Klein Dávid megkezdte a csúcstámadást

2014.05.23. 19:03

Nepáli idő szerint péntek este hétkor Klein Dávid megkezdte a csúcstámadást, írja a Spar Everest Expedíció honlapja.

A hegymászó úgy döntött: az eddigi gyors tempót tartva és kihasználva a viszonylag kedvező, váratlan szélcsendesebb időszakot a 8300 méteres magasságban, folytatja a mászást, elindul a csúcsra a hármas táborban eltöltött rövid pihenő után.

Klein a hármas táborból műholdas telefonon jelentkezett be, és elmondta: a helyi serpák kiépítették az expedíciók számára a szükséges köteleket, s a lehetőségekhez képest jól érzi magát. Úgy gondolja, jó esélyekkel indul az Everestre, hiszen eddig kiváló ütemben haladt, és a szervezete a vártnál is jobban bírja a megterhelést. A csúcsot becslése szerint legjobb esetben 10 óra alatt, vagyis pirkadatkor éri el a hármas táborból. Palack nélkül jóval lassabban mozog, mint az oxigénpalackos hegymászók. Amennyiben helyi idő szerint reggel 9-10 óra között nem sikerül feljutnia, kénytelen lesz visszafordulni, hiszen ennyi idő után már életveszélyes továbbra is a halálzónában tartózkodnia. Klein alaptábor-vezetője, Török Edina kétóránként adóvevőn keresztül egyeztet vele, és kívülről is kontrollálja a helyzetet.

Az éjszakai hegymászás nem egyszerű feladat, de azért nem kell sötétben botorkálniuk Kleinéknek. Fejlámpával haladnak, és mivel 8000 méter felett ritka a légkör, a tiszta időben a holdfény is sokkal világosabb, ráadásul a havas táj visszaveri a fényét.