Szeréna, Roxána
17 °C
31 °C
Index - In English In English Eng

Gránáthoz riasztották a tűzszerészeket a Kossuth téren

2007.03.05. 10:03
A második világháborús gránát stabilizátorát a földet cserélő kertészek találták meg, a rendőrök által védett területre nem most került az alkatrész.

Egy II. világháborús gránátot találtak a budapesti Kossuth téren, tájékoztatta hétfőn délelőtt a BRFK az MTI-t. Az állítólagos gránátra hétfőn kilenc óra körül bukkantak a fővárosi kertészek, az őszi tüntetések helyszínén, a Rákóczi-szobor tövében.

A tárgy a földcsere közben került elő, feltehetőleg a háború befejezése óta pihent a talajban, nem a kormányellenes tüntetők ásták el, tudtuk meg Kocsis Lászlótól, a Fővárosi Kertészeti Rt. vezérigazgatójától. "Gyakran találnak ilyesmit a munkatársaink, tavaly az Erzsébet téren három gránáthoz kellett hívni a tűzszerészeket" - tette hozzá az igazgató.

A légvédelmi ütegeket a közparkokban állították fel annak idején, így kerülhetett a Kossuth tér füves részén a földbe ez a lövedék is, vélekedett Kocsis László. "Az újjáépítéskor kisebb bajuk is nagyobb volt annál, hogy átvizsgáljanak minden négyzetmétert az esetleg ottfelejtett lőszerek után" - tette hozzá az igazgató, aki elmondta azt is, hogy gyakran "botlanak" a kertészek világháborús katonák maradványaiba is.

Nem gránát, csak egy darabka

A lövedéknek tűnő tárgyhoz a honvédség tűzszerészeit hívták ki tíz óra előtt tíz perccel, mondta el az Indexnek Ináncsi József alezredes. A kiérkező tűzszerész-járőr megvizsgálta a földből kilógó fémdarabot és megállapította, hogy egy 120 mm-es aknavető gránát stabilizátora kerül elő az egyméteres mélységből.

Kézigránátokat találtak Karcagon
Tizennyolc darab rozsdás állapotban lévő, fanyelű kézigránátot találtak a munkások bontás közben egy melléképület padlásterében hétfőn Karcagon, közölte a rendőrség az MTI-vel. A bejelentést követően a helyszínre érkezett rendőrök a területet lezárták, és értesítették a tűzszerészeket - tette hozzá a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-kapitányság sajtóügyeletese.

A lövedék annak idején felrobbant, tehát most csak az alkatrésze került elő, se robbanóanyagot, se gyújtószerkezetet nem találtak a tűzszerészek. A stabilizátort elszállították, korlátozó intézkedésekre nem került sor. Az alezredes is azon az állásponton volt, hogy a fémdarab évtizedek óta pihent a földben.

Kossuth téri aggodalmak

A terrorfenyegetettség miatt kordonnal elzárt Kossuth téren utoljára lezárása előtt, október 23-án találtak fegyvereknek is alkalmas eszközöket. Akkor a nemzeti ünnepre idelátogató állami vezetők biztonsága érdekében fémdetektorral átvizsgálták a területet, de nem került elő hasonló korú lőszer.

Az akkor két hónapja tartó tüntetést arra hivatkozva oszlatta fel a rendőrség, és zárta le a teret, hogy a tűzszerészek fejszéket, késeket, vasgolyókat és zoknikba csomagolt szénbriketteket találtak a tüntetők által felállított sátrakban.

Valós veszély?

A tér kordonnal való elzárását március végéig a kormány, illetve a Nemzetbiztonsági Hivatal azzal magyarázta, hogy információik vannak arról, hogy egyes szélsőséges csoportok a tér fegyveres visszafoglalására készülnek.

A nyilvánosság számára konkrét információval nem szolgáltak, de a nemzetbiztonsági kabinet zárt ülésén a dokumentumokba betekintő ombudsmanok is egyetértettek abban, hogy a kordon lezárása indokolt.

A februárban a tér lezárásának jogtalanságára hivatkozó kordont bontó Fidesz azonban nem hisz a kormánynak. Az ellenzéki párt a kancelláriaminiszter nyilatkozatai alapján tett feljelentést a múlt héten államellenes és terrorcselekmények előkészülete miatt ismeretlen tettesek ellen.

A Fidesz furcsálja, hogy a kormány hónapok óta terrorfenyegetettségre hivatkozik, de eljárást még nem indított senki ellen.