Hogyan választ ügyvédet az Index-olvasó?

shutterstock 99018998
2018.02.13. 08:25

"Hívom az ügyvédemet" - szinte nincs olyan krimi, vagy akciófilm, amiben ne hallanánk ezt a mondatot, legyen szó a főhősről, vagy a főgonoszról. A képzeletbeli karaktereknek a legtöbbször tényleg alapos okuk van arra, hogy jogi képviselet vegyenek igénybe, de mi a helyzet a hétköznapibb esetekkel? Megkérdezzük az olvasókat, hogy milyen ügyekben igényelnek ügyvédi segítségét. Mi alapján és hogyan keresnek ügyvédet, milyen elvárásaik vannak egy ügyvéddel szemben? Azt is összefoglaljuk, hogyan kell megbízni egy ügyvédet, és mit tehetünk, ha mégsem jól választottunk.

* Nem kérdés, hogy a jogszabályok megértéséhez és a paragrafusok közötti eligazodáshoz profira van szükség. Egyáltalán nem biztos, hogy az interneten fellelhető, vagy a másoktól kapott szerződés-minták megfelelők lesznek nekünk is, ollózni és módosítani pedig végképp nem érdemes jogi szakértelem nélkül. Tehát, amit megspórolhatunk az ügyvéden, annak lehet, hogy a többszörösét bukjuk el egy előnytelen, vagy érvénytelen szerződés megkötése után.


Amikor kötelező az ügyvédi jelenlét


A jogszabályok meglepően kevés esetben teszik kötelezővé azt, hogy jogi szakértő is közbenjárjon egy ügyben. Ide tartoznak többek között az ingatlanokkal kapcsolatos ügyek: az ingatlan-átruházási szerződések, a tulajdon-, vételi, haszonélvezeti, szolgalmi jog, jelzálog keletkezése, módosulása, megszűnése. Ezek esetében ugyanis közjegyző által hitelesített közokiratra vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratra van szükség, ami magyarul azt jelenti, hogy az ügyvéd meggyőződött arról, hogy az okirat a felek kinyilvánított akaratának és a jogszabályoknak megfelel.



Az ügyvédekkel kapcsolatban elsősorban a perek jutnak eszünkbe, hiszen a legtöbb esetben egy földi halandó nem rendelkezik a megfelelő tudással és jogalkalmazási tapasztalattal ahhoz, hogy hatékonyan képviselje az érdekeit. Ha pedig az ellenfélnek van ügyvédje, nekünk sem árt felkérni egyet, ha nem akarjuk rontani az esélyeinket.
Eddig nem volt kötelező minden peres eljárásban ügyvédet megbízni, de a 2018. január 1-je óta induló perekben a felek számára kötelező a jogi képviselet (ez alól a járásbíróság hatáskörébe tartozó és a munkaügyi perek a kivételek.)

...És amikor nem kell, de érdemes


Ha nagyon röviden kell összefoglalni: minden olyan esetben érdemes ügyvédet fogadni, ami jelentősen érinti az anyagi és az életviszonyainkat – ingatlanjainkat, vagyontárgyainkat, családi viszonyainkat, hiszen ezek a jogi események az egész életünkre, és sokszor a családunk életére is hatással vannak. A legtöbbször a büntető eljárás és a válóper jut eszünkbe, ha az ügyvédet igénylő ügyekről szó esik, de rengeteg olyan élethelyzet akad, amikor elhangozhat a „felhívom az ügyvédemet” mondat.


Íme egy példa: megveszünk egy nagy értékű, régi zongorát, és szeretnénk bebiztosítani magunkat arra az esetre, ha a hangszer mégsem úgy szól, ahogy a hirdetésben leírták.
Ki akarjuk adni az ingatlanunkat, és előre tisztázni akarjuk, milyen károkozásért vonhatjuk felelősségre a bérlőt, stb. Vagy olyan végrendeletet írunk, amelyet előreláthatólag meg fognak támadni azok, akik kimaradnak a jóból.
A komolyabb ügyek előtt pláne érdemes felkeresni egy ügyvédet, aki segít megérteni a jogszabályokat, és hasznos tanácsokat ad.
Ez még nem jelent elköteleződést és megbízást. Viszont felmérjük, szimpatikus-e az ügyvéd, és képbe kerülünk, amivel sok időt, energiát, pénzt és stresszt lehet megtakarítani, egy jó szerződéssel pedig lehet, hogy megúszunk egy hosszú pereskedést.



Az ügyvéd felkérése persze nem olcsó dolog. Mérlegeljük tehát, hogy az ügyvéd munkadíjánál nagyobb-e az az összeg, vagy érték, amit a nem megfelelő szerződés, vagy eljárás miatt vesztenénk el.


Mi van, ha megtaláltuk az igazit?


Ha nem hatósági kirendelésről van szó, az ügyvéd a mi megbízásunk alapján végzi a munkáját, ezért meg kell állapodnunk a megbízás tartalmában. Ezt írásba is kell foglalnunk. Ez a legtöbbször egy tényvázlat elkészítésével jár, bonyolultabb ügyeknél részletes ügyvédi megbízásra van szükség. Az ügyvéd megbízása egyébként az írásba foglalás nélkül is érvényes, de ha ez elmarad, és valamilyen probléma merül fel az ügyfél részéről, az ügyvédnek kell bizonyítania, mivel is bízták meg. És ezt a valószínűleg minden ügyvéd szeretné elkerülni.


A megbízás létrejöttéhez a megbízási díjban és az előre látható költségekben is meg kell állapodni. Ezek szabad megállapodás tárgyát képezik, itt az ügy nehézsége, az ügyvéd jártassága és sok más szempont lehet irányadó.

Persze az is előfordulhat, hogy az együttműködéstől nem boldog mindenki. A véleménykülönbség, a másféle elvárások vagy az ügy menetének alakulása egyaránt ok lehet arra, hogy a megbízási jogviszonyt megszüntessük. Ezt az ügyvéd és a megbízó is kezdeményezheti, és még meg sem kell indokolni, miért döntöttek így.

shutterstock 632903138


A jogszabály úgy rendelkezik, hogy a megbízást írásban kell felmondani, és el kell számolniuk egymással a feleknek. Az ügyvéd a megbízást csak 15 napos határidővel mondhatja fel, és ez idő alatt köteles ellátni a vállalt feladatait, hogy az ügyfélnek legyen ideje másik ügyvédet szerezni.
Ha eldurvul a dolog, és úgy érezzük, az ügyvéd mulasztott, vagy visszaélt a bizalmunkkal, panaszt is tehetünk, és akár kártérítési perré is fajulhat az ügy. Azt azonban nemkönnyű bizonyítani, hogy az ügyvédi mulasztás, vagy tévedés okozta nekünk a kárt, a bíróság pedig nem bírálja felül az abban az ügyben hozott döntést, amit elvesztettünk.


Az alábbi kérdőívben arra keressük a választ, hogy milyen szempontok alapján választ ügyvédet az Index-olvasó.

? Milyen ügyvédi tevékenység volt a megkeresés tárgya?
? Hányszor fordult ügyvédhez az elmúlt 15 évben?
? Milyen típusú ügyekben bízott meg ügyvédet?
? Előfordult-e, hogy nem kért fel ügyvédet, és megbánta?
? Előfordult-e, hogy felmondta az ügyvédje megbízását?
? Mi az, ami miatt felmondaná az ügyvédjének adott megbízást?
? Milyen csatornákon keres ügyvédet?
? Mi a legfontosabb szempont, amikor ügyvédet választ?
? Hogyan tartaná ügyvédjével a kapcsolatot a legszívesebben?
? Kifizetné az ügyvédjét anélkül, hogy tudná, pontosan mennyit dolgozott az ügyén?
*

A cikket az Brand & Content készítette az Wolters Kluwer  megbízásából, nem az Index szerkesztősége. Arról, hogy mi is az a támogatói tartalom, itt olvashat részletesebben.