Így ajándékozunk mi – hogyan változtak az elmúlt évek karácsonyi vásárlási szokásai?

shutterstock 1842158743
2021.12.22. 00:00 Módosítva: 2021.12.23. 16:06
A karácsonyi nagybevásárlást a legtöbben a hátuk közepére sem kívánják, pedig a tökéletes ajándék megtalálása és levadászása úgy is megtörténhet, hogy közben fel sem kell állnunk a kedvenc székünkből.

A karácsony mindenkinek mást jelent. Van, ahol ilyenkor összegyűlik az egész család, és több mint egy tucat ember próbálja túlharsogni egymást az ünnepi asztal körül, míg máshol épp az év végi hajtásból kiesve a pihenésről, megnyugvásról, elcsendesedésről szól az ünnep. De bármilyen környezetben töltsük is az év végét, az adventi időszak beköszöntével az ajándékozás akarva-akaratlanul is témává válik mindenhol. Van, aki a szeretteinek készül valamilyen meglepetéssel, mások épp magukat jutalmazzák meg egy hőn áhított csecsebecsével. Ma már kevésbé jellemző, hogy egy konkrét eszköz teljesen ledominálja a szezont, de az ezredforduló környékén még koránt sem volt ennyire széles a paletta. Talán sokan emlékeznek még a '90-es évek végére, amikor előbb a Tamagochi, nem sokkal később pedig a beszélő plüss játék, a Furby volt minden gyerek álma, a szülők pedig fizettek is, mint az a bizonyos katonatiszt.

shutterstock 580121863

Bár mostanában inkább a nálunk is egyre népszerűbb Black Friday-hoz kötődnek, a különböző elektronikai eszközök mindig is a karácsony legjobban fogyó ajándékai voltak. Míg korábban az apróbb, egyszerűbb kütyük, mint a hangszórók, fülhallgatók, egerek és billentyűzetek, gyerekjátékok, elemes robotok, esetleg kézi konzolok domináltak, az utóbbi években egyre jobban fogynak a drágább, értékesebb dolgok. Többen választják a prémium termékeket, amik az olcsóbb társaikhoz képest mutatósabb megjelenést, új funkciókat, fejlettebb technológiát kínálnak.

 Ajándék az egész családnak

Az idei már a második karácsonyunk, amit beárnyékol a világjárvány, ez azonban nem akadályozta meg a vásárlókat abban, hogy olyan ajándékokat válasszanak, amiket az egész család élvezhet. Évről évre egyre jobban fogynak a háztartási kisgépek, amiket előszeretettel vásárolunk szülőknek, nagyszülőknek, vagy épp a játékokból már kinőtt, épp családot alapító csemetéknek. A modernizáció pedig nemcsak a szórakoztató elektronikai termékeken érhető tetten: folyamatosan cseréljük konyhai eszközeiket újabbakra, hiszen ezek nemcsak biztonságosabbak és sokoldalúbbak, de gyakran az egészségünkre is jótékony hatással vannak. A régi olajsütőket egyre több helyen váltják fel például az új, forró levegős sütők és légkeveréses fritőzök. Az elmúlt évek egyik legnagyobb kulináris forradalmának a kávézás szerelmesei voltak a nyertesei, hiszen immár elérhető áron is hozzá lehet jutni olyan kávéfőzőkhöz, amikkel az otthon főzött feketénk simán felveszi a versenyt a népszerű kávézók gyakran túlárazott italaival. A háztartási gépek nemcsak teljesítményüket tekintve fejlődtek: egyre fontosabb szempont a könnyű kezelhetőség (például egy érintőkijelző formájában), vagy hogy távolról, akár Bluetooth-on keresztül is vezérelhessük őket, ezzel új szintre emelve az otthonokosítást.

 (Videó: Az utóbbi évek slágere a hooverboard volt) 

Boltba menni vagy online rendelni

Egy 10 európai országban végzett felmérés szerint a megfelelő ajándék kiválasztása még mindig komoly fejtörést okoz, a megkérdezettek 42%-a feladatként tekint az ajándékok megvásárlására. Egyre többen élnek az online vásárlás adta lehetőségekkel (a briteknél és a németeknél a vannak a legtöbben), ami nemcsak a beszerzést, de már az ötletelést is megkönnyítheti.

A felmérés rávilágított, hogy a karácsonyi időszak egyik legnagyobb dilemmája, hogy spóroljunk vagy költekezzünk. A megkérdezettek 71%-a előre meghatározza, mennyit fog költeni (a németek ebben a legjobbak, ott 86% az arány, míg a svédeknél csak 42%), ugyanakkor a válaszadók harmada azt is elismerte, hogy rendszeresen túllépi ezt a keretet.

Ez a könnyelműség egyértelműen a férfiakra jellemző inkább: a megkérdezettek 30%-a 90 ezer forintnál többet költ ilyenkor ajándékra, míg a nőknek csupán ötöde veri magát ekkora költségbe. Az elektronikai eszközöknél is láttuk, hogy az utóbbi időben népszerűek az értékesebb tárgyak, ami minden bizonnyal annak is köszönhető, hogy a vásárlás előtt sokan megkérdezik családtagokat, és nem csak úgy véletlenszerűen bedobnak a kosárba egy zoknit vagy egy könyvet. Így hát nem csoda, hogy olyan kütyük is ott figyelnek az idei év best seller listáján, mint ez a kamerával szerelt, távirányítható drón, vagy épp egy 3D nyomtató, amivel tényleg maximálisan kiélhetjük a kreativitásunkat. Ilyenkor hajlamosabbak vagyunk a szokásosnál egy kicsit többet költeni a kedvenc hobbinkra is - ez derül ki a Banggood kimutatásaiból.

És ők honnan tudják?

A Banggood az egyik vezető online piactér, amely 2006-ban indult világhódító útjára, az azóta eltelt 15 évben pedig rengetegen szavaztak neki bizalmat. Ma már közel 100 millió aktív felhasználójuk van, ami annak köszönhető, hogy egy megbízható platformot építettek ki az évek során, ahol minőségi termékek közül válogathatunk elérhető áron. A cég olyan gyártókkal dolgozik szoros együttműködésben, mint a Huawei, a Lenovo vagy a Xiaomi, így a termékeik megbízható forrásból származnak.

Ha már a karácsonyi költés maximalizálásáról beszéltünk, mindenképp érdemes megemlíteni, hogy az oldalon folyamatos akciók és rengeteg szezonális kupon várja az érdeklődőket, így nem csak az ünnepi időszakban érdemes szétnézni. A Banggood több mint 40 biztonságos fizetési megoldást kínál, így akár a PayPal fiókunkkal is fizethetünk a termékekért, ráadásul több főhadiszállásuk van Európában is. A legnépszerűbb termékeket itt tárolják, a megrendelésnél pedig ki is választhatjuk, honnan szeretnénk megkapni a csomagot. A legnépszerűbb kütyük megtalálhatóak az európai csomagpontokon is, az innen érkező csomagok pedig akár egy hét alatt megérkezhetnek. Nem véletlen, hogy itthon is nagyon népszerű a szolgáltatás, ami ráadásul nemcsak weboldal, hanem mobilos applikáció formájában is elérhető: a nyári akciók idején Magyarországon ez volt 3. legnépszerűbb shopping app a Google Play-en.

BRAND & CONTENT Brand & Content

A cikket a Brand & Content készítette az Banggood megbízásából, nem az Index szerkesztősége. Arról, hogy mi is az a támogatói tartalom, itt olvashat részletesebben.