Hogyan nyerjünk a Kékszalagon? Litkey Farkast kérdeztük

shutterstock 1447568615
2019.07.16. 12:30
Azt, hogy ki nyeri az idei versenyt, előre nem tudhatjuk, de hogy kinek van rá esélye, azt igen. Erről, a verseny szakaszairól, és egyéb érdekességekről kérdeztük a legnagyobb és legrégebbi tókerülő verseny specialistáját, Litkey Farkast.

A tavalyi évhez hasonlóan idén is meglátogattuk a 13-szoros győztest, Litkey Farkast Balatonkenesén. Övé a legsikeresebb magyar katamarán. 1200 kg, 200 négyzetméter a teljes vitorlázata, maximális sebessége normál körülmények között 26 csomó. Hatan vitorlázzák a hajót, a kapitány bízik abban, hogy legalább olyan eredményesek lesznek, mint tavaly.

A vitorlázó legenda itt készül a 18-án, csütörtökön rajtoló 51. Kékszalagra.
Arra voltunk kíváncsiak, hogyan lehet megnyerni a versenyt, mi a titka annak, ha valaki gyorsan szeretné megkerülni a Balatont.

Felkészülés a Kékszalagra Litkey Farkassal

Litkey Farkas azt javasolja, olvassuk el mindenképp a szakirodalmat, ahogy 1993, az első versenye óta ő is teszi. Fontos, hogy a rajtnál a stratégiánknak megfelelően helyezkedjünk, mint ahogy az is, hogy jól osszuk be az erőnket, koncentrációnkat. Litkey, többszörös győzteseként jól tudja, hogy semmi nem dől el a verseny elején. Stratégia, kitartás és tudás mellett némi szerencse is kell a győzelemhez.

A verseny nagy múltra tekint vissza, és ehhez mérten sokat változott az évek alatt. Nagy különbség, hogy Litkey Farkas, amikor 2001-ben először nyert Kékszalagot, még nem várta a célba érő hajókat közönség a parton. 2005 óta viszont folyamatosan nő a verseny népszerűsége, évek óta tűzijátékos befutó van, nagy tömeggel, igazi ünnepély lett a versenyből. A rajtot egyébként 9-kor Tihanyból érdemes nézni, 10- 11 körül érnek az első hajók a kenesei bójához, a Magaspartról az egész mezőnyt meg lehet figyelni.

Természetesen a nagy médiafigyelem, a tömeg, a hatalmas show, nagy élményt jelent a tókerülés résztvevőinek is.

Nem állhat rajthoz bárki, akinek van egy hajója

A vitorlás drónvideókat köszönjük a Sailing Drone Team-nek!

BRAND & CONTENT Brand & Content

A cikket a Brand & Content készítette a Ford Magyarország megbízásából, nem az Index szerkesztősége. Arról, hogy mi is az a támogatói tartalom, itt olvashat részletesebben.