Jó, ott még nem tartunk, mint Kínában (ahol mellesleg a papírpénzt is feltalálták), az ázsiai ország lesz állítólag az első, ahol beszüntetik a cash-t, mert már a sarki cigarettaárusoknál is mobillal fizetnek. Az észak- amerikai piac a két nagy szereplő (Google/Android és iPhone/Apple) miatt jár elől ezen a téren, de a magyar viszonyok sem elmaradottak, sőt, európai összehasonlításban elég jól állunk.
Kezdeti nehézségek és legyőzésük
Persze ahhoz, hogy belevágjak a kísérletbe, előbb még meg kellett teremtenem a mobilfizetéshez szükséges technikai feltételeket. Rövid kutakodás után kiderült ugyanis, nem mindegyik mobil alkalmas az érintéses fizetésre, kizárólag azok, amelyek legalább Android 4.4-es operációs rendszerrel rendelkeznek. Ennek beszerzését követően még nem tudtam belefogni a vásárlásba, ahhoz előbb le kellett tölteni az okostelóra azt az applikációt, ami működésbe hozza az érintéses fizetést, azáltal, hogy rögzítjük benne bankkártyánk adatait.
Jelenleg három ilyen app érhető el: a Simple by OTP, a Granit Pay, a Telenor MobilPass és az MKB Pay - az egyes bankok saját ügyfelei fizethetnek mobiljukkal (a Telenor esetén a Budapest Bank ügyfelei), hiszen kizárólag az ő bankkártyájuk adatait lehet rögzíteni. Én a piacon elsőként megjelenő Gránit Banknál nyitottam bankszámlát, s az ehhez kapott kártya aktiválását követően letöltöttem az alkalmazást, rögzítettem a kártyám adatait, és máris tettem fel a polcra a plasztikot. Egy-két órás ügyintézést követően tehát kezdhettem a költekezést a mobillal.
Elsőre mindjárt adódott egy kis fennakadás. Amikor a reggeli dugót kikerülendő, a tömegközlekedést vettem igénybe, a vonaljegy automata sehogyan sem „látta” a mobilomat. Szerencsére hamar kiderült, nem elég feloldani a képernyőzárat a telómon, annak az érintéses mobilfizetést lehetővé tévő NFC-funkcióját is be kell kapcsolni. Miután azonban ez megtörtént, máris jöttek a sikerélmények! Az első a vonaljegy beszerzésekor, a második a metrókijáratnál illatozó pékségnél, ahol a kora reggeli felocsúdáshoz szükséges koffeindózis, valamint egy csokis croissant átvételekor elegendő volt csak odalegyinteni a mobilomat. Ebédidőben némi gyanú motoszkált bennem, hogy a jól bevált gyrososnál is működik-e a rendszer, de mivel a derék szaki az érintéses kártyák leolvasására is alkalmas POS-terminállal rendelkezett, ezt az akadályt is megugrottam. Úgy tűnt, megy minden, mint a karikacsapás!
Nagy győzelmek és apró bukások
Így este jöhetett a bónusz: sörözés a haverokkal. Nos, itt már egy funkcióval többre volt szükségem a mobilfizetéshez. Mivel fogyasztásom meghaladta az 5 ezer forintot (lévén, hogy sörkorcsolyaként betoltam egy jól megtermett kézműves burgert), e limitet meghaladva ugyanúgy be kellett pötyögnöm a bankkártyám PIN-kódját, mint az érintéses kártyás fizetésnél. Miközben arra is figyelnem kellett, hogy a számlát külön kérjem, mivel a közös fogyasztás ellenértékének az összedobása készpénzmentes életvitelem miatt ezúttal nem játszhatott. Legalábbis itt, hiszen erre a későbbiek során szerencsére többször is adódott lehetőség: én mobillal fizettem, a többiek pedig átutalták a részüket.
Annyira flottul ment minden, hogy szinte már készültem, mikor jön az első nehézség. Másnap egy vendéglátóipari egységben, aztán a következő napokban többször is szembesültem némi problémával. Mivel a borravalót egy sor helyen nem lehet kártyával leróni, csak kápé-ban, kicsit szemlesütve (már, ahol nagyon gyors volt a kiszolgálás, és figyelmes a pincér), kénytelen voltam egy hónapos készpénz nélküli küldetésemet szem előtt tartva a pluszjuttatástól eltekinteni. Kivéve június második szombatját, amikor a Belvárosi Sörfesztiválon, ahol - a feszteken évekkel ezelőtt meghonosodott módi alapján – a terminálon bepötyöghettem, hogy 5,10,15 vagy 20 százalékos borravalóban részesítem a kedvesen rám mosolygó csapost.
Ám minden erőfeszítésem ellenére ugyanitt esett először folt hibátlan kísérleti mérlegemen: a megszokott ToiToi fülkék helyett ugyanis ezúttal kulturált vécék álltak a sörkedvelők rendelkezésére, az ezért cserébe felszámított kétszáz forintos díjat azonban a vécés néninek kizárólag kápéban lehetett leszurkolni. Márpedig a természetnek engedve ezen a ponton muszáj volt elvemet feladva fémpénzzel operálni, amivel az egyik cimborám segített ki, miután én ugye csak a mobillal voltam felszerelkezve. Az emiatt némileg kizökkent lelkiállapotomra kifejezetten jól hatott, hogy hazafelé a taxiban ismét tudtam mobillal fizetni – ahogy más alkalmakkor és más személyfuvarozóknál is. De akkor sem volt gondom, amikor a hőség beköszöntével a tömegközlekedés helyett a légkondis autóval mentem bevásárolni, s örömmel nyugtáztam, hogy már a nagyobb bevásárlóközpontok mélygarázsaiban lévő parkoló automatáknál is lehet érintős mobillal díjat kiegyenlíteni. (Közterületen ilyen lehetőséggel az egy hónap alatt nem találkoztam, de ez nem volt nagy érvágás, hiszen ott a készpénzmentes fizetés – az appoknak hála – már évek óta lehetséges.)
A létfenntartáshoz szükséges ételek, italok beszerzését is könnyedén elintézhettem a mobillal az ominózus egy hónap alatt, nemcsak a nagyobb bevásárlóközpontokban, hanem a kisebb szupermarketekben is. Igaz, a bevásárlókocsik használatához még aprópénz szükséges - 20 vagy 100 forint -, de egyre több helyen lehet már kérni a pénztárostól tokent, ráadásul ingyen.
Néhány kisboltban meggyűlt a bajom a fejlődés részleges, vagy teljes hiányával. Volt olyan hely, ahol nem volt kártyaolvasó, de a „sajnos nem működik” és az "500 forint alatt nem lehetséges a kártyás fizetés" kifogásokkal is találkoztam. Az utóbbi (egyébként indokolatlan) belső szabály szerencsére egyre ritkább, az átlagos kisboltos ugyanúgy, elkerekedő szemekkel nézte, hogy telefonnal fizetek, mint egy Tesco pénztárosa.
Az kifejezetten jól esett, hogy a szokásos hó eleji teendőim közül már a sárga csekkek befizetését is el tudtam intézni mobillal a postán, amihez persze az is kedvet csinált, hogy immár a postai kártyás tranzakciók is díjmentesek. Az is fokozta az elégedettség-érzésemet, hogy a neten rendelt pizzát kiszállító futár is leolvasóval érkezett, ami ráadásul a mobil érintésére is reagált.
A következő generáció megoldása?
Gyermekeim zsebpénze viszont már adott némi fejtörést. 20 éves fiamnak egyszerűen átutaltam az összeget a számlájára, aki a szülői apanázs egy részét - a Z generációhoz tartozók természetességével - szintén mobilfizetéssel költötte el. A 12 éves lányomnak azonban nincs még bankkártyája (pedig a prepaid, azaz feltöltős megoldásokkal már szemezünk), így neki csak kápéban adhattam oda a szobája kitakarításával kiérdemelt fagyira valót. Azon a hagyományos hó eleji jótékonysági akciómnál, a Fedél Nélkül című újság megvételénél nem is csodálkoztam, hogy az autók között életveszélyes manőverektől sem mentes terjesztők nem rendelkeznek kártyaolvasóval. Mint ahogy az a szerelő sem, akit váratlanul ki kellett hívnunk, mert az egyéves kazán épp a garanciális idő lejárta után döntött úgy: többé nem melegíti fel a vizet.
A 8,9 millió darab kártya kétharmada már érintéses
Egyre többen és többet szeretünk plasztikkal fizetni. Az MNB adatai szerint a hazai kibocsátású fizetési kártyák száma március végén meghaladta a 8,9 millió darabot, amiből a betéti kártyák száma 7,6 millió darab volt. Az érintőkártyák száma – a 2016 végéhez viszonyítva több mint 5 százalékos emelkedés eredményeként – elérte az 5,9 millió darabot, azaz az összes kártya kétharmada rendelkezik ezzel a funkcióval. Egyébként nem csak a kis összegű fizetés egyre jellemzőbb (már, ha a kiskereskedő tisztában van a szabályokkal, s rábólint), hanem a nagy összegű tranzakciók is. Van olyan bank, ahol 25 millió forinttól szabadult meg a kártya tulajdonosa anélkül, hogy készpénzt tartott volna a kezében, azaz akár ingatlant, autót, motorcsónakot vagy Föld körüli utazást is vásárolhatunk már egy fotelben ücsörögve.Mindent összegezve végül is egészen jó eredményt hozott az egy hónapos készpénz-, sőt kártyamentes próbálkozásom. Ezt banki kimutatásaim is igazolják: ezek szerint 119-szer fizettem mobillal, ehhez képest elenyésző, hogy mindössze 11-szer nem volt más mód, mint készpénzzel boldogulni. A teljes mobilfizetés viszont még úgy érzem, arrébb van. Például mi történik akkor, ha - tőlem szokatlan módon – elhagynám az NFC-s mobilomat, vagy meglovasítanák a nyári fesztiválok egyikén? Oké, hogy a kódjaim ismerete nélkül eleve nem tudnák használni a telómat, és a bankkártya letiltása is megakadályozná, hogy költésre használják, viszont így fizetni sem tudnék sehol. Ezekre az esetekre, no meg az Isten háta mögötti helyekre gondolva egyelőre azért még muszáj némi készpénzt, vagy a bankkártyát is becsúsztatni a zsebembe. Remélhetőleg azonban, már nem sokáig.