Varga Juditot ismét faggathatják Brüsszelben
Május végén kerülne rá sor.
Sokan hajlamosak legyinteni: ez a június harmadika is csak egy átlagos csütörtöki nap volt. Mi az Indexnél úgy gondoljuk, tévednek.
Varga Judit igazságügyi miniszter az Indexnek elmondta: a bírósági döntés ellenére az eljárás elhalóban van.
Az Európai Bíróság elutasította az Orbán-kormány érveit.
A kormány vitatja, hogy a Sargentini-jelentést valóban kétharmados többséggel szavazták-e meg.
A Sargentini-jelentés elfogadásának érvényességét vitatja a magyar kormány, az Európai Parlament szerint ez korai. Tárgyalást tartottak Luxemburgban.
Egy brit jogászprofesszor arról beszélt az EP-ben egy jogállamisági konferencián, hogy a szőnyeg színéről beszélünk, míg a padló szétesik alatta.
Ezen túl minden évben összeállítják, hogy az uniós államokban hogy áll a jogállamiság, a korrupció, a bíróságok és a sajtó helyzete.
Néppártiak támogatásával előrelépést sürgetnek a magyar és a lengyel jogállamiság védelmében egy új határozatban. Ez a Fidesz néppárti tagságára is hatással lehet.
Áprilisig EP-képviselők jöhetnek tanulmányútra Magyarországra, hogy felmérjék Sargentini-jelentés óta történt politikai fejleményeket.
Boszorkányüldözésről beszélt, így nem ment el az EP-s munkareggelire Varga Judit. Ismét napirenden Brüsszelben a magyar jogállamiság.
Az igazságszolgáltatás függetlenségéről, a média és a tudományos élet szabadságáról lesz szó a hetes cikk szerinti eljárás második meghallgatásán. A civilek tisztázó anyagot küldtek az illetékeseknek.
Az EP napirenden akarja tartani az ügyet, de a tagállami kormányok egyre fáradtabbak - mondja a Sargenti dossziéját átvevő francia EP-képviselő.
Engedély nélkül használták a felvételeiket kampányvideójukhoz, állítja a közmédia.
A visszavonuló Judith Sargentini meséli el egy kisfilmben, hogy a politika az értékek védelméről, és nem csak a hatalom megszerzéséről szól.
Júniusban hallgatná meg Magyarországot az EU tanácsa a jogállamiságról.
És kiderült, hogy elég gyengék az eszközei az európai demokrácia megtámogatására. Az Európai Bizottság nyilvános vitát indít, és várja az ötleteket.
Szeptember óta nem haladt a magyar hetes cikk ügye a kormányközi tárgyalásokon. A holland képviselő szerint nincs meg a politikai akarat az eljárás lefolytatására. Helyzetjelentést kér az elnökségtől.
Egyórás vitát tartanak az Európai Parlamentben a magyarországi jogállamiságról. Kövesse velünk az eseményeket!
Az EP-képviselő szerint amíg a kormány így beszél róla, nem tudni, hogyan viselkedhetnek vele.
A magyar demokrácia és jogállamiság állapotáról tartanak vitát az Európai Parlamentben. Szijjártó Péter a kampányba illő színjátéknak nevezte az eseményt.
El kell kezdeni "hangosan beszélni" azoknak a személyeknek vagy országoknak a jelenlétében, amelyekkel gondok vannak – mondta Jyrki Katainen.
Az MSZP-s Ujhelyi-féle RED szervezett demonstrációt, felszólal LMP-s és momentumos is.
Úgyhogy leült beszélgetni Párizsban az újságírókkal, hogy elmondja: Soros-hálózat.
A túlóratörvény elleni tiltakozás és a közigazgatási bíróságok felállítása miatt kezdeményeznek európai parlamenti vitát a Zöldek.
A tüntetések miatt a hetes cikk mielőbbi tárgyalását szorgalmazza az európai parlamenti képviselő.
Az uniós miniszterek keddi tárgyalásán a CEU és a kormánypárti média központosítása is szóba került.