Érezd a tavaszt és kertészkedj – mutatjuk, hogyan

shutterstock 1716718231
2021.03.19. 09:45
A csillagászati tavasz a hétvégén kezdődik, de a meteorológiai már megérkezett a maga szeszélyességével. Tavasszal virágba borulnak a növények, kizöldülnek a fák, a mezők, és az életünk is felélénkül. A természet nem vesz tudomást a Pandémiáról, voltaképpen teszi a „dolgát”; virágzik az ibolya és a hóvirág. A mi életünk azonban sokat változott, alkalmazkodnunk kell az új helyzetekhez, és mindezt akár az előnyünkre is fordíthatjuk!

A tél szürke és hideg napjai után már madárcsicsergős reggelekre ébredhetünk, egyre gyakrabban süt a nap, tovább van világos és emelkedik a hőmérséklet – életre kel körülöttünk a természet. Jóllehet a globális felmelegedés átírta az átmeneti évszakok (főként a tavasz és az ősz) jellemzőit, de erről az élővilág egyelőre nem vesz tudomást. Ez az időszak számunkra fontos lehet, hiszen egyre többet találkozhatunk a barátokkal, ismerősökkel, utazhatunk, mindeközben pedig megtelnek a teraszok, kezdődik a kerti szezon. Na, ez az, ami tavaly óta már jelentősen megváltozott – persze leszámítva a kertészkedést.

Irány az agglomeráció!

A járvány miatti bezártság jelentősen átalakította a főváros ingatlanpiacát is. Az emberek számára felértékelődött a kert, a csend, a jobb levegő, az önellátás lehetősége, ami egyre inkább az agglomeráció irányába terelte a vásárlókat. Ezt erősítette a Pandémia másik fontos hatása, a home office, tehát az otthoni munkavégzés megnövekedése, ami a trendek szerint úgy tűnik, sok munkaterületen hosszabb távon is velünk marad pozitív és negatív hatásaival együtt.

shutterstock 1695684007

Változik az életünk

A vírus miatt kialakult helyzet a nehézségek mellett lehetőségeket is kínál, amit sokan igyekeznek hasznukra fordítani, ennélfogva újfajta viszonyulást alakítanak ki az élethez. A már korábban is erősödő, a természetvédelemhez, organikus élethez kapcsolódó folyamatok újabb ösztönzést kaptak. Egyre népszerűbbek a bútorok újrahasznosítását vagy a vidéki életet preferáló csoportok a közösségi médiában. Sokan maguk kezdik termeszteni a konyhai alapanyagok egy részét, sőt ez a szemlélet a társasházakban élők között is egyre divatosabb, gondoljunk csak a balkonkertészekre vagy a közösségi kertekre.

Amikor többen is arra kényszerülünk, hogy az időnk számottevő részét otthon kell tölteni, akkor nagyon fontos, hogy a kialakult helyzetben is megőrizzük testi és lelki egészségünket. Ha kertes házban élünk, remek feltöltődést és kikapcsolódást kínálhat már egy kis veteményeskert is, azonban ha nincs kertünk, akkor a balkonunkra vagy erkélyünkre is ültethetünk pár palántát vagy virágot, melyeket a munka során tartott kis szünetekben ugyanúgy gondozhatunk, mintha a saját kertünk lenne.

A kertészkedés gyógyító hatásai

Mindez miért éri meg nekünk? Londonban akadt példa arra is, hogy orvos írta fel receptre a kertészkedést, egyfajta terápiaként. A statisztikák szerint a kertterápián részt vevők számára a „kezelés” olyannyira hatékonynak bizonyult, mintha pszichológushoz jártak volna. A kertészkedés azonban nemcsak a mentális problémákra lehet kedvező hatással, hanem fizikai előnye is van (például a betegek gyógyulása, rehabilitációja), és szinte felér egy fitnesz edzéssel. Egy kiadós ásás a kertben helyettesítheti a sokak által nem kedvelt futást is, az egyszerű locsolással 120 kalóriát is elégethetünk, továbbá az ültetés, a gereblyézés és a fűnyírás is sokat tesz azért, hogy megőrizzük egészségünket.

Akár úgy is tekinthetjük, hogy a befektetett munkánk után a nyíló virág, az első általunk termesztett paradicsom íze, a befőzéshez használt gyümölcs már „csak” egyfajta ráadás.

Mit csináljunk? Hogyan kezdjünk hozzá?

Amennyiben nincs vagy nem megfelelő, ami van, akkor vegyük meg a szükséges kertészeti termékeket. Nem mindenki tapasztalt ezen a téren, ők számtalan hasznos segítséget találnak itt, hogy igazi kertművészekké válhassanak. „Ha egy életen át boldog akarsz lenni, teremts magadnak egy kertet.“ – szól a régi ázsiai bölcsesség. A tippek már a tavaszi munkákban is segítenek, függetlenül attól, hogy egy nagyobb kerttel rendelkezünk, ahol fákkal, illatozó virágokkal szeretnénk még kedvesebbé tenni környezetünket, vagy akár csak egy fűszernövényekkel teli kisebb balkonkert biztosítja nekünk a különleges helyet.

Ha nincsenek megfelelő szerszámaink, és szükség lenne a kisebb dolgok tárolásához egy tartós megoldásra, vagy szeretnénk magaságyást kialakítani, esetleg a növények közé szórni színtartó mulcsot, akkor azokat mind beszerezhetjük az ALDI üzleteiben.

aldi kerti munka infografika

Mivel úgy alakult, hogy bizonytalan ideig csak korlátozottan mozoghatunk, így érdemes a legtöbbet kihozni a helyzetből.

Ha unja már a home office-t, a bezártságot, vagy lekötné a gyerek felesleges energiáit, továbbá szeretné levezetni a plusz terhekből is fakadó feszültséget, esetleg egyszerűen csak kedveli a kertészkedést, akkor álljon fel a gép mellől 10 percre! Kérje meg a gyerekét, hogy segítsen a palántázásban, vagy egyszerűen csak menjen ki a kertbe és csinosítgassa, hogy még több energiát meríthessen belőle.

BRAND & CONTENT Brand & Content

A cikket a Brand & Content készítette az ALDI megbízásából, nem az Index szerkesztősége. Arról, hogy mi is az a támogatói tartalom, itt olvashat részletesebben.