Bomba meglepetés a San Siróban, Milánó egyik fele gyászban, a másik ünnepel
Mivel a Serie A-ban 33 forduló után az Internazionale 71 ponttal az élen áll, a Milan pedig 51 pontjával csak a kilencedik, az Olasz Kupa elődöntőjében a fekete-kékek számítottak az esélyesnek. Az első összecsapás 1–1-es döntetlent hozott a San Siróban, a szerdai visszavágót is ugyanott játszották.
Az eredmény 3–0 lett a Derby della Madonninán, de nem a favorit győzött, hanem az idén gyengébb szezont futó piros-feketék, Luka Jovics szerzett vezetést bomba fejessel, majd ugyanő szöglet utáni kavarodásból volt eredményes. A végeredményt a holland Tijjani Reijnders állította be a 85. percben.
Az Inter ebben a szezonban harmadszor kapott ki a Milantól, ilyesmi, mármint egy idényben három vereség a Derby della Madonninán csupán kétszer fordult elő, 1971–1972-ben és 2004–2005-ben.
Olasz Kupa, elődöntő-visszavágó
Internazionale–Milan 0–3 (0–1). G.: Jovics (36., 50.), Reijnders (85.).
Összesítésben 4–1 a Milan javára.
A másik elődöntő visszavágóját csütörtökön 20.00 órakor játsszák Bolognában. Az első meccset Empoliban 3–0-ra megnyerte a Bologna.