Százezren indultak el a Kéken, de még csak 5692-en mentek végig

2016.09.09. 15:46
2 hozzászólás

A Kék menet blogon végigkísérjük a Bakancslista Kéktúra sorozatát, és részenként próbálunk részletesebb adatokat nyújtani, kulisszák mögötti eseményeket mutatni a forgatásról. Az első bejegyzés az első, Hollóháza és Bányi-nyereg közötti szakasz bejárásáról szól.

A túra: Százezren belekezdtek eddig, de még csak 5 százalék teljesítette még az 1160 kilométeres, kultikus magyarországi útvonalat, az Országos Kéktúrát. A Bakancslista stábja most belevág, és a nagy elődök nyomán kamerával teszi meg a másfélmillió lépést.

Zemplén, a várak és álruhás kristályok hazája

A terv: 27, átlagosan 40 kilométer hosszú szakasz, két év alatt, hétvégenként forgatva, 30 epizódban.

Az útvonal: A hivatalos szakasz számozáshoz képest visszafelé megyünk, a 27. számú zempléni túraszakasztól az 1. számú, Kőszegi-hegység csúcsán végződő szakaszig. Kelet felől nyugatra haladva.

Az első, Hollóháza és a Bányi-nyereg (Sátoraljaújhely) közötti rész útszakaszának adatai:

  • Forgatás időpontja: 2015. október 30 - november 1. 
  • Hossz: 46 km, szint: 945 m felfelé, nehézség: 12 év alatti gyerekeknek már sok lenne

Megkellnézni TOP5:  

  1. Kéktúra emlékmű,
  2. Kis-Milic kilátó,
  3. az újjáépített Füzéri vár,
  4. a kishutai köves ember ásványgyűjteménye,
  5. a sátoraljaújhelyi zipline.

Szubjektív: A kis-milici kilátás egyértelműen az útvonal meglepetése volt, az ott sütögető, jószívű túrázókkal. A Bózsva előtti, dzsungelt idéző esti szakasz pedig garantálta azt, hogy ne legyen unalmas nekünk az első nap vége.

Csapat: Fiantok Dániel, Pap Évi, Szabó János, Tenczer Gábor, Tenczer Leó, Tenczer Olivér, Friesz Móni, Malárik Attila, Varga Zsolt, Székely Attila, Tombácz Ferenc

Vendégek: Thuróczy Lajos, a Magyar Természetjáró Szövetség tiszteletbeli elnöke, Rudolf Mihály, a Füzéri vár újjáépítésének építésze, Korim "Kövesember" László

Nehézségek: Az első pecsételés tényleg kimaradt a forgatás első perceinek nagy izgalmában, egyelőre nem is tudjuk, hogy fogjuk pótolni. Bózsva előtt a jelzéseken csak az ufók igazodtak volna el.

Szállások: 

0. nap: Hollóháza - Hollórét Turistaszállás (ágynemű van, törölköző nincs)

1. nap: Kőbérc Panzió, Kemping (sátrazni akartunk a Etelka tónál, de szakadt az eső)

Extrák: Sátoraljaújhely – Zemplén Kalandpark, Zipline

Fontos tudni: Változott a Kéktúra útvonala, például a Nagy-nyugodó-nyereg nem volt még a pecsétfüzetünkben, ezért a Bányi-nyeregnél végeztünk. A leggyorsabb teljesítés is változott: Lőrincz Olivér, Medgyessy Gergely és Zenyik Róbert ultraterepfutó egymást váltva egy hét alatt futotta végig a Kéktúra teljes távját 2016-ban.

Kapcsolódó videók:

Elfoglalt brókerből lett mindennél boldogabb remete
Csak annyit kérdezek, hogy túlélem?