváró hitelből?
Fontos régészeti megállapításokra vezettek a bükkábrányi lignitbányából előkerült leletek.
A ló beragadt az iszapba, tűzoltók szabadították ki.
Az összes utasnak át kellett szállnia egy másik szerelvényre.
A gyermeksebész szakorvos nagyobb figyelemre inti a szülőket.
Átgondolt stratégia lehet abban, hogy egy zárkába kerültek.
Sehol sem várta meg az utolsó éjszakát.
Az államtitkár szerint az embereket jogosan bosszantja a politikusok urizálása.
Az egyik játékvezető pozitív koronavírustesztje miatt nem játszották le a BL-találkozót.
A Sevilla meccslabdát hibázott a 73. percben.
Mérkőzéseket és edzéseket továbbra is lehet tartani, de csak zárt kapuk mögött.
A Telekom Veszprém játékosa az idény végéig kölcsönben szerepelhet a portugál csapatnál.
Egyelőre kétséges, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány számíthat-e rá a vb-selejtezőkön.
Az állampárt hallgatott az orvosokra.
Landolás után néhány perccel mindent felperzselt maga körül a robbanás.
Interjú a Dominikán forgató műsorvezetővel, akinek napjait teljesen kitölti a munka.
Mit érdemes tudni a kialakulás folyamatáról és hogyan előzhető meg ez az állapot?
Mit érdemes tudni a kialakulás folyamatáról és hogyan előzhető meg ez az állapot?
Aláírták a szerződést: 10 évre szól a megállapodás.
Van amikor nem oszt nem szoroz három hét töketlenkedés. De ez most túl sok életbe kerül.
Persze csak olyat, ami már rég nem érhető el az interneten.
Tudd meg, te melyik kasszavariánsba tartozol, és hol tart most a kapcsolatod.
Brutális, mit tud: pár húzás és borotvaéles lesz vele késed, bicskád, ollód.
Vajon sikerül-e Boris Johnsonnak egyben tartania az országot?
Mi az, ami a kormány népszerűségét leginkább veszélyezteti? Az Orbán-fóbia? A korrupciós ügyek? Vagy valami egészen más?
2003-ban Kína lett a harmadik ország, amely önerőből embert juttatott a világűrbe.
A kuruc háborúból számtalan példa van az egyéni bátorság, vitézség, önfeláldozás, kitartás és leleményesség megnyilvánulására.
Az összebútorozott ellenzék legalább a kétharmadot akadályozza meg.
Érdemes egy pillantást vetnünk a miniszterelnöki levélre. Olyan, mint a cseppben a tenger.
Ismerd meg a tőzsdét és a brókerek világát ezekből a filmekből!
Az új mutációk veszélyeztetik a közegészségügyi intézkedéseket és a COVID-19 vakcinák hatékonyságát?
Ruhát vásárolni nem nagy kihívás. A helyzet azonban kissé más, ha magyarok vagyunk és a helyszín a Fülöp-szigetek.
Talán nem is akkora falat megtanulni egy új nyelvet? Ha a megfelelő módszereket használod, nem!
A jó hír, hogy időben vagyunk, a rossz, hogy nincsenek csodaszerek!
Lady Gaga amellett, hogy a divatipar egyik legnagyobb ikonja, egy kaméleon is.
Mit rejtett Michiel Van Langren csillagász titkosított írása a kor tudósai számára?
„Látja valaki az arcokat a maszk mögött?“
Tuti siker ez a fél óra alatt elkészíthető, fantasztikusan finom, olaszos fogás.
Sokan próbálkoznak, de ez a négy dolog megnehezítik az on-line ismerkedést.
A teória szerint Erzsébet királyné sosem mosolygott, mert rosszak voltak a fogai. De vajon mi támasztja ezt alá?
Beidegződések, rossz szokások, amikről nem is sejted, hogy életveszélybe is sodorhatnak.
Nemzetközi politikában otthon vagy?
Az egylábas guggolással próbálkoztál már?
Még a katicabogár is.
Megérkezett a várt bejelentés.
Megérkezett a várt bejelentés.
A brit mutáció letarolhatja az ellátó rendszert.
A kormány szűken mér bármiféle támogatást.
A beszállítók, kereskedők felkészültek.
Megdöbbentő: grafikonon a német és magyar járványhelyzet összehasonlítása.
A túrázók számára is veszélyt jelenthetnek.
A motor a lámpától indult, a gyalogos a zebráktól távol akart átszaladni előtt. Végül 90-nél ütköztek.
A Mercedes és a Geely még az idén be szeretné mutatni az új Smart kínálat első darabját, amely minden lesz, csak apró nem.
A nyári gumik többsége jól használható, de kevés a kiemelkedő. Vannak viszont nagy bukták.
A Rolls-Royce után a Brough is felfedezte magának Arábiai Lawrence-t. És hasonlóan is árazták be.
Szabadalmi kérelmet nyújtott be a General Motors, kérdés, hogy tényleg hatásos lesz-e a pneumatikus szerkezet.
Saját becsléseik szerint is legalább évi százezer vásárlót veszítenek a hibák miatt.
Akik kisavazott aggyal hömpölyögek az árral, és közben észre sem veszik, hogy átgázolnak a másikon.
Nem tudtunk alánézni, de a hirdetésben az volt, hogy szerkezetileg megbízható.
A gyáriak maguk tettek közzé néhány képet, amelyen a legerősebb négyajtós AMG GT látható.
Ha a kérdésre nem is kapsz választ, összeszedtük, hogy mire lehet számítani a teljesen új modelltől.
A Toyota elismerte, hogy a Yarisnál kisebb autón dolgozik. Nem biztos, hogy a név megmarad.
Gyorsértékelés a mai bejelentésekről.
Nehéz elhinni, amit látunk.
Figyeljük a holnap reggeli rádióinterjút.
Az AstraZeneca vakcinát idősek is megkaphatják.
Összeveszett Schoberttel az ország legsúlyosabb tinije, Nádai Anikó először posztolt közös képet Hajmásy Péterrel.
Meghökkentő fotókat mutatunk Linus Leonardsson kollekciójáról a londoni divathétről! Retrós, pszichedelikus, nem hétköznapi!
Hadd mutassunk egy elég vicces videót az Exatlon két versenyzőjéről! Női labdarúgó vs streetworkout-bajnok.
Hasonlítsa össze a Luca trélerjét Ligúria leghíresebb és legjellemzőbb tájairól és dolgairól készült fotókkal!
Iszak Eszter Viva TV-s korszakában jóval kevesebbet keresett, mint ahogy azt az átlag gondolta.
A síelőnő tavaly év végén szakított szintén sportoló párjával, akivel 3 évig volt együtt.
A kezét operálták meg a válogatott védőnek, ha minden jól alakul, akkor gyorsan visszatérhet.
A kínai-magyar Kingsman-koppintásban Budapest végre saját magát alakítja.
A vadvilág március 3-i világnapja alkalmából összeszedtünk néhány izgalmas és látványos természetfilmet a streamingszolgáltatók kínálatából, köztük két ingyen megnézhető magyar alkotást.
Az angol színész is csatlakozik a készülő Dungeons & Dragons-film stábjához.
A márciusi saját gyártású Netflix-filmekről már írtunk, most mutatjuk, milyen újdonságok várhatók az HBO GO, az Amazon Prime Video és az Apple TV+ kínálatában az első tavaszi hónapban.
Rovataink a Facebookon