Sára, Márió
-4 °C
5 °C

A félelem fontos, de tudni kell kontrollálni a boldogságunk érdekében

shutterstock 1529532146
2019.12.05. 06:32
Ha az időskori boldogságunkat nézzük, nem mindegy, hogy a korábbi életünket mennyire éltük bátran. Többek között ez derült ki a Groupama Biztosító felméréséből, amelyben hetven felettieket kérdeztek arról, mihez kötik jelenlegi elégedettségüket, elégedetlenségüket. Szakértővel elemeztük az eredményeket, és arra is kerestük a választ, hogy miből áll a bátorság, mit tehetünk azért, hogy ne a félelmeink irányítsák az életünket.

Kilépni egy munkahelyről, megalapítani saját cégünket, belevágni egy új tanulmányba, kiállni emberek elé beszélni, vagy elengedni egy kapcsolatot... rengeteg olyan helyzet adódhat az életünkben, amikor szembesülünk a kérdéssel, mennyire tudunk bátor döntéseket hozni. Gyakran győz ilyenkor a félelem, a kishitűség, a megszokotthoz való ragaszkodás, pedig későbbi boldogságunkat meghatározza, hogy a  terveinket, ötleteinket, mennyire sikerül véghez vinni.

Ez a Groupama Biztosító legújabb felméréséből is kiderült, amelyben arra keresték a választ, hogy az idősebb generáció tagjai miben látják jelenlegi elégedettség-érzetük legfőbb okát, ha visszatekintenek a mögöttük álló évtizedekre. Az eredmény azt mutatta, hogy 

azok a 70 év felettiek, akik úgy érzik, életük során bele mertek vágni céljaik megvalósításába, ma az élet valamennyi területén elégedettebbek, mint a kortársaik.

Idős korunkban számot vetünk

A coachként és pszichológusként dolgozó Király Emese szerint ez az eredmény nem is annyira meglepő.

„Az életünkben megvan az az időszak, ami önmagunk kiteljesítésének ideje, később ugyanis szükségszerűen eljön az időskor, amikor mérlegre kerül az addigi életünk és felmerül a kérdés: mit tettünk le az asztalra, milyen lehetőségeket hagytunk ki? Ekkor tudatosul az emberben, hogy az élet java részét már leélte, összegzésre kerül, mit sikerült véghez vinni, és mit nem.

Épp ezért az időskori boldogságunk nagyban függ attól, hogy a korábbi életszakaszainkat hogyan éltük meg” - magyarázza Emese, hozzátéve, hogy ez az összefüggés nem új felismerés: a pszichoanalitikus Erik H. Erikson pszichoszociális fejlődéselméletének például az egyik alaptézise.

„Ennek a folyamatnak Erikson szerint kétféle kimenetele lehet: az egyik, hogy az egyén elfogadja a személyes felelősségét és a halandóságát - ez az élettel való megelégedettségben gyökerező én-integritás. A másik pedig ennek a felhalmozott én-teljességnek a hiányából, illetve elvesztéséből fakadó kétségbeesés” - mondja.

Ez a megállapítás egyébként egybevág az eredményekkel is.

Eszerint ugyanis, akik életük során kevésbé voltak bátrak, már gyerekkoruktól kezdve kevésbé érezték magukat boldognak, és jelenleg, 70 éves koruk felett a legnagyobb lemaradásuk a boldogságérzetben (40% vs. 62%).

A kutatásból az is kiderül, hogy aki bátor volt a terveivel, vágyaival kapcsolatban, azok fele mindig, másik fele legalább részben úgy érzi, jó döntéseket hozott. Az eredmények szerint azok, akik nem voltak bátrak, ugyan kisebb arányban voltak elégedettek a döntésükkel, de döntő többségük állítja, így is legalább részben bejött a tervük.

A bátorság hiánya vagy megléte a későbbi megbánásokban is megmutatkozik: bátrabbak és a kevésbé bátrak ugyan hasonló hangsúlyokat tettek az életük különböző területeire – mindkét csoportban egyaránt a család volt az első, amit a munka követett – a bizonytalanabbaknak utólag már nagyobb hiányérzetük van az önmegvalósítás terén, valamint összességében többen érzik úgy közülük, hogy lett volna mit másképp csinálni.

Bátornak lenni...

Nem egyenlő a vakmerőséggel és a félelem kizárásával. Sőt, nemcsak hogy nem zárják ki egymást, hanem ellenkezőleg, azt az embert nevezhetjük bátornak, aki a félelmei ellenére mer lépni, vagy ellenkezőleg, benne mer maradni egy adott helyzetben.

A bátorságot a pszichológia több nézet szerint határozza meg: a pozitív pszichológia úgy definiálja, mint érzelmi erőforrást, amely az akaraterő segítségével lehetővé teszi a kitűzött célok elérését.

Az egzisztenciális pszichológia irányzata szerint a bátorság nem a kétségbeesés hiánya, sokkal inkább az a képesség, hogy a kétségbeesés ellenére tovább haladjunk. Más megközelítések két összetevőjeként szintén a kitartást, a helyzetben maradást, illetve a félelmet jelölik meg.

Király Emese szerint a bátorság több komponensű: a neveltetés, a korai élmények nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy mennyire leszünk később bátrak.

Persze nem abszolút mértékben igaz ez, hiszen rendelkezünk veleszületett adottsággal, transzgenerációs hozománnyal is. A szakember szerint ettől függetlenül sokat számít, hogy a korai szakaszokban milyen reakciókat, impulzusokat kapunk a szüleinktől, gondozóinktól.

Photo by Katrina on Unsplash
Fotó: Photo by Katrina on Unsplash

Például a 4-5 éves kisgyerek már próbálkozik a saját ötletei megvalósításával, az akarata érvényesítésével. Ha az őt gondozók bátorítják és támogatják ebben, akkor a gyerek kifejleszti a kezdeményezés képességét.

A dicséret fontos

Ha dicsérik az elért eredményeikért, próbálkozásaikért, akkor egyre kompetensebbnek fogják érezni magukat, kitartva a tevékenységük, tervük, ötletük mellett. Ha viszont a dicséretet nem kapják meg, büntetik, esetleg kifigurázzák őket a teljesítményükért, akkor kialakul bennük a kisebbrendűség, a „nekem úgysem sikerül” érzése.

Egy jó szülő, pedagógus tehát szárnyakat adhat egy gyerek önbizalmának, de a rossz reakciókkal komoly károkat is okozhat: a bátorság alappilléreit, az önbizalmat, és az önértékelést áshatja alá.

Erre szépen reflektál a felmérés is, a bátran élők 70 százaléka állította azt, hogy a tervei megvalósításának elsődleges mozgatórugója az önbizalom, a saját magába vetett hite volt – és éppen ez az, amiben a bátortalanabbak a leginkább elmaradtak „belevalóbb” társaikhoz képest.

A stabil, támogató családot szintén sokan (a bátrak 41 százaléka) nevezték meg a bátorsága forrásaként. Ami a nemi megoszlást illeti, a kérdőívből azt látni, hogy a bátrabb táborban magasabb a nők aránya, mint a bizonytalanabbak között – kb. másfélszer annyi, mint a férfiaké. Iskolázottságot tekintve a bátortalanabbak közel fele (45%) középfokú végzettségű és csak 20 százaléka alapfokú végzettségű, míg a bátrabbak között 30-30 százalék volt az arány.

A félelem nem feltétlen rossz

Ahhoz, hogy bátrak legyünk, jóban kell lenni a félelemmel, mert bár az utóbbi érzése sokszor ijesztő, a jelenléte természetes. Tudatosítani kell magunkban, hogy a félelem nem azért van evolúciósan belénk kódolva, hogy ellenünk legyen.

lubo-minar-ECxwQjLRwLA-unsplash

Ez a velünk született figyelmeztető rendszerünk, ami alapjában véve jó: az életet szolgálja és életet menthet. Akkor van gond, ha elveszítjük felette a kontrollt, ha nem ismerjük fel vagy túl gyakran éljük meg; ha leblokkolunk tőle, és korlátoz minket a lehetőségeink megélésében.

A bátorsághoz, ahogy az kérdőívből is látszik, leginkább egészséges önértékelésre, önbizalomra, stabil családi háttérre van szükség.

Ezek közül van olyan, amin nem tudunk változtatni – család, szülői bátorítás -, van amin viszont igen. Például a saját elakadásainkon, önismeretünkön tudunk dolgozni, közelebb juthatunk problémáink gyökeréhez meditációval, különböző önismereti csoportokkal, terápiákkal; terapeuta segítségével azonosítani lehet a problémás, hibásan leküzdött fázisokat, és új megoldási stratégiákat lehet kidolgozni a sikeresebb életvitel érdekében.

A félelemre adott reakcióinkat, a bátorságunkat fejleszthetjük, ehhez viszont meg kell ismernünk magunkat, tudnunk kell, mik a képességeink, korlátaink.

Advertisement

BRAND & CONTENT Brand & Content

A cikket a Brand & Content készítette a Groupama Biztosító megbízásából, nem az Index szerkesztősége. 
Arról, hogy mi is az a támogatói tartalom, itt olvashat részletesebben.