Vizsgálatot indítottak a Real Madrid sztárja ellen az etikai kódex megsértése miatt
Sajtóhírek szerint a Real Madrid 24 éves szupersztárja – aki hamarosan szerződése meghosszabbítására készül – megszegte a klubtulajdonosokra vonatkozó szabályokat azzal, hogy bújtatott módon több profi futballcsapatban is tulajdonrésze van. Ezt a FIFA szigorúan tiltja aktív játékosok esetében.
A vizsgálatról már a Marca és Fabrizio Romano olasz sportújságíró is beszámolt, így biztos alapja van a híreknek. A nemzetközi szövetség az eljárást még a Tiberis Holding do Brazil nevű cég bejelentése alapján kezdte meg, amely szerint Vinícius Junior apjához és ügynökéhez, Thassilo Soareshez köthető egy másik cég, ami sorra vásárol fel kisebb klubokat. Így a brazil labdarúgónak kisebbségi tulajdonrésze van a brazil Athletic Club de Sao Joao del Reiben és a portugál másodosztályban a jelenleg harmadik, osztályozót érő helyen álló Alverca nevű klubban is.
Állítólag a Tiberis Holding do Brazil azért tett feljelentést Viníciusék ellen, mert úgy gondolják, az első Athleticre tett ajánlatukat azért utasította vissza a klub, mert Viníciusék is bejelentkeztek rá. A FIFA etikai kódexének 20., valamint a spanyol sporttörvény 22. paragrafusa azonban kimondja
aktív játékosnak nem lehet közvetlen vagy közvetett tulajdonrésze nemzeti vagy nemzetközi sorozatban érdekelt klubban, ha az bármilyen érdekellentéthez vezethet.
Ennek megsértése akár kétéves eltiltással is járhat a profi futballtól.
Az összeférhetetlenség viszont aligha veszélyezteti a brazil labdarúgót, mivel a Sorao Joao del Rei a brazil másodosztályban szerepel, a portugál klub pedig aligha lesz a közeljövőben európai kupainduló csapat. A vizsgálat ténye ettől még igaz, a FIFA pedig felfigyelt arra, hogy a Vinícius apja és menedzsere által irányított cég egyre nagyobb szerepet játszik a labdarúgásban.