Válságba kerülhetett Cardi B és Offset házassága

Ukrajnában komoly belpolitikai válság van kialakulóban.
Veszélyben lehetnek a terrorszervezet túszai is.
Szijjártó Péter közölte, mikor van értelme egy ilyen tárgyalásnak.
Magyar részről is vannak még aggályok.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index szerdai hírösszefoglalója.
A magyar válogatott középpályás Darwin Núnez átadásából talált a kapuba.
Van, ahol már 30 centiméteres a hótakaró.
A Facebookon tette fel a nagy kérdést Karácsony Gergelynek.
„Minden ukrajnai árulóra, valamint a Putyin-rezsim csatlósaira is ez vár.”
Az étterem nem először ad lehetőséget arra, hogy ne csak a hófehér abroszuk mellett kóstoljuk meg a termékeit.
A HIDEG NEM LEHET AKADÁLY! ÉLVEZD A HELL ÚJ ICE COOL ÍZEIT!
Bár a pénzügyi tudatosságra való nevelést érdemes korán elkezdeni, elsőre nem tűnik könnyű feladatnak, pedig számos lehetőségünk van arra, hogy a legkisebbekkel is megismertessük a pénz világát. Cikkünkben elmondjuk, hogyan érdemes kinyitni a pénzkérdést a gyerekekkel!
Támogatott tartalomJimmy özvegye állítja: nem ezt a forgatókönyvet írta alá.
A külügyminiszter szerint volt egy vicces elem az amerikai nagykövet „kirohanásában”.
A nemzetközi sajtó is hangos a találkozó hírétől.
Erős képzelőerő kell hozzá.
Mongólia a világelső, mi az 50. helyen állunk.
Az eredményhez azért persze jár pár lábjegyzet.
Ezzel azonban még nem ért véget a történet.
Végre beállt a javulás.
A producer 101 éves volt.
Magyarország komoly problémákkal kénytelen szembesülni.
A statisztikai hivatal reagált az Index megkeresésére.
Ezeket az előadókat hallgatta idén a világ.
Kiváló évet zárhat a Nádudvari.
December 10–11-én várhatóan sok helyen megáll a volánbuszos forgalom Budapesten.
Decemberben lép életbe a változás.
Nincs minek örülni.
48 éve próbálják megfejteni a zene mibenlétének titkát.
A stratégiai alaplistás gyógyszerekről szóló jogszabály is folyamatban van.
Utánajártunk, hogy mi olvasható ki a friss PISA-felmérésből.
A simple.hu felületen átmenetileg szünetel a Simple-fiók-bejelentkezési lehetőség.
A svéd fegyveres erőkkel akarják erősíteni a NATO-t.
Képregényben elevenedik meg a fullasztó korszak.
Viszont keveset utazunk, nálunk csak a lengyelek állnak rosszabbul.
Kiderült, hogy már hónapok óta zajlik a per egy belga bíróságon.
A Best of Balaton kurátorai ismét a közönség ajánlásait várják.
A szerdai kormányülésről jelentkeztek be közösen.
Friss hótakarót kap az ország.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program.
A digitális adattolvajok nem tudtak fizetési tranzakciót indítani.
Bálint György a kis helyi ügyek felkarolásával építi magát.
A Ferencváros egy pontra megközelítette a listavezetőt.
A Barcelona egyese elhúzódó hátproblémái miatt az utóbbi hetekben már edzeni sem tudott.
„Madrid gyűlöli a Realt” – üzenték a játékos arcmására maszkírozott próbababával.
A német bajnokságot vezető Leverkusen azonban nem hibázott – ha kissé be is aludt.
Toto Wolff bizalmas információkat kaphatott.
Van, amelyik könnyen félreérthető.
Ezekből sosem kaphat!
Roppant egyszerű módszer.
Fehér Gyula világraszóló története.
Miért éri meg zero waste módon termelni?
A pincepörkölt otthona.
"Választáson nem lehet legyőzni az orosz elnököt."
A Szépírók Társaságáról nem politikai döntés született.
Egy 2022-es kutatás szerint a magyar szülők 71%-a nagyon fontosnak ítéli a pénzügyi tudatosság oktatását, és 91%-uk úgy látja, ez többek között otthon is biztosítani kellene a gyerek számára. A szándék megvan, mi gyakorlati tippeket adunk mellé.
Támogatott tartalomMa ünnepeljük Mikulás napját, ma várja minden gyermek és hozza zsákjában a minden jót.
Megnézzük, mi vele a baj, és azt is, hogy milyen alternatívák léteznek a helyettesítésére.
Ha eddig még nem használta rendszeresen, most elmondjuk, miért tartson otthon mindig csicseriborsót!
Érdemes figyelni, ha valakinek aftája van.
Kocsis Dóra szerint a csomagolásmentes és termelői termékek választása valójában nem drágább, ha tudatosan vásárolunk. Podcast!
Ezt a picike emlőst akár egérnek vagy pocoknak is nézhetnénk, ám hosszú orra elárulja, hogy nem egy "átlagos" rágcsálóval van dolgunk.
Jövőre várhatóan a bankok 10%-os önrésszel is adhatnak lakáshitelt a megfelelő jövedelmű, 41 évnél fiatalabb első lakásvásárlóknak.
Három magyar bank is ingyenes devizaváltást alkalmaz, a Revolut és a Wise árfolyamaival is felveszik a versenyt.
A Budapesti Francia Intézethez kapcsolódva egy igaz franciás hangulatú könyvesbolt várja az érdeklődőket, ami kulturális gazdagodásra és közösségépítésre szentelt tér is.
Az új rendszer szakít a napjainkban ismert “hagyományos” aláírásokkal, így megvalósul a teljesen elektronikus nyilvántartásra történő áttérés.
Új „millenniumi városközpont” jöhet létre a Rákosrendező pályaudvar területén, mintegy 130 hektáron.
2024. január elsejétől vehető igénybe a CSOK Plusz. Alaposan körbejárjuk, hogy miként használható fel a CSOK Plusz építkezésnél!
Micsoda gól! A 23 éves magyar támadó kipókhálózta a jobb felső sarkot!
Addig nem tárgyalnak a jövőjéről.