Bence
18 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

Az életmódváltás lemondással jár?

shutterstock 788611918
2018.02.15. 07:57
A környezetvédelem valami olyasminek tűnhet, amihez a magánember túl kicsi. Sokan gondolják, hogy csak a nagyvállalatok és a politika színterén dőlnek el az ilyen kérdések. Ők a hétköznapokban tesznek néhány gesztust, például szelektíven gyűjtik a hulladékot, ha már másnak nincs nagyon értelme. Péter történetén keresztül mutatjuk be, hogy még ha csak az étkezést nézzük, akkor is jóval többet tehetünk, mint gondolnánk. Korábban ő is úgy gondolta, a világ problémáit megoldják majd a vezetők és a technikai fejlődés, aztán történt valami.

Saját egészségünkre, környezetünkre általában külső nyomásra kezdünk el odafigyelni. Ez lehet spórolás, egy gyerek érkezése, de néha egy hirtelen inspiráció is elég: Péterre egy videó tett nagy hatást. Arról, hogy ez hogyan történt és min változtatott az életében, meséljen ő maga, aki megírta nekünk élményeit.

Péter vagyok, 34 éves. Dunakeszin lakom a házamban, de minden a fővároshoz köt, elemzőként dolgozom egy pénzügyi tanácsadással foglalkozó multinál, a Váci úton. Az életem évek óta megszokott ritmusban zajlott, egészen 2017. június 17., szombat délután fél háromig.

Egy rövid természetfilm, ami felért egy gyomrossal

Mint évekre visszamenőleg minden hétköznap, reggel hatkor felkeltem, lefutottam kedvenc útvonalamat a házam közelében. Könnyű és egészséges, superfoodokkal felturbózott reggelim után kocsiba be, gurulás a munkába. Napközben meló (jól fizet, jó vagyok benne), heti három edzés, igyekszem a vásárlást és a többi elintéznivalót letudni munka után, így a hétvége a kikapcsolódásé.

Talán minden a sirályokkal kezdődött?
Talán minden a sirályokkal kezdődött?

Ezen a bizonyos júniusi szombaton éppen egy nagy adag facsart narancslével próbáltam helyrehozni magam egy erősre sikeredett péntek este után. Ekkor rámchatelt Zsófi, az unokahúgom, megkérdezte mit csinálok, és amikor mondtam, hogy a csendes-óceáni nyaralásomat tervezgetem, küldött egy linket azzal, hogy akkor ezt mindenképp nézzem meg.

A videó alig négyperces volt. A végén lecsuktam a laptopot, kivettem egy üdítőt a hűtőből, és kisétáltam a Duna-partra. Őszintén megmondom, nem igazán tudom, hogy miért akadtam ki ennyire. Valószínűleg a sirályok miatt van.

Ahogy kiléptem az ajtón, itthon, néhány perccel később máris sirályokat láthattam, csakúgy mint a filmben, csak ezek itt nem olyan hatalmas albatroszok voltak, amiknek a tetemei ezrével sorakoztak a tengerparton, a Csendes-óceáni szigeteken, csontjaik között egy-egy halom műanyaggal...

Nem nagy ügy, tudom. Igazából mindenki tud ezekről a dolgokról, szomorú, de ez van. A környezetszennyezés egy probléma, amit majd idővel megoldunk. De arra gondoltam, hogy ha a világ megváltozik, és másnak nem lehetnek már olyan gyerekkori nyarai, mint nekem voltak a Dunán, az nem fair. De volt olyan is, hogy egy haverom csalódottan jött haza Baliról, merthogy tiszta mocsok volt a tengerpart. Egy másik családnak a hotelben a medence mellett kellett tölteni a nyaralásukat, mert a tengerbe bemenni sem tudtak a medúzák miatt.

A legegyszerűbb a kajával kezdeni

Még aznap délután bementem a városba egy filmvetítésre és vitára, amit a Messzelátó nevű csoport szervezett.

Itt leszögezném, hogy ebben a pillanatban még fogalmam sem volt arról, hogy mit csinálok és pontosan miért. Attól tartottam, hogy majd valami hippi maszlaggal fognak tömni, hogy költözzek tanyára és napelemről meg laptopról nyomjam a melót miután megfejtem a kecskéket.

A vetítés utáni beszélgetéshez kiraktak egy ilyen kis svédasztalt gyümölcsökkel, illetve kenyérrel, és mindenféle kencékkel, amiket rá lehetett kenni. Én még mindig a narancsot kívántam, és amikor déligyümölcs után érdeklődtem, akkor kedvesen elmondták, hogy ez itt mind helyi kaja, Budapest 60 kilométeres körzetéből. 

2v1xhra.gif

Azért nincsenek külföldi cuccok, mert azokat messziről kell utaztatni, ami sok károsanyag-kibocsátással jár, illetve így a helyiektől vásárolva a helyi gazdaságot erősítjük.

A helyi termék mellett szól szerintük az is, hogy ellenőrizhetőbb, könnyebb benne megbízni. Tudom, hogy előfordulnak élelmiszeripari balhék, és folyton megy a vita arról, hogy az ipari mezőgazdaságban használatos vegyszerek mennyire károsak. Ettől még narancs nem fog teremni a zsámboki biokertben. Mondtam is a kajás asztalnál álló színes szoknyás lánynak nevetve, hogy ez szép, de a reggelimbe a chia magot nem hinném, hogy be tudnám szerezni helyi forrásból.

Ekkor elmondta, hogy szerinte nem is erről van szó, hanem arról, hogy feleslegesen utaztatunk rengetegféle élelmiszert a szabad piac nevében.Például paradicsomot, almát vagy sárgarépát mi értelme importálni többszáz kilométerről, ha egyszer itthon is megtalálható, jó minőségben?

Dörzsöltem az állam... hát azért, mert ez a gazdasági realitás. De attól még be lehet látni, hogy ez valóban elég hülyén néz ki. Nem kellene lemondanunk a narancsról meg a chia magról: pont az a lényeg, hogy minden vidék azzal kereskedjen, ami másoknak nincsen, anélkül, hogy nagy nyomást helyeznének a célország piacaira - ezt úgy hívják, ‘élelmiszer-önrendelkezés'. Ha ez a gyakorlat általánossá válna, akkor sokat javulhat a kereskedelem fenntarthatósága.

Aztán hozzátette, hogy a távoli helyekről jövő élelmiszerrel elég sűrűn előfordul, hogy necces körülmények között termelik meg őket, mert ott nem elég erős a jogbiztonság. Például a chia, amit én is ismerek, hiszen pár éve lett igazán divatos a tudatos étkezésben, alapélelemnek számított Dél-Amerikában, amíg a nemzetközi kereslet úgy fel nem hajtotta az árát, hogy a helyi lakosok már nem tudják megengedni maguknak. Esőerdőket vágnak ki miatta, ahogy pár éve a pálmaolaj miatt is.

Kicsit elkomorodtam. Igazából tudom miről beszél, a dél-spanyolországi fóliavárosokkal kapcsolatban is vannak botrányok: feketén foglalkoztatják a munkásaikat, pedig az már az EU piaca, szinte fél Európát az a párszáz négyzetkilométer látja el zöldséggel.

Ekkor visszagondoltam a sirályokra. Mondhatnám, hogy semmi közöm ahhoz, hogy mi történik azokkal a farmerekkel. Nem az én hibám, hogy nincsenek megvédve a jogaik. De a tengereket elszennyező műanyag-áradat is messziről kerül oda. A szimpla vásárlási döntéseinknek tényleg vannak globális hatásai.

 Kicsit ingerülten kérdeztem, hogy akkor ugyan már honnan szerezzek én helyi árut, amikor a szupermarketemben maximum annyi van a termékre írva, hogy “Magyarország”. A lány csak annyit kérdezett, hogy hol lakom, és már nyitotta is a netet a telematricázott laptopon. Megmondtam neki, és pár perccel később már megkaptam egy Dunakeszin működő piac elérhetőségét és Facebook-csoportját, aztán beregisztráltak egy vásárlóközösségbe, ahová hetente tudok magamnak úgy összeállítani egy “szatyrot”, mintha mondjuk pizzát rendelnék a netről, és ha bemegyek érte a Blahához, már készen vár a csomagom.

Fontos, hogy megismerkedjünk a helyi termelőkkel
Fontos, hogy megismerkedjünk a helyi termelőkkel

Illetve kaptam egy listát környékbeli gazdákról, akiktől úgynevezett AMAP-rendszerben lehet vásárolni, ami egy nagyon szimpla dolog: ugyanúgy kell rájuk előfizetni, mint mondjuk a Netflixre, és ezért a havidíjért cserébe tavasztól őszig fixen kapsz egy csomagot abból, ami éppen megtermett náluk. Ez egy kicsit túl randomnak tűnik ahhoz, amire nekem van szükségem, de ha belegondolok, nem mindegy? Nagyrészt ugyanazokat az alap zöldségeket és gyümölcsöket fogyasztjuk száz éve, nagy meglepetések nem fognak érni. Maximum újra megbarátkozom a sóskával.

Egyébként az áfonyalekvár eszeveszett finom volt.

Úgyhogy arra gondoltam, oké, adok ezeknek a fura módszereknek egy esélyt. Végülis nem bonyolultabb, mint egy szimpla bevásárlás, csak előre kell gondolkodni egy kicsit, ami amúgy nem áll tőlem távol.

Másrészt arra is kaptam tippeket, hogy a külföldről beszerzett dolgaimat megbízható forrásból vásároljam: például vannak olyan kis védjegyek, amelyek csak fenntartható halászatból származó termékeket jelölnek, de sok más olyan jelzés is van, ami a környezetbarát gazdálkodást jelzi. Ha annyit megteszek, hogy a hiperekben ilyeneket dobok a kosaramba, azzal felhajtom a keresletet irántuk. És akkor lehet tonhalkrém jövőre is, nem fognak kipusztulni a túlhalászás miatt.

A tudatos bevásárlás következményeként újra elkezdtem otthon főzni heti egy, max két estén, amiről eléggé leszoktam az elmúlt pár évben. Az “előfizetős” kosaramért havonta egyszer kell átugranom kocsival Gödöllőre, és bepakolni a többládányi friss zöldséget, gyümölcsöt. Az első rendelésemből összerakott cézár-salátámat villázgatva értettem meg, hogy mi hiányzik azokból a salátákból, amiket mondjuk januárban rendelünk a melóhelyre, neten.

shutterstock 146166725

A dunakeszi kispiac péntek délután van nyitva, ami kiesik a munka miatt, megkértem egy kisgyerekes családot, hogy vegyenek mindenből egyet nekem is, amit maguknak vesznek, hogy teszteljem a kínálatot. Aztán ebből szokás lett, és most már átjárok hozzájuk sütögetni, illetve elég komoly kerti bulikat is szerveztünk már, amelyek a pesti, húzósabb péntek estékkel is felérnek, mindezt a szabad ég alatt, és nem hátrány, hogy ha elég volt a jóból, akkor hazasétálok, félórás taxizás helyett.

shutterstock 490130329

Összességében az derült ki, hogy én valamiféle nagy lemondásra, emberkísérletre készültem ezzel az étkezési reform témával, de valójában csak át kellett ütemezni a szokásaimat, és közben megismertem egy csomó jófej embert, szép helyeken fordulok meg, és hát minőségben, ízben zongorázni lehet a különbségeket. És ha megkívánom a banánt, akkor odafigyelek a címkéjére: ezt az áldozatot meg lehet hozni azért az érzésért, hogy a fogyasztásom kevésbé káros hatású, mint azelőtt.

BRAND & CONTENT Brand & Content

A cikket a Brand & Content készítette a Vénusz megbízásából, nem az Index szerkesztősége. Arról, hogy mi is az a támogatói tartalom, itt olvashat részletesebben.