Egy jó asszony mindent megbocsát? Röviden a társfüggőségről

A függőség kifejezésről rendszerint az alkohol, a drog vagy a cigaretta jut eszünkbe. A saját magára nézve romboló kapcsolatban benne ragadt embert sajnáljuk, értetlenkedünk rajta, az esetek egy részében mártírnak tekintjük („Kati egy szent, mit ki nem áll az alkoholista férje mellett!”), de nem sokszor ötlik fel bennünk, hogy függő emberről van szó.

A szerelemért szenvedni kell?

A függőség bővebb foglalom, mint a konkrét élvezeti(?) szerek túlzásba vitt használata. Sőt, a függőségnek vannak társadalmilag ilyen vagy olyan szinten, de elfogadott aspektusai, gondoljunk csak a munkamániára vagy a testedzésfüggőségre. Keményen dolgozni vagy sportolni tiszteletre méltó dolog a kultúránkban, pedig ez a két tevékenység is át tud csapni káros mértékűvé, ezek az egészségtelen viszonyulások mind szereplenek a Nyírő Gyula Kórház szűrőtesztjein. A tesztekkel kapcsolatban fontos hangsúlyozni, hogy nem adnak egyértelmű diagnózist, csupán rávilágítanak arra, hogy esetleg milyen területeken érdemes valakinek odafigyelnie magára.

A társfüggőség vagy kodependencia olyan addikció, amelyhez kötődhetnek akár pozitív vélekedések is. A társadalom, vagy legalábbis egy része, hajlamos romantikus színben látni azt, amikor valaki a végsőkig kitart a szerelem mellett. A „szerelemért szenvedni kell” mondás sem segíti elő, hogy egy társfüggőségben élő ember felismerje, hogy tántorítatlan ragaszkodása nincs feltétlenül rendben. Különösen nőknél jelenhet meg elvárásként, hogy „kitartson”, akkor is, ha szenved a párja mellett.

„A gyerekek miatt kibírtam.”
„Egy asszony köténye arra való, hogy eltakarja a problémákat.”
„A nők a rosszfiúkhoz vonzódnak.”

Az ilyen és ehhez kapcsolódó mondatok szolgálhatnak arra, hogy a társfüggő megmagyarázza, elfogadhatóvá tegye saját viselkedését a külvilág felé.

Mégis, mint jelent a társfüggőség jelensége? A kodepedenciát viselkedési addikcióként tartják számon, ami elsősorban nőkre jellemző, de mindkét nemnél megjelenhet. Alapvetően párkapcsolatban fordul elő, de más emberi viszonyban is megjelenhet. A társfüggőségre jellemző magatartás valamilyen szinten, kisebb mértékben sok embernél jelen van, de ettől ők még nem válnak pszichológia értelemben társfüggővé, bár a határt kétségtelenül nehéz pontosan meghúzni. A társfüggőséget a pszichológiában először az alkoholizmussal kapcsolatos problémák leírására használták, a szerfüggő párját nevezték így. A jelentés később kibővült, önálló problémaként kezdtek beszélni róla.

A társfüggőségnek mint minden más függőségnek a lényege az, hogy a beteg egy rajta kívül álló dologtól, tárgytól, személytől vagy szokástól teszi függővé az életét. A függő embernek nincs valódi autonómiája, nem tudja vállalni önmagát: személyiségét, igényeit vagy véleményét. Igazából kommunikálni, kifejezni sem képes ezeket. A társfüggő ember önmagában, párja nélkül életképtelennek érzi magát, így mindent megtesz, hogy a másik mellette maradjon. Saját szükségleteit a háttérbe szorítja, kóros mértékben alárendeli magát, de ezzel párhuzamban a másikat kontrollálja és manipulálja. A társfüggőségben szenvedő gyakran választ maga mellé alkoholista vagy egyéb súlyos lelki problémákkal küszködő partnert, aki mellett fontosnak, „megmentőnek” érezheti magát. Az is elképzelhető, hogy a társfüggő ember felveszi a mártír szerepét, ami – bármilyen fájdalmas is – bizonyos pszichológiai haszna mégiscsak van, hiszen mártírnak lenni mégiscsak egy elismerésre méltó szerep.

Túlzott szabályozás vagy teljes elhanyagolás

De honnan ered ez a viselkedés? A társfüggő személy gyerekkorát meghatározta egy alapvető élmény, az, hogy ő nem számít. Talán meglepő, de a szülők (nevelők) ezt két, egymástól látszólag nagyon eltérő nevelési stílussal tudják „elérni”. Azzal, hogy túlzottan kontrolláltak, vagy pedig nem foglalkoztak a gyerekkel, az „nőtt, mint a gaz az árokparton”. Az előzőnél a gyereknek nem lehetett önálló véleménye; akaratát és igényeit teljesen figyelmen kívül hagyták. Alkalmazkodnia kellett ahhoz, amit a szülő mondott, akár olyan kis dolgokban is, hogy milyen ruhát vegyen fel, vagy a játszótéren hintázzon-e vagy inkább a csúszdát használja. A szülő parancsként működő elvárásai nem mindig voltak kimondva, de a gyerek a szenzoraival mindig felfogta, mit „kell” csinálnia ahhoz, hogy az apa vagy az anya elégedett legyen. Bár ezek a szülők hajlamosak úgy tekinteni magukra, hogy ők a legjobbat akarják gyerekeiknek, viselkedésük mégis azt eredményezi, hogy a gyerek megtanulja: amit ő szeretne, az semmiképpen nem lehet jó, figyelmen kívül hagyható. Az így felnőtt gyerek esetében az alacsony önértékelés borítékolható.

A másik véglet az, amikor a gyerek teljes mértékben el van hanyagolva, nem kapja meg a szülő figyelmét, esetleg a legalapvetőbb szükségletei sincsenek kielégítve. A társfüggő embereknél nagyon gyakori, hogy egyik vagy akár mind a két szülő alkohol- vagy drogfüggő volt. A gyerek az ilyen eseteket szintén úgy éli meg, hogy ő nem számít, nem értékes, és az ebből fakadó énképet viszi magával a felnőtt életébe is.

A felnőtt létbe vezető úton kiemelt jelentőséggel bír a kötődés, illetve a leválás szakasza. Az újszülött baba életének első időszakában ideális esetben megéli azt, hogy egy személy (rendszerint az anya) ott van mellette, kielégíti a szükségleteit, biztonságban tudhatja magát mellette. Így a gyerek ebben az időszakban megtanulja, hogy a világ egy biztonságos hely, ahol ő számít, és ahol törődnek vele. A leválás szakaszában pedig a gyerek fokozatosan önállóságra tesz szert, „leválik” a szülőről. Ez akkor megy a legkönnyebben, ha a kötődés szakaszában megszerezte a tapasztalatot, hogy mindig van egy biztonságos hely, ahova visszatérhet. A társfüggő esetében ezek a folyamatok nem voltak zökkenőmentesek, a gyerek igazából nem tanult meg sem biztonsággal kötődni, sem leválni egy másik személyről. Ebből következőleg képtelen arra, hogy a pszichológia nyelvén önállósodásnak nevezett szakaszba lépjen.

Nem tud nemet mondani

A felsorolt zavarokból következik a társfüggő sokszor logikátlannak tűnő, önmagának ártó viselkedésé. Az alacsony önbecsülés, hogy mindig a másikat látja a középpontban, hogy folyamatosan új kapcsolatot keres, hiszen egymagában „senkinek” látja magát. A kodependens emberek nem szoktak nemet mondani, hiszen úgy vannak szocializálva, hogy a vágyaik, elképzeléseik nem számítanak, rendszerint azt sem jelzik, ha megbántották őket, ha valami nekik rossz. Sokkal inkább mások kedvébe akarnak járni, még akkor is, ha ezzel saját magukat is megkárosítják. Szintén jellemző, hogy a saját szükségéleteiket és érzéseiket kétségbe vonják, és azt hiszik a másik tetteiért, lelki állapotáért csak ő lehetnek a felelősek.

A társfüggőség boldogtalan kapcsolatokat eredményez, ami maga után vonhat egyéb pszichés problémákat, például hangulatzavart, szorongásos vagy pszichoszomatikus tüneteket. A kodependens embereknek már csak ezekért is mielőbbi segítségre van szükségük.

Forrás 1, Forrás 2, Forrás 3, Forrás 4

BRAND & CONTENT