Hawaiiozzon a Himaláján tizenhárom millióért

2014.05.13. 12:30

Klein Dávid egy kereskedelmi expedícióra fizetett be, mikor úgy döntött, ismét megpróbálja megmászni a Mount Everestet a Spar Everest Expedíció keretein belül. Egy olyan ügynökségnél, ahová Klein is befizetett, egy kéthónapos Everest-expedíció 30 000 dollárba (6,6 millió forint) kerül. Ebben benne van az odajutás díja (Katmandutól számítva), az alaptábori teljes ellátás, a serpák által kiépített felsőbb táborok használatának díja sátrakkal, étkezéssel, infrastruktúrával, az oxigénpalackok használata, a csúcsengedély (ami Nepálból 10 000 dollár, Kínából 6-7000 dollár körül van) és gyakorlatilag a mászó extra igényein kívül minden más egyéb költség.

Ezért a pénzért a már korábbi videón bemutatott szolgáltatásokat kapja a mászó, ami éppenhogy elegendő kényelmet biztosít ahhoz, hogy átvészelje az ember azt a másfél-két hónapot, amit igen zord körülmények között kell eltöltenie.

Nem feltétlenül szükséges azonban lemondani az extra élvezetekről, ha azt meg tudja fizetni a kliens. A 7 Summit Club nevű orosz ügynökség ugyanis VIP-szolgáltatásokat biztosít ügyfeleinek még 5300 méter magasan is. Ha valaki befizeti a 60 000 dollárt (13 millió forint) a kéthónapos útra, akkor pingpongozhat vagy biliárdozhat is a világ legmagasabb hegyének tövében, ha megunta a közösségi dvd-zést a nagyméretű lapostévén.

Ezért a pénzért a következőket biztosítja a cég:  

- minden mászónak saját serpa a magaslati régiókban

- hat oxigénpalack fejenként

- orvosi ellátás az alaptáborban, az előretolt alaptáborban és az Északi Nyeregben

- mindenki saját rádiót kap

- négy, teljesen felszerelt tábor teljeskörű használata az alaptáboron kívül, 5800 méter, 7000 méter, 7800 méter és 8300 méter magasan, ahol a sátrakon kívül hálózsákot és matracot is kapnak, de még a két legmagasabban fekvő táborban is adnak nekik gázt és fagyasztva szárított élelmiszert, főzőberendezést és oxigént, amit a serpák cipelnek fel odáig

- az alaptáborban non-stop internet, nagyfelbontású tévé, dvd és szauna várja őket a pingpong és a biliárd mellett.

Alex Abramov, a 7 Summit Club elnöke húsz éve expedíciózik, megmászta az összes földrész legmagasabb csúcsát (seven summit), igazi veteránnak számít a szakmában. A hosszú távú expedíciókon máig részt vesz, mint a tábor vezetője, és bár még építés alatt volt a táboruk, és a vendégek sem érkeztek még meg, megengedte, hogy körbemenjünk az alaptáborukban és levideózzuk.

Élet a luxustáborban 13 millióért