Pandora, Gabriella
-1 °C
3 °C
Index - In English In English Eng

Mitől lesz izgalmas ma egy könyvesbolt?

KSZ 152755 TZ 20191017 0192-150
2019.11.14. 06:56
Az online kereskedelem és az e-bookok megjelenésével sokan temetni kezdték a könyvesboltokat, de a műfaj a kütyük világában is tartja magát. Sőt, az online márkák is sorra nyitják „hagyományos” üzleteiket, ahol a vásárlók fellapozhatják a bestsellereket, találkozhatnak a szerzőkkel, és akár egy jó kávét is ihatnak. Erre jó példa a Libri-Bookline Zrt., ami a 4. alkalommal megrendezett Mastercard – Az Év Kereskedője versenyen a fődíjat (Év kereskedője díj) és a „Legjobb in-store ügyfélélmény” kategória díját is megnyerte. Kovács Péterrel, a cég vezérigazgatójával beszélgettünk arról, hogy mitől lehet a 21. században sikeres egy könyvesbolt.

Bár a legtöbbször a neten rendelünk könyvet, könyvesboltban vásárolni most is élmény. Sétálgathatunk a polcok között, belelapozhatunk a borítójuk alapján érdekes kötetekbe, leülhetünk velük egy nyugodt sarokba. Az is előfordulhat, hogy kívül kerülünk az olvasási „komfortzónánkon”, hiszen lehet, hogy végül egy olyan könyvvel távozunk, amit nem vettünk volna meg, ha a neten keresgélünk új olvasmányt.

Amikor 1995-ben elstartolt az Amazon online könyvesboltja, sokan temetni kezdték a hagyományos könyvkereskedéseket, majd 2007-ben, amikor piacra került az Amazon Kindle, magát a könyvet is. Hiszen mennyivel kényelmesebb néhány kattintással megrendelni egy e-bookot - ami ráadásul olcsóbb is - , mint elmenni a könyvesboltba és hazacipelni a köteteket. Tény, hogy a tengerentúlon sok hagyományos könyvesboltnak le kellett húznia a rolót, de az online könyvkereskedelem nem tudta megfojtani a fizikai könyvesboltokat.

Azok a vállalkozások maradtak a felszínen, akik belátták, hogy a papír illata önmagában nem elég vonzerő, újra kell tervezni és alkalmazkodni kell a megváltozott igényekhez. Akik időben rájöttek, hogy az online és offline értékesítés nem egymás vetélytársai, hanem erősíthetik is egymást. Ugyanakkor a folyamat ellenkezője is megfigyelhető: az online kereskedések is nyitnak üzleteket – gondoljunk csak az Amazon kütyükkel gazdagon ellátott offline boltjaira. Ami számít, az a vásárlás folyamata, az ügyfél- és az „in-store” élmény, ami a könyvvásárlókat fogadja a könyvesboltban.

Egy kávé nappaliban – ja nem, ez egy könyvesbolt

A Móricz Zsigmond téri Bookline könyvesboltban kávéillat fogad. Az első, ami feltűnik, a bejárattal szembeni lépcsőzetesen elhelyezett, olvasásra csábító sok-sok ülőhely párnákkal. A faburkolatok és az online felületről ismerős zöld színárnyalat vidámságot csempész az egyébként letisztult terekbe, és azt üzeni, hogy

ITT NEM KELL „JÓL VISELKEDNI” ÉS CSENDBEN LENNI,

mint ahogy a hagyományos könyvesboltokban illik.

A nyomdából frissen érkezett könyvek illatánál csak a kávé aromája csábítóbb, így az első dolgunk az, hogy leteszteljük a kávézót. Hozza azt, amit egy igényes kávézónak kell, a presszón és a lattén kívül kávékülönlegességeket is kérhetünk, a baristák mosolyognak, itt nincs rohanás és türelmetlenkedés.

Leülünk a kávéval és a sütivel, a kinti nyüzsgés után kezd olyan érzésünk támadni, mintha a nappalinkban lennénk egy ráérős vasárnap délután, leszámítva a bestsellereket, amelyeket nem lehet nem észrevenni, ugyanis a kávézó polcairól hívják fel magukra a figyelmet. És itt jön be az az élmény, amiért szuper dolog könyvesboltban kávézni, ha nem sietünk: átsétálunk a szigorú értelemben vett könyvesbolti térbe, beleolvasunk egy könyvbe, aztán még egybe, aztán szépen lassan elveszünk a szerzők és a címek labirintusában.

KSZ 152748 TZ 20191017 0122-150
Fotó: Tuba Zoltán / Képszerkesztőség

ÉS A TIZEDIK KÖNYV UTÁN SEM MONDJA SENKI, HOGY IDEJE MENNI.

„A Bookline alapvetően online könyvesboltként indult, de fontosnak tartottuk, hogy offline is jelen legyünk, hogy offline elérésünk is legyen. Ugyanakkor valami érdekesebbet szerettünk volna annál, hogy nyitunk egy könyvesboltot, az volt a cél, hogy ez az üzlet több funkciót is betöltsön” - mondja Kovács Péter, a Libri-Bookline Zrt. vezérigazgatója.

A könyvesbolt egy csomagátvételi pont is, ahová be lehet jönni az online rendelésekért, és természetesen bolti készlet is van. A négy funkció – könyvesbolt, kávázó, átvételi pont és közösségi tér - kiegészíti és támogatja egymást, de önmagában is megállja a helyét.

„Ma már nem lehet eldönteni, hogy ki a netes és ki az offline vásárló. Megnézi a vásárló a boltban a könyvet, belelapoz, elmenti a telefonjára, és megveszi otthon a laptopján. Átveszi a boltban, iszik egy kávét, és vásárol még egy könyvet – akkor ő most online vagy offline vásárló?” – teszi fel a kérdést a cég vezetője.

Az eladó kávét főz, és végigkísér a folyamaton

„A kávé nagyon jó kiegészítő az olvasáshoz, persze ezzel nem találtuk fel a spanyolviaszt - a kávé és az olvasás élménye a régi kávéházak hangulatát idézi, ez a több száz éves hagyományok modern folytatása” - folytatja a vezérigazgató.

„MINKET EGYÁLTALÁN NEM ZAVAR, HA VALAKI SOK IDŐT TÖLT ITT, LEHET BESZÉLGETNI IS, EGY MODERN KÁVÉHÁZI HANGULAT A KONCEPCIÓ”.

Arra is figyelnek, hogy a kávézó önálló egységként is megállja a helyét. Minőségi a kávé, és folyamatosan változik a kínálat, képzett baristákkal dolgoznak – akik egyébként a könyvesbolt eladói is egyben. A kávézóval a 30 év alattiakat is sikerült megszólítani, akik itt egy kicsit lejönnek az online világról.

KSZ 152753 TZ 20191017 0181-150
Fotó: Tuba Zoltán / Képszerkesztőség

„Egy in-store élményben nagyon fontos, hogy ha belépsz, akkor érezd azt, hogy kompetens eladók vannak. Legyenek kedvesek, hitelesek, és értsenek ahhoz, amit csinálnak. Ne nyomuljanak túlságosan, de legyenek jelen, és ha kérdés van, tudjanak válaszolni. Nálunk fontos, hogy az eladó is szeresse a könyveket, az attitűdje illeszkedjen a brandhez. A Bookline-ban az eladók képzett baristák is. Egyrészt nem akarunk külön személyzetet fenntartani a kávézóba, másrészt nagyon menő, hogy az eladó átadja a csomagomat, és utána megfőzi a kávémat, vagyis végigkísér a folyamaton” – teszi hozzá Kovács Péter.

A legkeresettebb könyvek is rétegkönyvek

A könyvesbolt nem túl nagy, de nagyon sokféle könyvet tartanak. A polcokat hetente többször is átrendezik, mivel a kínálat nagyon gyorsan változik, de vannak olyan tematikák, amelyek mindig ugyanott találhatók – ilyenek az újdonságok és a gyerekkönyvek.

Korábban alkalmaztak olyan technológiát, amellyel meg lehetett figyelni, milyen könyveket vesznek le a polcról és hogyan mozognak az olvasók, de erre ma már egyáltalán nincs szükség, mert a forgalomból kiválóan látszik, hogy melyik könyv, honnan fogy, mondja Kovács Péter.

„Az üzlet kínálata abszolút tükrözi, hogy milyen könyveket vesznek az emberek. Azok vannak itt, amelyek a legjobban fogynak offline és online is. Egyébként a kettő között nincs túl nagy különbség, nagyjából fedik egymást” – jellemzi a kínálatot a vezérigazgató. Az üzletben az újdonságok, az elmúlt időszakban felfutott könyvek és az örökzöldek egyaránt megtalálhatók.

KSZ 152756 TZ 20191017 0193-150
Fotó: Tuba Zoltán / Képszerkesztőség

Arra, hogy mi a legnépszerűbb könyv, nincs egyértelmű válasz a vezérigazgató szerint „Ma Magyarországon negyedóránként megjelenik egy új könyv, és ebben nincsenek benne a magánkiadásban publikált kötetek. A legjobban fogyó könyvek kb. 30 ezer példányban kelnek el, és egy évben 7 millió könyvet adunk el, tehát a legkeresettebb könyvek is rétegkönyvek. 80 ezer-féle könyv van a Bookline-on, ehhez jön egymillió antikvár példány. Nem lehet egyértelműen megmondani, hogy mi a sláger” – mondja.

Ami viszont gyengébben megy, az az e-book.

„Nálunk nem lett akkora trend, mint ahogy azt megjósolták. Míg az Egyesült Államokban nagyon veszik az elektronikus könyveket, és Európában, angolszász nyelvterületen is elég erős a piaca, Közép-Európa felé haladva egyre csökken az e-book népszerűsége.”

Az olvasás magányos tevékenység, de jó megbeszélni valakivel az élményt

 

A tavaly Mastercard Év kereskedője díjjal jutalmazott Bookline Busz továbbra is járja az országot, de a „küldetése” bővült. Míg tavaly csak fesztiválokon jelent meg, az idén már CSR tevékenységre is használja a cég, hátrányos helyzetű térségekbe látogat el, és ismerteti meg a gyerekekkel az olvasás élményét.

A Bookline könyvesboltja közösségi térként is működik, rendezvényeknek, beszélgetéseknek, dedikálásoknak ad otthont. Többféle korosztályhoz szólnak, interaktív gyerekprogramok és a kedvenc könyveikről mesélő zenei előadók egyaránt szerepelnek a programkínálatban, és a Bookline támogatja az egyik legizgalmasabb irodalmi fesztivált, a Margót is.

„Tény, hogy az olvasás magányos tevékenység, de az, hogy megbeszéljem valakivel, mit olvastam, az közösségi élmény, és növeli az olvasási kedvet is. A közösségépítés természetesen online is működik: a honlapon az olvasók értékelhetik a könyveket, van ajándéklista és ajándékküldési funkció, és díjazzuk a legtöbbet hozzászólókat. Ugyanakkor fontos, hogy a könyvek mentén emberi kapcsolatok is kialakuljanak. Kicsit elmagányosodunk az online világban, van igény arra, hogy beszéljünk az olvasmányainkról. Persze továbbra is online márka vagyunk, ez a kiegészítő, a hab a tortán” - mondja Kovács Péter.

 Idén negyedszer rendezték meg a Mastercard – Az Év Kereskedője versenyt, mellyel a szervezők célja, hogy felhívják a figyelmet az eredeti és különleges kereskedelmi megoldásokra, valamint inspirálják a fejlesztéseket és jutalmazzák azokat a kereskedőket, akit többet szeretnének nyújtani a vásárlóknak. A Libri-Bookline ebben az évben a „Legjobb in-store ügyfélélmény” kategória mellett az Év kereskedőjének járó fődíjat is megnyerte.

BRAND & CONTENT Brand & Content

A cikket a Brand & Content készítette a Mastercard megbízásából, nem az Index szerkesztősége. Arról, hogy mi is az a támogatói tartalom, itt olvashat részletesebben.