Bonifác
10 °C
17 °C

A jövő prémium bankkártyái már fémből készülnek

shutterstock 729770887
2021.04.13. 00:06
A bankkártyák az utóbbi években a mindennapok egyik legfontosabb, leggyakrabban használt tárgyaivá léptek elő. Nem véletlen, hogy az egyre személyre szabottabb szolgáltatásokat biztosító bankok ma már nem csak szimpla plasztiklapot igyekeznek biztosítani: sokkal többet „tudnak” a bankkártyák – egészen meghökkentő megoldások és dizájnos alkotások is felkerültek a palettára. Van világítós vagy éppen teljesen átlátszó, és akad olyan is, amelyik az óceánok szennyezése ellen harcol. De már Magyarországon is léteznek fémből készült, egészen különleges bankkártyák is, amelyek az impozáns külső mellett a különböző szolgáltatásokra is nagy hangsúlyt helyeznek.

Egyre több ember zsebében lapulnak, és egyre többször is használják őket: a bankkártyák a mindennapok részeivé váltak. A hivatalos jegybanki adatok szerint 2020 végén a Magyarországon kibocsátott bankkártyák száma 9,9 millió fölé nőtt, ez pedig éves szinten 5,7 százalékos emelkedésnek felel meg. Azaz a lakosság számát nézve annyi kártya van forgalomban, hogy szinte mindenkinek jutna egy az országban.

Nyugdíjba mehet a pénztárca?

A bankkártyák darabszáma mellett a kártyás fizetések száma és összege is évek óta meredeken emelkedik, a koronavírus-járvány pedig további lökést adott a növekedésnek, hiszen sokan választották a kártyás fizetés lehetőségét, illetve a megugró online vásárlásoknak köszönhetően is nőtt az elektronikus fizetések aránya. Idén pedig még könnyebb dolga van annak, aki otthon hagyná a készpénzt: január elsejétől ugyanis mindenhol, ahol van online pénztárgép, a kereskedőnek vagy szolgáltatónak biztosítania kell az elektronikus – így a kártyás, illetve valamilyen okoseszközzel vagy éppen azonnali átutalással történő – fizetés lehetőségét. Így akár egy üdítőt vagy éppen egy kiflit is ki lehet fizetni készpénz nélkül.

shutterstock 611435438

A 2020-as hivatalos számítások szerint ezzel 50-60 ezer új kártya-elfogadóhely kapcsolódik be a rendszerbe, és több tízmilliárd forinttal csökkenhet a készpénzhasználat.

A készpénzhasználat ugyanis nemcsak macerás, de nemzetgazdasági szinten rengeteg pénzbe is kerül: a készpénz szállítása, kezelése, valamint a bankjegyek folyamatos cseréje rendkívül költséges.

Személyre szabott, átlátszó, világítós

A bankkártyák tehát egyre nagyobb szerephez jutnak a mindennapokban, így természetesen az sem mindegy, hogyan néznek ki ezek a plasztikok.

Nem túlzás azt állítani, hogy a bankkártyák ma már divatos kiegészítők is lehetnek.

Tudják ezt a bankok, kártyatársaságok és különböző pénzügyi szolgáltatók is, amelyek az ügyfeleiknek nyújtott egyre személyre szabottabb és szélesebb szolgáltatási palettájukon egyre „menőbb” kártyákat biztosítanak, így a kártyatulajdonos egyre könnyebben választhat külcsín szempontjából is olyan terméket, amely leginkább megfelel az ízlésének.

A sort évekkel ezelőtt azok a kártyák nyitották, amelyeknél a „háttérképet” választhatta ki a bizonyos számú lehetőség közül a birtokos, majd jöttek a kis túlzással teljesen személyre szabható, saját fotóval ellátott kártyák, ahol gyakorlatilag a kártya kinézetét lehetett megtervezni.

Az évek során találkozhattak az ügyfelek légies, átlátszó kártyákkal, terveztettek a pénzintézetek képzőművészekkel kártyákat, hogy az egyszerű műanyag helyett egy művészi alkotás lapulhasson a zsebekben, a mesék rajongói Disney-kártyát is választhatnak, de 2020-ban debütált egy világító prepaid kártya is. A prepaid kártyákat a tulajdonosok egy meghatározott összeggel töltik fel, és addig tudják használni, amíg van pénz a kártyán. A világítós kártyával a gamereket, a különböző videójátékok rajongóit célozták meg, a kártyát kibocsátó cég logója zölden villan fel, amikor a kártyát érintésmentes fizetésre használják.

A különböző dizájnos megoldások mellett fokozatosan megjelennek a környezetvédelmi szempontokat is figyelembe vevő verziók. Az egyik legnagyobb dániai pénzintézet, a Danske Bank például környezetbarát, azaz 86 százalékban újrahasznosítható kártyákra cseréli a hagyományos plasztikokat. Az egyik kártyatársaság, a Mastercard szintén lépett, és olyan zöld bankkártyákkal jön elő, amelyek újrahasznosíthatóak, óceáni műanyaghulladékból készülnek vagy éppen biológiailag lebomlóak lesznek.

Fém, álló és asszisztens is jár hozzá

A különleges bankkártyák sorát gyarapítják a fémből készült kártyák, amelyek már Magyarországon is elérhetőek.

Az elegáns, sötétebb színvilágot képviselő, státuszszimbólumnak is beillő fémkártyák szintén környezetbarát megoldásnak számítanak a hagyományos plasztikkártyákhoz képest,

a fémet ugyanis szinte a végtelenségig újra lehet hasznosítani, így környezetbarát alternatívának minősülhet.

Ilyen például az MKB Bank MKB World Elite Metal és MKB Platinum Metal bankkártyája is, amely speciális eljárással, fémből készült, a kártya ráadásul a megszokottal ellentétben nem fekvő, hanem álló formátumú.

DSC00196 retus
Fotó: Istenes Gergely

Persze nem csak a kinézete és az alapanyaga miatt spéci: a kártyához számos szolgáltatást is kap a birtokosa, díjmentesen vehet fel készpénzt az MKB ATM-ekből, soron kívül szolgálja ki a telefonos ügyfélszolgálat és a Videobanki csatorna, 4 munkanapon belül bankfiókban átveheti fémkártyáját.

A szolgáltatások nemcsak a pénzügyek intézését, hanem az üzleti utazásokat is megkönnyíthetik.

A concierge szolgáltatás keretében például magyarul és angolul beszélő személyi asszisztensek segítenek az ügyfeleknek a hét minden napján, 24 órában megszervezni akár az utazásokat, elintézni az asztalfoglalásokat vagy éppen a különböző belépőjegy-vásárlásokat, de egy kreatív csapatépítést is rájuk lehet bízni.

A kártyabirtokosoknak jár még egy sor személyre szabható szolgáltatás, például egyes téli- és extrém sportokra is kiterjedő Allianz utasbiztosítási csomag, utazás során prémium reptéri várókban, gyorsabb út a repülőtéri biztonsági ellenőrzésig vagy a Papp László Budapest Sportarénába, illetve 7 ezer különböző magazinhoz és újsághoz férhetnek hozzá egy alkalmazáson keresztül.

Láthatjuk, hogy a jövő bankkártyái már itt vannak köztünk. Az innováció azonban nemcsak a különleges dizájnban merül ki, továbbra is nagyon fontos, hogy a kártyákhoz tartozó szolgáltatások is értéket képviseljenek a kártyabirtokosoknak, illetve mobiltelefonunkkal is használni tudjuk az adott bankkártyát. Az pedig, hogy manapság már egy-egy bankkártya divatos kiegészítőként is megállja a helyét, jól mutatja, hogy a felhasználók számára az egyediség és egyéniség is rendkívül fontos. Azt nem tudjuk, milyen újabb innovációkat tartogat a jövő a bankkártyák dizájnja szempontjából, az viszont biztos, hogy már most is izgalmas időket élünk.

BRAND & CONTENT Brand & Content

A cikket a Brand & Content készítette az MKB Bank megbízásából, nem az Index szerkesztősége. Arról, hogy mi is az a támogatói tartalom, itt olvashat részletesebben.