A Real Madrid edzője pénzfeldobáshoz hasonlította a BL-továbbjutásukat
A királyi gárda a hazai 2–1-es sikere után az Atlético vendégeként 90 és 120 perc után is 1–0-s hátrányban volt, de az idegek harcát jobban bírta a Real.
Ez egy fej vagy írás szituáció volt, mi ma a fejet választottuk és nyertünk, ugyanakkor úgy gondolom, az Atlético emelt fővel búcsúzhat a sorozattól
– értékelt Carlo Ancelotti a találkozót követően.

A házigazda Atlético már a 28. másodpercben megszerezte a vezetést, de több gól nem esett a találkozón – bár Vinícus Júnior kihagyott egy büntetőt a rendes játékidőben –, így a 11-esek döntöttek.
„Ahogyan mindig, most is rendkívül nehéz feladatot kellett megoldani az Atlético ellen. Kiegyensúlyozott, kemény mérkőzés volt. Kőkeményen küzdött az ellenfelünk, remekül védekezett, csupán néhány lehetőségünk volt, de ezen az estén csak a továbbjutás számított” – fogalmazott az olasz szakember.
Diego Simeone, az Atlético Madrid trénere így nyilatkozott a lefújást követően:
„Nagyon jó mérkőzést játszottunk, óriásit küzdöttünk, büszke vagyok a játékosaimra. Való igaz, nem sikerült búcsúztatnunk a Real Madridot, de ezúttal is megnehezítettük a dolgát.”
A Real Madrid a negyeddöntőben az Arsenallal találkozik.
A BL negyeddöntőjének párosítása:
- Bayern München (német)–Internazionale (olasz)
- Arsenal (angol)–Real Madrid (spanyol)
- Paris Saint-Germain (francia)–Aston Villa (angol)
- FC Barcelona (spanyol)–Borussia Dortmund (német)
Az első mérkőzéseket április 8–9-én, a visszavágókat egy héttel később rendezik.